Forrás: Magyar Rádió

Még ha leszámítjuk a tömegmédia néha viszolyogtató túlkapásait, amelyekkel időnként már életében temették az akkor még csak haldokló Pápát, a halála után és a temetés napján már valósághűen le lehetett mérni, hogy II. János Pál mekkora hatást gyakorolt az emberekre, amíg élt, és hogy nem csak egy pápa volt a sok közül.

Az életműve, mindaz, amit az utóbbi két hétben ezerszer is felidéztek beszédekben, filmösszeállításokban, emlékműsorokban és írásokban, mindarra mutat, hogy történelmi személyiséggé lépett elő, bár ahogy az lenni szokott, az nála is igazán csak a halála után vált világossá. Az már az utódján múlik, hogy azok a bátrabb politikai lépések, amelyeket hosszú uralkodása alatt megtett, mennyire bizonyulnak időt állónak, hagytak-e elég mély nyomot ahhoz, hogy egy esetleg más mentalitású, sok mindenről másképpen gondolkodó utód akkor is építsen rájuk, ha nem biztos, hogy egyébként is ezt tenné.

II. János Pálról a világ legkülönbözőbb pontjain utcákat és tereket neveznek el, szobrot állítanak neki. A Tizenhat órában Tomka Ferenc szociológus, plébános, és Gábor György egyháztörténész emlékezett rá.

Tomka Ferenc szerint beszélni kell II. János Pál pápa emberségének csodájáról, a világgal való párbeszédének a csodájáról, és az egyháznak adott belső ajándékáról. Egy olyan személyiség volt, aki meg tudott szólítani és kedves volt, nyílt. Mindenkivel, a világvallásokkal, a politikusokkal megtalálta a testvér hangját, és bocsánatot tudott kérni. Eddig egyetlen egy pápa nem kért annyiszor bocsánatot, mint ő, ez is a kapcsolatának alapja volt. Fontos a sokarcúsága is, hiszen tizenöt nyelven beszélt, körbejárta a világot, és mindenhol megtalálta a népekkel, kultúrákkal a hangot. A világvallásokkal rendszeresen találkozott, különösen meleg szeretettel viseltetett a zsidósággal szemben; elsőként lépett a római zsinagógába.

Ami az egyházon belüli magatartását illeti – mondta a szociológus, pap -, soha nem volt még pápa, aki ennyire rendszeresen, majdnem minden évben adott egy negyven- ötvenoldalnyi lelki levelet, tanácsot, iránymutatót a katolikus egyház tagjai számára, ami nagyon sokszor az egész emberiséghez is szólt; a szenvedésről, a bocsánatkérésről, az újrakezdésről, az élet értelméről, a hit titkairól.

A sajtó, köztük a magyar is időnként nagyon szépeket írt II. János Pálról, de időnként nagyon kritikusan írtak főleg a nemiség kérdésében tett állásfoglalásairól. Tomka Ferenc úgy véli, nagyon bátor kijelentése volt pápaságának elején, hogy az egyház útja az ember, csak az emberen át lehet Istenhez fordulni. Az a magatartás, ami az egész teológiai gondolkodását áthatotta, hogy az ember lett megszólítva és nem elvont dogmákban beszélt.

Rengeteg kritikát kapott a pápa, de nem függött ezektől, nem befolyásolta őt túlzottan, ugyanakkor nagy megértéssel volt az emberek irányában. Példaként a szociológus Ali Agcát említi, aki merényletet kísérelt meg II. János Pál ellen. A pápa, ahogy kijött a kórházból, rögtön azt mondta, hogy megbocsát neki, sőt meg is látogatta, fogadta az édesanyját, felmentést kért neki az életfogytig tartó szabadságvesztés alól. Az emberrel való kapcsolata a vitákban, végtelenül felemelő – hangsúlyozta Tomka Ferenc.

