Forrás: Múlt-Kor

www.mult-kor.hu

60 éve hunyt el Apor Vilmos

2005. április 4.

Hatvan éve, 1945. április 2-án Győrben hunyt el Boldog Apor Vilmos báró, győri püspök.

1892. február 29-én ősi székely nemesi család ötödik gyermekeként Segesváron látta meg a napvilágot. Édesapja, Apor Gábor Háromszék megyei főjegyző, édesanyja gróf Pálffy Fidélia volt. 1895-ben a család Bécsbe költözött, mert apját a király személye körüli minisztérium államtitkárává nevezték ki, de az apa három évvel később tüdővészben meghalt. Vilmos Bécsben végezte az elemi négy osztályát, gimnáziumi tanulmányait a családi hagyományoknak megfelelően a kalksburgi jezsuitáknál kezdte, majd az utolsó két évre Kalocsára került. 1909-ben kispapnak jelentkezett a rokon gróf Széchenyi Miklós győri püspöknél, aki az innsbrucki jezsuita teológiára küldte tanulni.

1915. augusztus 24-én szentelték pappá, a Nagyváradra helyezett Széchenyi Miklós püspök Gyulára helyezte káplánnak. Nem volt különösebb szónoki tehetség, de prédikációi mély gondolati tartalmuk miatt vonzották az embereket. 1917-ben két hónapig egy kórházvonat lelkészeként találkozott a háború borzalmaival. Ez év őszétől a nagyváradi papnevelde prefektusa és dogmatikatanára lett, de mert közelebb állt szívéhez a lelkipásztori munka, főpásztora 1918 augusztusában visszaküldte Gyulára, immár plébánosnak. Működése három fő területre terjedt ki: a hitéletre, a karitatív munkára és a magyar társadalom keresztény szellemű átformálására. Egyházközségi lapot indított, népmissziókat szervezett, a katolikus megújulás szolgálatában hitbuzgalmi és társadalmi egyesületeket hozott létre. Az Anschluss eseményei után gyulai német híveit óvni igyekezett a szélsőjobboldali propagandától.

1941. január 21-én kapta meg XII. Pius pápa bulláját, amely győri püspökké nevezte ki. Főpásztorként “a szegények püspöke” lett, de nem csak a szegényeké, hanem minden bajba jutotté, üldözötté is. 1943-ban a püspöki kar megbízta a Katolikus Népszövetség alelnöki tisztségével. Elvállalta a tanácsadó szerepét a Magyar Katolikus Népmozgalomban, amelynek győri értekezletén megállapította: a Harmadik Birodalom győzelme kizártnak látszik; a vesztett háborút hazánkban is politikai és társadalmi átalakulás fogja követni. A katolikus mozgalmaknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, hogy az átalakulás valóban demokratikus szellemű legyen. Fellépett az üldözöttek érdekében, a gettó felállítása ellen a belügyminiszternél tiltakozott. Ő maga minden nála jelentkező üldözöttet oltalmába vett, szerzetesházakban, kórházban vagy a Püspökvárban helyezte el őket. Püspöktársait is egységes fellépésre akarta rábírni, a váci püspöknek ezt írta: “…az antiszemitizmust nem lehet helyeselni. A pápától le az utolsó püspöki karig el kell ítélnie ezt minden papnak.” Amikor a front elérte a Dunántúlt, Apor Vilmos, Mindszenty József és Shvoy Lajos a Dunántúl püspökeinek emlékirata néven ismertté vált nyilatkozatban követelte a kormánytól az esztelen vérontás, pusztítás azonnali beszüntetését.

1945 márciusában Apor Vilmos arra kérte a német hadvezetést, kíméljék meg Győr értékeit a pusztítástól, de elutasító választ kapott. Március 28-án, nagyszerdán a szovjet csapatok már Győrnél voltak, a székesegyház találatot kapott, tornya kiégett. Március 30-án, nagypénteken szovjet katonák a Püspökvár óvóhelyéről el akarták vinni a fiatal nőket “munkára”. A szovjet kapitánnyal Apor Vilmos tárgyalt, és azt ajánlotta, a lányok helyett férfiak és idős nők menjenek dolgozni a kaszárnyába. A vita ingerültté vált, a tiszt előrántotta pisztolyát – és dulakodás közben – rálőtt. A három találat közül csak a haslövés volt veszélyes.

A súlyos sebesültet hordágyon a több kilométerre lévő kórházba szállították, ahol megoperálták, de a hasüregben nem találták meg a lövedéket. Nagy fájdalmait nem árulta el. Érdeklődött, történt-e baja a hölgyeknek. A nemleges válaszra így sóhajtott fel: “Hála Istennek. A jó Isten elfogadta az én áldozatomat”. Vasárnap hashártyagyulladás lépett fell, húsvét hétfőre virradóra meghalt, de még megbocsátott gyilkosának.

Ideiglenesen a győri karmelita templom kápolnájába temették. A székesegyházban 1948-ban elkészült a vörös márvány végleges sírhely, de a személyi kultusz idején a hatóságok nem engedélyezték az újratemetést, amire csaknem négy évtizeddel később, 1986-ban került sor. 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta.

(Panoráma – Baczonyi László, Sajtóadatbank)

www.mult-kor.hu?article=9429

Minden jog fenntartva Š 2001-2004 Múlt-kor történelmi portál

A weblapon található információk közzétételéhez, másolásához a működtetők írásbeli beleegyezése szükséges.

Comments are closed.