Oroszország és Paulo Coelho lesz a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége – hamarosan megtudjuk, mi Magyarország 100 kedvenc könyve
Oroszország és Paulo Coelho brazil író lesz a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége áprilisban – jelentette be Zentai Péter László fesztivál igazgató. A rendezvény ideje alatt ismerheti meg az ország a száz kedvenc könyv listáját.
A Budapest Kongresszusi Központban április 21-24. között megrendezendő könyvfesztivál idén is a kortárs igényes irodalomról, elsősorban Magyarország és Európa ünnepelt, valamint újonnan bemutatkozó alkotóiról szól. A rendezvény „kulcsszava” az olvasáskultúra fejlesztése lesz.
Kinyílt a Nagy Könyv
A fesztivál idején, a Könyv és a szerzői jog világnapján válik publikussá a száz kedvenc könyv listája a Nagy Könyv mozgalomban. A kongresszusi központban két rendezvénnyel is jelen lesz az olvasásösztönző játék – mondta a Magyar Televízió művelődési főszerkesztője.
Sípos Pál a legjobb könyvek „listázgatása” kapcsán eloszlatta azokat az aggodalmakat, hogy ponyva-, selejt-, másodosztályú vagy éppenséggel elitművek fogják uralni a top százas listát. Hozzátette, már több mint 30 ezren voksoltak kedvenc magyar és külföldi könyvükre, és a program honlapján négyszáznál is több izgalmas topic alakult ki könyvekről, olvasásról.
Ne legyünk pesszimisták!
Zentai Péter László a sajtótájékoztatón hamisnak minősítette azoknak a cikkeknek a pesszimizmusát, amelyek a Nagy Könyv című olvasásnépszerűsítő program kapcsán a sajtóban megjelentek. Magyarország az egyik legolvasottabb és olvasottságában az egyik legműveltebb nemzet Európában – mondta a fesztivál igazgatója. Olyan statisztikákat idézett, amelyek szerint az utóbbi húsz évben a rendszeresen vagy rendszertelenül olvasók aránya egyaránt nőtt. Elismerte ugyanakkor, hogy valósak azok a keserű adatok, amelyek szerint a fiatal korosztály alig vagy rosszul olvas.
Páratlannak mondta, hogy Magyarországon az eladott szépirodalmi művek aránya elérte a 16 százalékot; nemigen találni olyan európai országot, ahol ez a mutató túllépi a tíz százalékot. A Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből 500 ezer kelt el eddig, a lakosság mintegy öt százaléka vette meg – mondta.
A díszvendég Oroszország és Paulo Coelho
Az orosz kortárs irodalom és könyvkiadás díszvendégségét klasszikus hagyományai és az új eredményeit kísérő nemzetközi figyelem indokolja; egyben a májusban kezdődő magyarországi orosz kulturális évad „előrendezvénye” lesz – mondta a fesztivált rendező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója.
Oroszország és az orosz nyelv iránt egyre növekszik a nemzetközi érdeklődés – mondta a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott sajtótájékoztatón Valerij Platonov, az orosz nagykövetség kulturális attaséja. Oroszország a világ legtöbbet olvasó nemzetei közé tartozik, az évente kiadott könyvek száma megközelíti a százezret, e tekintetben csak Kína, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia előzi meg. Az orosz könyvkiadás fő irányzatait a meghívott kiadók mellett tematikus kiadások mutatják be. Az orosz irók közül Budapestre érkezik például Viktor Jerofejev, Vlagyimir Vojnovics, Pjotr Vajl és Tatyjana Tolsztaja.
Paulo Coelhóról mint a világ egyik legdivatosabb írójáról beszélt Szakonyi Péter, a fesztivál sajtófőnöke; művei 59 nyelven, 56 millió példányban fogytak el, Az alkimista című, Magyarországon 2000-ben megjelent regénye hosszú ideig a sikerlisták élén volt.
Simon András: merjünk kiállni álmainkért
A műsorvezető kedvenc regényéről, Paulo Coelho: Az alkimista című könyvéről beszélt
Az 1947-ben született, a világ vezető lapjaiban heti rendszerességgel publikáló író veheti majd át Demszky Gábor főpolgármestertől a Budapest Nagydíjat; önéletrajzi ihletésű új műve, A zahir április 15-én lát napvilágot.
Az új európai irodalom első számú pártfogója
Az áprilisi könyves seregszemlén 550 magyar és külföldi kiadó 45 ezer kötetet állít ki, és megközelítőleg 300 új címet időzítenek a fesztiválra. Ötven külföldi, többségében európai író fogadta el a meghívást a budapesti rendezvényre, amelyet a szervezők szerint egyre inkább az új európai irodalom egyik első számú pártfogójaként emlegetnek. Ötödízben rendezik meg a kontinens legszélesebb kulturális összefogásával megvalósuló európai elsőkönyvesek fesztiválját.
A könyvfesztivál idén is a kerek születésnapjukat ünneplő jeles magyar írók köszöntésével, születésnapi irodalmi szalonnal zárul, többek között Faludy György, Nemeskürty István, Bertók László, Tőzsér Árpád, Tolnai Ottó és Alexa Károly részvételével.
A XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon izgalmas, színvonalas eseményei között Spiró György Fogság című új könyvéből olvas fel, a magyarországi és a határon túli magyar szellemi élet kétszáz képviselője lép pódiumra, dedikálja műveit.
Az 1994-es indulás óta összművészeti fesztiválként meghatározott könyvvásárt a hagyományos irodalmi estek, felolvasó délutánok és könyvbemutatók mellett idén is illusztrációs és könyvművészeti kiállítás színesíti, fotótárlatok, film- és színi előadások tekinthetők meg.
A magyar könyvkiadás legfontosabb fórumai közé tartozó fesztiválon ebben az évben is átadják a szakma elismeréseit, a titkos szavazás során odaítélendő az Év kiadója és az Év kereskedője címet; a XII. kerületi polgármester a legjobb oktatást szolgáló könyvnek és CD-nek „átadja” a Budai-díjat. A fesztivál látogatói a Szép magyar könyv verseny közönségdíjára szavazhatnak.
hirado.hu/MTI