Forrás: Magyar Rádió

A Vatikánban kilencnapos gyász kezdődött II. János Pál temetése után. Április 16-ig minden nap délután öt órakor misét tartanak az elhunyt egyházfőért a Szent Péter-bazilikában. Sírhelye az altemplomban hétfőtől látogatható.

Négy nap alatt csaknem másfél millió zarándok rótta le kegyeletét II. János Pál ravatala előtt – közölte az olasz belügyminiszter. A katolikus egyházfő hétfői felravatalozása óta csütörtök estig, a Szent Péter-bazilika bezárásáig óránként 21 ezer zarándok lépte át a bazilika kapuját. Giuseppe Pisanu adatai szerint a pápa pénteki temetésére 250 ezer ember zsúfolódott be a vatikáni Szent Péter térre és környékére. A Rómába érkezett zarándokok számát a rendőrség 3-4 millióra becsülte.

A lengyel külügyminiszter szerint az elhunyt pápa méltó a Nobel-békedíjra. Mutatja ezt egyébként az is, hogy a temetésen több, korábban haragban lévő államférfi fogott kezet egymással. A szíriai vezetés például elismerte, hogy Móse Kacav izraeli államfő pénteken a pápa vatikáni búcsúztatásán először kezet fogott Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, de óva intett attól, hogy a kézfogásnak bárki is politikai jelentőséget tulajdonítson.

Előzőleg Damaszkuszban hivatalos szíriai források még tagadták a szír elnök és az izraeli államfő kézfogását. A két ország hivatalosan hadban áll egymással. Móse Kacav az izraeli média szerint a szertartáson kezet fogott az Izrael másik ellenségnek számító Irán államfőjével, Mohammed Hatami elnökkel is, ezt az Hatami Teheránba visszaérve cáfolta.

Kibékülésük jeleként kezet fogott II. János Pál pápa temetésén Lech Walesa volt és Aleksander Kwasniewski jelenlegi lengyel elnök is. A két államférfi közti harag az 1995-ös elnökválasztás óta tart. Az elnökjelöltek akkori televíziós vitájában Walesa nem fogott kezet riválisával.

Még a pápa temetése előtti napokban is barátságtalan volt a viszony: Walesa nem volt hajlandó egy repülőgépen utazni Rómába a hivatalban levő államfővel. Kezet szorítottunk, és ezt a pápának köszönhetjük – mondta Kwasniewski elnök.

MR

Comments are closed.