Forrás: MNO

Hazánk a középmezőnyben a modern kommunikációs eszközök használata terén

2005. március 12. 14:12

Jack Corn

Szingapúr vezeti azt a listát, amely a hétköznapi életben alkalmazott számítástechnikai és modern kommunikációs eszközök elterjedtségének és felhasználásának szempontjából rangsorolja a világ 104 országát. Az Egyesült Államok három év után az első hellyel együtt idén lecsúszott a dobogóról is, Magyarország folyamatosan rontva a harmincnyolcadik.

Egyidőben a világ leggazdagabb embereinek felsorolásával a Forbes magazin a héten nyilvánosságra hozott egy másik listát is. Ez az úgynevezett Network Readiness Index a világ 104 országát rangsorolja a hétköznapi életben alkalmazott számítástechnika, a modern kommunikációs módszerek elterjedésének és az új tudományos eredmények mindennapi felhasználásának tükrében.

Az Egyesült Államoknak három év után az idén át kellett adnia az első helyet a tavalyi második Szingapúrnak. Meglepetésre Izland egy év alatt nyolc helyet javítva feljött a második helyre és Finnország megőrizte a bronzérmet jelentő harmadik helyét.

Magyarország 2002 óta minden évben lejjebb csúszva jelenleg a 38. helyen áll. Hazánk Thaifölddel cserélt, tavaly az ázsiai ország volt a 38. és Magyarország állt a 36. helyen.

A modern számítástechnikát leginkább alkalmazó első tíz ország felsorolása, zárójelben a tavalyi helyezés:

1. Szingapúr (2)

2. Izland (10)

3. Finnország (3)

4. Dánia (5)

5. USA (1)

6. Svédország (4)

7. Hong Kong (18)

8. Japán (12)

9. Svájc (7)

10. Kanada (6)

Románia a 53. (61) Horvátország 58. (48), Oroszország 62. (63), Anglia 12. (15), Németország 14. (11), Franciaország 20. (19), Csehország 40. (33), Szlovákia 48. (41), Lengyelország 72. (47), Szerbia 79. (77), Izrael 18. (16), Ausztria 19. (21), Kína 41. (51), India 39. (45).

Az utolsó, 104. helyen két helyet rontva Csád áll.

Forrás: Forbes, World Economic Forum, Global Information Technology Report

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.