Forrás: Index

Bobby Fischer megúszta

Index

2005. március 23., szerda 12:49

Szabadon engedi a kedden izlandivá lett Bobby Fischert Japán. A Jugoszlávia elleni szankciók megsértésével vádolt egykori sakkvilágbajnok kiadatását az Egyesült Államok kezdeményezte

Elengedik Bobby FIschert a japán hatóságok. Az egykori sakkvilágbajnok, akit az amerikai ügyészség a Jugoszlávia elleni gazdasági szankciók megsértésével vádolnak, kedden megkapta az izlandi állampolgárságot.

Másodszorra megmentették

Az izlandi parlament elsőre, egy hónapja megtagadta az állampolgárság megadását Fischernek, amikor azonban kiderült, hogy a felajánlott külhoni állampolgárság ellenére Japán kiadná a sakkvilágbajnokot az Egyesült Államoknak, a parlament újra szavazott.

A megismételt szavazáson ellenszavazat nélkül, két tartózkodással adták meg a teljesjogú állampolgárságot Fischernek. A japán hatóságok ezek után úgy nyilatkoztak, hogy szabadon bocsátják a sakkvilágbajnokot.

Az 1972-ben a több évtizedes szovjet sakkdominanciát megtörő Fischert győzelme idején nemzeti hősként ünnepelték, a sakknagymester azonban erős kritikával kezdte illetni az Egyesült Államokat, illetve zsidó származása ellenére is erősen antiszemita nyilatkozatokat tett. 1992-ben elvállalta, hogy az akkor nemzetközi szankciók alatt álló Jugoszláviában játssza újra a harminc évvel korábbi világbajnoki döntőt az időközben svájcivá lett Borisz Szpaszkijjal.

Remélik, hogy befogja a száját

Ezzel azonban megsértette a gazdasági szankciókat, ezzel okot adott az amerikai hatóságoknak az elfogatóparancs kiadására. A következő években olyan országokban bujkált, melyeknek nem volt kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal (így egy ideig Magyarországon tartózkodott). Japánba mintegy négy éve érkezett, tavaly bukott le, amikor időközben bevont, így érvénytelen amerikai útlevelével próbálta meg elhagyni az országot.

„Remélem a jövőben visszafogottabban bírálja az amerikaiakat, ez sok gondot okozott neki már a múltban is”, kommentálta az izlandi parlament döntését az állampolgársági kérelmet előterjesztő izlandi képviselő.

Comments are closed.