Forrás: 168 ÓraA nyóckertől Londonig
2005/10 – Kultúra
Sztankay Ádám
Az angliai Fringes Report – az egyik legrangosabb szakmai szervezet – rendszeresen díjazza az esztendőnek a „nem populáris fősodorhoz” tartozó művészeti teljesítményeit. A Kontroll című film szigetországbeli bemutatójának köszönhetően most először magyar művészt választottak a britek a tavalyi évad legjobb filmszínészének. A Radnóti Színház társulatának tagja két hete vette át a kitüntetést Londonban.
Küldöttség jött, s vitte Albionba?
A londoni Magyar Kulturális Központból hívtak fel. Kora délelőtt volt, épp a fürdőkádban ücsörögtem másfél éves Misi fiammal. Mondták, díjat nyertem Londonban, és egy óra múlva visszahívnak a „részletekkel”. Boldog voltam, de amikor dél körül sem jelentkeztek, felhívtam a film sajtósát, aki nem tudott semmiről. Megvilágosodtam: nyilván jól beugrattak. Szégyelltem magam, hogyan hihettem el, hogy Angliában majd épp engem választanak a legjobbnak. Komoly rosszkedvem volt már, amikor este újra kerestek: kiderült, addig nem tudták elérni a szervezet vezetőit. Végül a londoni kulturális központban vettem át a kitüntetést, mert a hivatalos ceremónia idején itthon előadásom volt.
Mivel jár az elismerés – túl a dicsőségen?
Feladattal. Automatikusan tagja lettem ennek a szervezetnek. Ezentúl rendszeresen ajánlanom kell itthoni előadásokat, filmeket a Fringes Reportnak. Évente kétszer jövünk össze Londonban, de a technikai részletek még nincsenek tisztázva.
Az automatikus angol udvariassággal fogadták, vagy komolyabb érdeklődést is tapasztalt?
A londoni magyar kultúrközpont vezetője, Bogyay Katalin beszélgetést szervezett. Gondoltam, leszünk úgy hárman: a moderátor, a díjátadó meg én. Ám ötven-hatvan érdeklődő is eljött, ráadásul mindegyikük színházi vagy filmszakember volt. Főként arról faggattak: a magyar alkotóknak könnyebb lesz-e nemzetközi porondra kerülniük most, hogy Magyarország is csatlakozott az unióhoz. Azt feleltem, hogy biztosan, bár a legtehetségesebb produkciók eddig sem maradtak rejtve a világ előtt.
Nemzetközi karrierre nem gondol?
Kontroll – metrópillanatMár korábban ajánlották, hogy szerkesszek egy DVD-nyit a filmjeimből, és küldjem ki Los Angelesbe. Csakhogy az ottani szereplőválogatásokhoz nehéz lenne kiugrani a délelőtti próba és az esti előadás között. Ha pedig felmondanék idehaza, és hosszabb távra kimennék – nem tudom, miből élne közben a családom. Egyáltalán: miként bírnám ki nélkülük.
Akkor hát?
Szeretek itthon lenni. Az igazi közegem a színház, ahol fejlődhetek. Abban bízom: nem áll meg az a „jelenség”, amely a Sose halunk meg! című filmmel kezdődött, és folytatódott például a Valami Amerikával, a Kontrollal, a Terézanyuval. Ha a magyar film ismét olyan rangot kap, mint Csortos Gyula, Jávor Pál idejében, akkor én sem fogok azon rágódni, jutna-e nekem valami feladat Robert de Niro mellett Scorsese rendezésében.
Az idei filmszemle négy filmjében játszott, elnyerte itthon a legjobb epizódszereplő díját. Kapott más elismerést is az elmúlt években, a Kontroll világsikerének szintén részese. Akárhogy is: édes terhei vannak.
Azt mondják: ha a Jóistentől bátorságot kérsz, rengeteg veszélyt kapsz. Ha szerénységet, akkor siker jut. Sok a buktató. Ha elhinném, hogy nagymenő vagyok, nehéz lenne továbblépni. Művészember sosem veheti túl komolyan magát, mert az akadályozza a munkában.
