Forrás: Magyar RádióA maga nemében első és egyedi együttmüködés katolikus püspökök és zsidó rabbik, illetve írók és tudósok között – indult útnak egy , a mult hét elején tartott, new-yorki konferencián A téma: közös küzdelem az Afrikában terjedő és pusztitó AIDS ellen.

27 püspök és kardinális, valamint több ismert rabbi vett részt a zsidó világkongresszus által kezdeményezett és szponzorált konferencián. A katolikus előkelőségek között voltak Jean Maria Lustiger kardinális, aki mostanáig Párizs érseke volt, Walter Kaspar német prímás és több egyházi méltóság Kínából, Indiából, Braziliából, Argentinából, Dél-Koreából és Ukrajnából, valamint négy püspök Afrikából.

A konferencia jelzi „a vitathatatlan szükségességét annak, hogy a vallások összefogjanak a szociális ügyekben” – mondotta Dr Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus végrehajtó bizottságának elnöke. A határozatban szerepel egy kitétel, miszerint „a két vallás nem maradhat semleges és passzív a szerencsétlenség láttán, ami Afrika népeit sújtja az AIDS terjedése által”.

Zsidó részről több konzervatív és reform rabbi részvételét jelezték a konferencián. Ortodox rabbikról nem történt említés.

Naftali Kraus

Comments are closed.