Forrás: 168 Óra

A bebetonozott fény

LOSONCZI ÁRON A FELTALÁLÓ NEHÉZSÉGEIRŐL

2005/15 – Háttér

Pitrolffy Tamara

A huszonnyolc éves építészmérnök találmányát, az átlátszó betont az amerikai Time magazin 2004 egyik legjelentősebb felfedezésének minősítette. A betonfalat kiállították Stockholmban, Glasgow-ban és most a washingtoni Nemzeti Építészeti Múzeumban. Néhány napja neki ítélték a “Red Dot – legjobb a legjobbak közt” neves designdíjat. Az építész itthon él, de külföldi befektetővel tárgyal, ugyanis – ahogy mondja – Magyarországon nincs pénz fejlesztésre.

Betonrengetegben nőtt fel?

Hogy onnan vettem volna az ötletet? Csak annyiban, hogy míg Csongrádon lepukkant betonkockákat láttam magam körül, Svédországban – ahol panelkollégiumban laktam – rájöttem: betonból is lehet igényeset, esztétikusat alkotni. Megtetszett az anyag, s valami szokatlant akartam kihozni belőle.

Sikerült. De hogy tette átláthatóvá?

“Játszani” kezdtem. Számomra a beton csak töltelék, amelynek a felülete tetszés szerint formázható, és bármilyen külsőt kreálunk hozzá, az anyag alkalmazkodik. Legismertebb a kavicsos felszínű. Üvegzsaluzással pedig márványszerű mintázatot ad a beton. Terveimet megmutattam a csongrádi művésztelep igazgatójának, aki hívott: elférek a betonszimpózium alkotói között.

Innen indult a világsiker felé?

Kacifántos út volt. Stockholmba műszaki egyetemistaként jutottam ki – állami ösztöndíjjal. Egy év után hazajöttem diplomázni, de nem volt maradásom.

Miért?

Itthon a kezdő építészek alig kapnak lehetőséget. Évekig valamelyik építésziroda alkalmazottjaként csak számítógépes feldolgozással foglalkoznak, vagy pályázgatnak. Kevés eséllyel, hiszen általában a nagyok nyernek. Ha pedig a lakáspiacot nézzük: gazdasági trendek uralják, nincs nagyon szükség építészekre.

A luxuslakópark nem más, mint a lehető legkisebb területre telepíthető paneltömb. Az már csupán ráadás: nincs társadalmi megbecsülése az építészeknek.

Visszahívták a svédek?

Én akartam menni. Pénzem nem volt az utazásra, ám véletlenül újabb ösztöndíjra bukkantam. Egy svéd elit építésziskola – művészeti és építészeti kutatásokat finanszíroznak – Üveg az építészetben címmel hirdetett többéves kurzust. A csongrádi művésztelepen gyakorolt üveg-beton kombinációval neveztem be. Felvettek. Az első héten tanulmányi kirándulásra mentünk. Egy úgynevezett “látványszobában”, amelynek falát optikai szálak és világítótestek szőtték át, született meg az átlátszó beton ötlete: az üveget optikai szálra cserélem.

Aztán?

Két évig folyamatosan dolgoztam. Hihetetlen, de valahogy magától működött az ötlet.

Hogy érti?

A megélhetésre elég volt az ösztöndíj, az anyagra és utazásokra pedig másfél millió forintnyi összeget adott a stockholmi iskola. A szabadalmaztatást a svéd kormány finanszírozta. A prototípus bemutatása után kinti közgazdász barátommal üzleti tervet készítettünk, s két innovációs versenyt is megnyertünk.

Úgy mondja, mintha természetes lenne.

Mert ott az. Ösztöndíjasként az utcáról mentem be egy szabadalmi ügyvédhez. Elmagyarázta a procedúrát, és közölte az óradíját. Aztán hozzátette: ha nincs pénzem, forduljak a fiatal feltalálók szövetségéhez. Kitöltöttem a formanyomtatványt, s alig egy hét múlva átutalták a szükséges 800 ezer forintot. Később a svéd állami hivatal elnöke 12 milliót kínált, ha továbbra is náluk folytatom a fejlesztést. A svéd kormánynak ugyanis politikai kérdés az innováció. Elegendő érv az állami befektetéshez, hogy a technikai újdonság gyártása pluszbevételt hoz, munkahelyet teremt.

Mégis hazajött.

Ragaszkodom a családomhoz, barátaimhoz. Ők itt élnek. Bár az első “kísérleti” betonfalaimat Svédországban, az igazán jelentőseket és méreteseket idehaza, a barátaimmal készítettem.

Például?

Azzal kezdem, ami már megvalósult: a Monostori Erőd szabadtéri szobrot rendelt, egy volt egyetemi tanárom az általa tervezett családi házba ablakbetétnek szánja a betont. S persze büszke vagyok rá: a világ top 10 építészéből nyolc jelentkezett, hogy érdekli az átlátszó beton. Legutóbb pedig Rajk László építész hívott föl, hogy a Páva utcai Holokauszt Múzeumban használná az anyagot. De az olasz Prada divatház is kért mintát.

Állítólag az amerikai terrortámadás áldozatainak emléket állító műhöz is kértek öntől betont.

Egy japán professzor keresett meg, de sokallta, hogy négyzetméterenként 700 ezer forintba kerül a beton. Ma már a harmadáért is vállalnám, ám akkoriban még drágábban jutottam az előállításhoz szükséges optikai szálhoz. Mellesleg az amerikai Time magazin – amely az átlátszó betont 2004 egyik legnagyobb felfedezésének minősítette – kitalálta, hogy bombabiztos kormányhivatalokat kellene belőle építeni. Zavart a felvetés.

Miért?

Nem akarom, hogy a betonom bulvártéma legyen. Szeretném megőrizni a találmány presztízsét. Óvatos vagyok, sajnos megjártam már: rám szálltak a paraziták. Naiv voltam, hittem egy német építésznek. Sok pénzt ígért, multiknál lobbizott. Csak később – véletlen elszólásaiból – tudtam meg: saját vállalkozásaként házalt az ötletemmel, s tartott előadásokat világszerte. Aztán megszabadultam tőle. Azóta szerencsésebb vagyok. Jelenleg még tárgyalok egy külföldi érdeklődővel.

És itthon?

Sajnos itt nem találni komoly jelentkezőt: nincs pénz fejlesztésre, sem nemzetközi terjesztőhálózat megszervezésére. Nem tehetek mást: a tömegcikkgyártás – járdalap, építőanyag – külföldre kerül, de az egyedi megrendelések – például designlámpák – a műhelyemben készülnek.

És hogyan boldogul?

Nem akarok monstre vállalkozást, csak a barátaimmal dolgoznék. Állami támogatásra, uniós forrásra nem pályázok, mert nincs önerőm. Politikai érdekcsoportokhoz nem csapódom. Már az is dühített, hogy egy ellenzéki képviselő a kormány hibájának rótta fel találmányom svéd szabadalmaztatását.

Az átlátszó betont sokan művészetnek tartják, építészek viszont technológiai újításnak. Melyik a kettő közül?

Kiállítási tárgyként – művészeti alkotás. Kevés prototípus készült belőle, és újdonság az is: a fény átmegy a falon. Ugyanakkor, ha lecseng körülötte a szenzáció, és indul a tömeggyártás, felépülnek az első házak, az átlátszó beton ugyanolyan építőanyag lesz, mint a tégla.

Comments are closed.