Egyszer azt mondta: az a baj, hogy szakmájának képviselői az agyukkal figyelik a produkciót, és nem a szívükkel. Szép ívű pályafutását is hasonló hűvösséggel szemlélik?
Csak pozitív élményeim vannak. A londoni díjat megint csak jól fogadták a Radnótiban. Felhívott például Eszenyi Enikő is, aki azt mondta: remek, hogy nyit felénk a világ. A szakmának most valóban elemi érdeke, hogy megtartsuk, visszaszerezzük a filmközönséget. Akinek egy csöpp esze van, az ilyen szemszögből is értékeli mások sikereit. Én például hallottam jót és rosszat a Sorstalanságról, ám leginkább annak örültem, hogy az első héten százezres nézőszámot produkált. Kölcsönhatásként várhatom, hogy majd az én filmjeimet is többen nézik.
Gondolja, honi színésznek ismét lehet akkora rangja, mint anno egy Csortosnak, Jávornak?
Forgatási szünetben a műjégpályán
(Hámori Gabriellával)
Bonyolítja a helyzetet, hogy a szakma eléggé felhígult. Ma könnyen neveznek színésznek bárkit, aki hajlandó hülyét csinálni magából. Idióta műsorokból át lehet kerülni másféle rivaldába. De ezek a figurák előbb-utóbb kikopnak. Maradnak azok, akik elhivatottsággal végzik dolgukat. Egyébként sokan féltették a színházakat is a nézőterek kiüresedésétől. Szerencsére tévedtek: hiába kezdődnek este hétkor a valóságshow-k, a teátrumok előadásai telt házakkal futnak.
A filmsikerek előtt mesélte: bringával jár, és egy huszonnyolc négyzetméteres lakásban lakik párjával, a szintén színész Pokorny Liával a „nyóckerben”. A gangon parázs élet zajlik a szomszédok közt: olykor komédia, máskor félelmes vérdráma. Mozigázsik, sikerek hoztak változást a civil életében?
Édesapám hitelből vett nekünk egy ötven négyzetméteres lakást szintén a nyolcadik kerületben. Nagyobb ház, valamivel csendesebb, szeparáltabb élet. A gázsikból törlesztjük a különböző adósságokat. Amúgy van autónk, de a bringa praktikusabb.
Beszélt arról is: családjukból Szeder kutya a legnépszerűbb a szomszédságban. Mára változott a rangsor?
Környezetünkben nemigen nézik a filmjeimet. Olyan nagy, fekete autót sem láttak még arra, amelyet a Terézanyu premierjére küldtek értem. Csodálkozva nézegették. De kedvesek voltak. Lefelé a liftben megszólított egy szomszéd: dicsért, szépen fel vagyok öltözve, mint valami filmszínész.
A látszat pazarabb életet sejtet: már internetes honlapja is van, jobbnál jobb fotókkal, minden csupa szín benne.
Két lány készítette, levélben értesítettek a dologról. Még nem láttam, mert napközben nem vagyok komputerközelben. Otthon lenne időm netezni, de a szakértők állítják: házunkba nem lehet bevezetni a világhálót, annyira le van durranva valami az épületben. Mégis szeretek ott lakni. Jó hely ez arra, hogy bárki megértse: nincs olyan nagy különbség hajléktalan és színész között. Arrafelé hangot kell találni mindenkivel. Rendre kiderül: érzéseinkben tök egyformák vagyunk.
Nem olyan rég lett apa. Új felelősség. Családjának nem kívánja egy csendes budai utca békességét?
Még várandós volt a feleségem, amikor egy tavaszi napon a Teleki tér mellett bringáztam. Tucatnyi homlesz, mindenütt részegek imbolyogtak, kupacban a szemét, kutyagumi az úttesten, járdán. Arra gondoltam: az nem lehet, hogy itt nőjön fel a gyerek. Akkor benéztem egy kocsmába, ahol valami arab zene bömbölt. Egy hajléktalan férfi és egy nő pörgött a muzsikára, de veszett forgással. A pasas azt rikoltozta: „Istenem, én olyan boldog vagyok!” Időnként meg: „Éljen Arábia!” Mulatságos volt, és szívszorító. Az jutott eszembe: talán mégsem baj, ha efféle színterekbe is belelát majd a gyerekem.
