Forrás: Híradó

NyomtatBezár

Szabadság tér

Világi Gyula: Mindig szerettem volna interjút készíteni Vele…

2005. április 8.

.

Mindig szerettem volna interjút készíteni a Pápával. Ne tessék mosolyogni! Tudom, hogy az újságíró szakmában anekdota-számba megy az ugratás: „ha igazán nagyon akarsz dobni, eredj, és készíts interjút a pápával…” – tudván, hogy a katolikus egyházfő sohasem szólal meg a nyilvánosság előtt.

II. János Pál ebben is kivétel volt: szerte a világon újságírók milliói irigyelhették azt a kollégát, akinek annak idején interjút adott – szakítva a pápák évszázados (vagy akár évezredes) hagyományaival. Igaz, ő is inkább csak 26 esztendős pápasága első időszakában volt hajlandó erre. Viszont haláláig nagyra becsülte az újságírókat. Még néhány nappal azelőtt is, hogy a végső útra indult, tiszteletét fejezte ki a média munkásainak, akik Húsvétkor – amikor Ő már hanyatló erejével nem tudott részt venni a „Via Crucis” szertartáson – továbbították helyette a krisztusi üzenetet…

Mindig szerettem volna interjút készíteni a pápával… Erre sajnos soha nem volt lehetőség, bár a Szerencse úgy hozta, hogy a rendszerváltás után szinte az összes közjogi máltóságot elkísérhettem a Vatikánba. II. János Pálnak kedves szokása volt, hogy – a magas rangú vendégek fogadása után – gyakran magához intett bennünket, vallástól függően gyűrűcsókra vagy egyszerű kézfogásra…

Sokan mondták már: ezzel a találkozással más időszak kezdődött az életükben. Olyan ez, mintha nem is földi halandóval találkozna az ember. Karol Wojtyla ebben is szakított a hagyományokkal… Közülünk való volt – és ezt sosem feledte – de biztosan messzebbre jutott mindannyiunknál…

Mindig szerettem volna interjút készíteni Vele… Megkérdeztem volna, hogyan emlékszik vissza a náci, majd később a kommunista üldöztetésre. Kíváncsi lettem volna, mit érzett akkor, amikor – az ő személyében – először választottak pápát a vasfüggönyön túlról… Tudni szeretném, miért tartotta fontosnak, hogy ennyit utazzon a világban… és hogy párbeszédet kezdjen az összes világvallás képviselőivel… Megkérdezném még, mit szól ahhoz, hogy lehetséges utódai már életében elkezdtek marakodni a pápai „trónon” – meg persze azt is, kit látna Ő szívesen a székben… Feltétlenül tudni akartam volna: mikor ér véget a krisztusi szeretet? Amikor az ember felkeresi a börtönben a saját merénylőjét és elbeszélget vele… vagy még akkor sem?

II. János Pált világszerte gyászolják – buddhisták, hinduk, keresztények, muzulmánok és zsidók egyaránt… mert általa elkezdődött „valami”. Mire e sorok megjelennek, ezrek lettek rosszul a Rómában kígyózó 5 kilométeres sorban. Négymillió zarándokból csak 350 ezren juthatnak a temetési szertartás közelébe. Aki csodálkozik ezen a tömeghisztérián, annak szíves figyelmébe ajánlok egy óriásplakátot, amely az olasz fővárosban ma is mindenütt látható… A tisztelettudó rómaiak emelték városszerte… II. János Pál egy kései, kedves fotója látható rajta a felirattal: „Egy jó ember…”

Világi Gyula