Forrás: Múlt-Kor

www.mult-kor.hu

Magyar és orosz történészek a szovjet korszakról a moszkvai kerekasztalukon

2005. április 7.

A magyar-orosz kapcsolatok utolsó hatvan évéről vitáztak a két ország történészei moszkvai kerekasztaluk keddi második napján, elsősorban 1945 megítélését és a szovjet befolyás magyarországi érvényesítését boncolgatva.

A vita egyik csomópontját – elsősorban a magyar résztvevők között – az a kérdés alkotta, hogy 1945 felszabadulás volt-e, vagy megszállás, vagyis a szovjet rendszer Kelet-Európára, Magyarországra való kényszerítésének kezdete – mondta az egyik előadó, Rainer M. János. Többen érintették a szovjet befolyás érvényesítésének eszközeit, a magyarországi rendszer szovjet determinációját. Egy orosz történész a szovjet tanácsadókkal foglalkozott, akiknek az 1940-es évek végétől az 1956-os forradalomig nagyon fontos szerepük volt a szovjet minták közvetítésében a termelés szervezésétől kezdve a filmművészetig mindenütt. Mindamellett Galina Murasko professzorasszony szerint létszámuk félezer körül tetőzött Magyarországon, mígnem az intézményrendszert 1956 után leépítették, az állambiztonsági szervek és a hadsereg kivételével.

A harmadik főtéma a terminológia volt: még mindig leírható-e ez a kérdéskör a marxizmus-leninizmus egykori belső vitáiban használt fogalmakkal (népi demokrácia, proletárdiktatúra, átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba), vagy a rendszert kívülről megragadó fogalmakkal (totalitarizmus, poszt-totalitarizmus, klasszikus szovjet rendszer és az attól való elmozdulás reformált változatai).

Az oroszországi magyar kulturális évadba illeszkedő, péntekig tartó fórum hátralévő napjain a holokauszt, az orosz nagyhatalmi pozíciók 1985 utáni átalakulása, valamint a rendszerváltás problémakörét tárgyalják az orosz tudományos akadémia társadalomtudományi intézetében. Az egyhetes kerekasztal szabad, plurális vitáiban harminc magyar történész vesz részt az újra intenzívvé vált párbeszéd keretében – jegyezte meg Krausz Tamás, aki egyben évadkurátor is.

(MTI)

www.mult-kor.hu?article=9466

Minden jog fenntartva Š 2001-2004 Múlt-kor történelmi portál

A weblapon található információk közzétételéhez, másolásához a működtetők írásbeli beleegyezése szükséges.

Comments are closed.