A palesztin területekre is ellátogat Vlagyimir Putyin orosz elnök április végére tervezett izraeli útja során – jelentette be kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Javier Solanával, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével tartott moszkvai megbeszélése után. Az EU és Oroszország tagja a közel-keleti rendezésben közvetítő kvartettnek, és fellép azért, hogy a térségben stabilitás legyen, az izraeliek és palesztinok békében éljenek – mondta Solana.
Lavrov hangsúlyozta hazája érdekeltségét az EU-val való együttműködés kiterjesztésében a Közel-Kelet, Irán, Irak, Koszovó és a Nyugat-Balkán kérdéskörében, sőt a grúziai (abház és dél-oszét), valamint a moldovai (Dnyeszter melléki) konfliktus rendezésében is.
Lavrov reményét fejezte ki, hogy a Moszkvától a Nyugat felé fordult kommunista moldovai elnök, Vladimir Voronin újraválasztása, amihez gratulált, segít lehántani a konjunkturális lerakódásokat a rendezési folyamatról. Mint mondta, ezt az orosz diplomácia elő akarja mozdítani, együttműködve az EU-val és figyelembe véve a Voronin által valaha aláírt megállapodásokat is.
Lavrov és Solana egyaránt hangsúlyozta: a május 10-én Moszkvában esedékes csúcsig meg kell oldani az EU-orosz együttműködés négy integrált terére vonatkozó megállapodáscsomagban még nyitva maradt néhány kérdést. A négy közös tér (gazdaság, szabadság-belbiztonság-igazságszolgáltatás, külbiztonság, kutatás-oktatás-kultúra) kialakítására vonatkozó útiterveket már a tavaly novemberi EU-orosz csúcson alá akarták írni.
Vlagyimir Putyin elnök, aki előzőleg fogadta Solanát Szocsiban, elégedetten nyugtázta a haladást a külbiztonsági együttműködés elveinek lefektetésében, beleértve a (moldovai és grúziai) konfliktusok rendezését célzó közös erőfeszítéseket.
A másik még megoldatlan ügy a vízumszabályozás. Az orosz fél jelentős könnyítési javaslatot tett állampolgárok tág csoportjára, beleértve az újságírókat – jelezte Lavrov, megerősítve, hogy a távlati cél a vízumkényszer eltörlése. Az EU eddig a könnyítést is olyan megállapodáshoz kötötte, amelyben Oroszország vállalja a területéről illegálisan bevándorlók visszafogadását (függetlenül állampolgárságuktól).
(MTI)