Forrás: Híradó

Abdallah bin Abdel-Azíz herceg Sranciaországba látogatott

Európa az amerikaiak előtt érkezett a közel-keleti térségbe, és vissza kell vennie régi szerepét – mondta a Le Monde-ban szerdán megjelent interjújában Abdallah bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös, aki először nyilatkozott a nyugati sajtónak az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrortámadás óta, amelyben 15 szaúdi állampolgár vett részt. A 81 éves herceg, aki Fahd király betegsége miatt 1995 óta a szaúdi királyság tényleges uralkodója, szerdán kezdődő kétnapos hivatalos franciaországi látogatása alkalmából válaszolt a párizsi napilap kérdéseire.

A Szaúd-Arábiában először megrendezett helyhatósági választások kapcsán, amelyeknek harmadik fordulóját április 21-én tartják, a trónörökös hangsúlyozta, hogy országa húsz éven belül teljes és igazi demokrácia elérésre törekszik. Ennek elveit számára a muzulmán hit diktálja. A trónörökös véleménye szerint elsősorban az igazságszolgáltatás és az emberi jogok terén a legsürgetőbbek a teendők, a reformokat mindamellett nem lehet kívülről ráerőltetni egy népre. Idővel az emberek mentalitása magától fejlődik.

2003 májusa óta Szaúd-Arábia az egyik fő célpontja a terrorizmusnak, amely ellen a szaúdi herceg szerint háborút kell vívni, hiszen a terrorcsoportokkal hiába próbált párbeszédet kezdeményezni, a terrorcselekmények folytatódtak.

“A terroristák az iszlám és az emberiség ellenségei. Ha kell, tíz, húsz vagy harminc évig fogunk ellenük háborút vívni, akár muzulmán vallásúak, akár nem. Az erőszak ellen erőszakkal kell harcolni” – hangoztatta a trónörökös, kiemelve azoknak az intézkedéseknek a fontosságát, amelyek a terrorizmus finanszírozásának, elsősorban a pénzmosásnak és a drogkereskedelemnek a felszámolására irányulnak.

Abdallah herceg üdvözölte a Biztonsági Tanácsnak a Rafík Haríri libanoni miniszterelnök meggyilkolása körülményeinek kivizsgálására vonatkozó határozatát, az iraki népnek pedig türelmet és sikert kívánt. Az izraeli-palesztin konfliktusról úgy véli, hogy mindkét fél helyeselte a 2002-es “arab békekezdeményezést”, ennek ellenére szerinte “Izrael, pontosabban egy izraeli kisebbség felelős az előrelépés hiányáért”.

A szaúdi trónörökös bevallása szerint szeptember 11-e után volt “néhány nézeteltérése” Bush elnök környezetével, de azóta a jó viszony helyreállt. Arra a kérdésre, hogy az április végén esedékes amerikai útja előtt miért éppen Franciaországba látogat el, Abdallah bin Abdel-Azíz megjegyezte, hogy nem tesz semmilyen különbséget a két ország között. De hozzátette: “Európa, legyen szó a franciákról vagy az angolokról, megelőzték az amerikaiakat a régiónkban. Csak éppen bedobták a törülközőt. Itt az ideje, hogy Európa újra szerepet játsszon a térségben.”

hirado.hu

Comments are closed.