A születendő gyermek nemének meghatározása evéssel
2005. március 12., szombat 18:41
Jeruzsálemben működik egy ortodox Termékenységi Intézet. A Halacha alapján müködő intézmény azt ajánlja, hogy aki fiút akar, egyen banánt, lencsét, fügét, halat, aki viszont kislányt szeretne, fogyasszon tojást, joghurtot, paradicsomot, epret.Jeruzsálemben működik egy P.U.A. nevű ultra-ortodox termékenységi Intézet, amely tanácsadó tisztet tölt be az ortodox zsidó közönség körében, olyan dolgokban, amikre a modern medicina nem ad egyértelmű választ. A fő témát, illetve problémát, azok az asszonyok, akik nem képesek teherbe esni vagy a magzatot kihordani. Ebben az Intézet szakértői neves rabbikkal konzultálnak, mivel a probléma összefügg a zsidó tisztaság törvényeivel, amelyek előírásai szerint minden hónapban kb. 12 napig tilos a házastársak érintkezése.
A PUA Intézet szakértői, összeállítottak, a Talmud alapján, egy étrendet, melynek követői reményt táplálhatnak afelől, hogy kívánságuk szerint fiuk, illetve lányuk születik. Akik fiút akarnak, – írja az Intézet prospektusában az egyik talmudista – az egyen articsókát és gombát, sózott húst és halat, fehér babot és lencsét, burgonyát és banánt, fügét, barackot, szilvát és cseresznyét. Ezzel szemben, zöldség, tojás és tejtermék, dió és mogyoró, valamint . . . ásványvíz, nem tesznek jót a fiú szülés esélyének.
Aki viszont lányt akar – annak mindent só nélkül kell enni, főleg tojást, sok tejterméket (kivéve sajtot); grill csirkét zöldséget és spenótot, répát és paradicsomot, rizst, almát és epret. Az Intézet szóvivője nem árulta el, egy kérdésre válaszolva, hol adja a Talmud ezt a csodareceptet. Ezzel szemben utalt arra, hogy a Talmudban különböző technikák is találhatók, már ami a teherbeejtés módozatait és időzítését illeti.
Menáchem Borstein rabbi, az Intézet igazgatója szerint a nagy közönség lelkesen reagál a tanácsokra. A telefon állandón cseng és párok – főleg nők – kérik a recepteket. „A tudomány nem tud választ adni a kérdésre, hogyan lehet egy fiút vagy lányt előre „megrendelni”. Hogy ez mindig beválik? Nem tudom. Szerinte az esély fele-fele. Lehet, hogy az étrend besegít néhány százalékkal…”
Az orvosok persze kinevetik a diétát és az intézet egyéb tanácsait, de ez már az ismert vita a konvencionális és alternatív gyógykezelés között. A Talmudban valóban azt találjuk, hogy „annak érdekében, hogy a férj „jól bánik” feleségével és tekintetbe veszi igényeit” – születik nekik, mintegy jutalomként, fiú gyerek, amit „persze” mindenki akar…
Naftali Kraus