II. János Pál pápa munkásságának egyik legfontosabb része az új evangelizáció kérdése, ami számára azt jelentette, hogy paradigmát kell váltania az egyháznak. Ennek középpontjában a testvériség, a közösségiség áll. Azt mondta, hogy az egyház küldetése az, hogy Isten szeretetéből olyan testvéri közösséget hozzon létre, amely befelé testvéri közösség, és kifelé testvéri az emberiség iránt. Jézus Krisztus evangéliuma: amit egynek tettetek a legkisebb testvérek közül, bárki legyen az, nekem tettétek. Legyetek egy a szeretetben és ebből fogja megismerni a világ Istent – ezek a szavak azok, amelyek meghatározták az új evangelizáció fogalmát. Tomka Ferenc, mint szociológus, de mint pap is úgy gondolja, hogy ez az, amit az egyháztól vár ma a világ.

Elképzelhető, hogy a kevésbé vallásos emberek azt gondolják, hogy II. János Pál konzervatív gondolkodású volt, de a teológusok általában sokkal inkább haladónak látják. Eleinte sokan tartottak az ő lengyel hagyományos világától, de ezen teljesen át tudott lépni, és egy nagyon nyitott teológiai megújulást hozott, amely a világgal való párbeszédre épül.

II. János Pál pápa rendkívüli érzékenységgel fordult mindig a társadalmi és szociális problémák felé. 1981-ben kiadott ezekről egy körlevelet, amely Gábor György egyháztörténész szerint a pápa társadalmi tanításának rendkívüliségét vetíti vissza. Az 1981-es enciklika a munka szerepét vizsgálja az ember életében, de nemcsak, mint az ember alapvető lényegét írja le, hanem ezzel együtt végig gondolja a munkához kapcsolódó jogokat, szociális állapotokat, az osztályproblémától egészen a sztrájkjogig, vagy a nők munkához való jogáig, amelyek a modern társadalomban alapvető problémáként jelennek meg.

II. János Pált sokan modern egyházfőnek tartották. A vallástörténész szerint nem lehet eltekinteni attól, hogy a modernitás problémáival szembenéző II. vatikáni zsinaton a lengyel küldöttség egyik vezetője volt – akkor még Karol Wojtilaként – és nagyon fontos konzulensi szerepet játszott. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy a modernitás rendszerében, már pápaként azokat a tradicionális elemeket próbálta feleleveníteni, amelyek részben szemben álltak a kommunista elképzelésekkel és a vad kapitalista hajtásokkal is. Tehát egyszerre próbált ezek között kijelölni egy utat, amely számára és hite szerint járható volt.

Gábor György szerint II. János Pál tevékenységével és munkájával kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés a tudás és a hit. 1998-ban jelentette meg a hit és az ész kérdéseivel foglalkozó enciklikáját, amely azért fontos, mert ez a körlevél nem csupán a mai teológia és filozófia kritikája, hanem reflexió korunk intellektuális válságára, korunk depressziójára, miközben hit és ész viszonyát próbálja meghatározni, újraértelmezni. A vallástörténész fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy a pápa felfogásában a filozófia nem a teológia szolgálólánya, hanem az igazság keresésének egy autonóm módja. Az igazság keresését az ember legfontosabb feladatának jelöli meg, és azért is tartja olyan fontosnak, mert hite szerint csak a tudás és a hit kapcsolódásából létrejövő kultúra vezetheti ki az embert a jelenlegi válságából. A hitet és a tudást tehát nem szétválasztva, hanem kapcsolatukban vizsgálta. Azt mondta, hogy a hit üres lenne tudás nélkül, de ugyanígy a tudás is csak öncélú lehetne hit nélkül.

II. János Pál utazásaival az emberiségnek nevezett nagy családot próbálta újra evangelizálni és megtalálni azokat a kapcsolatokat, amelyek őt, mint hívő keresztény embert köthették a más hitűekhez, zsidókhoz, muszlimokhoz és így tovább.

Várkonyi Benedek interjúi nyomán