Forrás: Origo

Szigorítja a fegyverek exportjának szabályait Ukrajna, hogy elejét vegye további illegális fegyverkiviteleknek – közölte kedden az ukrán nemzetbiztonsági tanács főtitkára. Petro Porosenko bejelentése válasz volt arra, hogy előző héten hivatalosan bejelentették: 2001-ben illegális fegyverkereskedelem útján manőverező robotrepülőgépek kerültek Ukrajnából Iránba és Kínába.

Az év elején hivatalba lépett új ukrán kormány már elítélte katonai felszerelések külföldre történő törvénytelen eladását Viktor Juscsenko elnök elődje, Leonyid Kucsma idején. Porosenko most kijelentette: szigorú intézkedéseket fognak bevezetni az ellenőrzésben, és a katonai és a kettős felhasználású eszközök és felszerelések exportjának szerkezetét javítani fogják, hogy kizárják hasonló visszaélések megismétlődését. Az illetékes további erőfeszítéseket sürgetett az illegális fegyverexport kivizsgálásában, hogy kiderüljön az igazság, és a bűnösöket elszámoltathassák.

Az ügyben érintett személyeket a kijevi fellebbviteli bíróság vonja felelősségre. A per zárt ajtók mögött, titokban zajlik. Két orosz állampolgár ellen az ukrán hatóságok körözést adtak ki, egy harmadiknak pedig, akit Csehországban vettek őrizetbe, a kiadatását kérték.

A nukleáris robbanófej hordozására képes X-55-ös – más szabványrendszerben H-55-ös, illetve ASZ-15-ös – robotrepülők hatósugara háromezer kilométer, elégséges ahhoz, hogy Japánt az ázsiai kontinens belsejéből, illetve Izraelt iráni területről el lehessen érni velük. Ukrajna közlése szerint nukleáris töltetek nem kerültek átadásra az X-55-ösökkel.

(MTI)

Comments are closed.