Forrás: MNO

Bezárás | Nyomtatás

„Fogok én vadulni még”

Évente négy lemezre készül Lajkó Félix, a hegedűzseni

2005. március 5. (1. oldal)

Haklik Norbert

Zenei életünk egyik legkülönösebb figurája Lajkó Félix: a csodagyerekként induló hegedűzseni Tokiótól Amerikáig számtalan hívet szerzett magának muzsikájával, amelyet a népi alapok, a rock és a dzsessz vegyítése jellemez, valamint az a kirobbanó energia, amely a szabadkai fiatalember koncertjeinek védjegyévé vált. Ám Lajkó Félix jóval kevésbé elégedett önmagával, mint a közönsége, emiatt muzsikájában egyedül a folyamatos változás állandó.

Aki ellátogatott tavalyi koncertjeire, az tapasztalhatta, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen változott a muzsikája. Egyre több erdélyi dallam szerepel a zenéjében, és mintha kissé megszelídült volna. Miért?

– Mindig azt a zenét játszom, ami hiányzik. Tavaly éppen erre vágytam, nyugodt, otthoni próbákra, népiesebb hangulatra. Ez hiányzott, így ezt is csináltam.

– Összefügghet ez azzal, hogy közben megházasodott?

– Biztosan ezzel is összefügg, de más okai is lehetnek. Rám törnek néha ilyen – sem pozitív, sem pedig negatív értelemben vett – hullámok. Néha az embernek van energiája és kedve arra, hogy „vaduljon”, és van, amikor e kettő közül egyik sincs meg benne. Fogok én vadulni még, csak nem úgy, mint régen. A lényeg talán annyi, hogy mindig szeretek valami újat csinálni.

*

– Önt sokan úgy könyvelték el, mint azt a hegedűst, aki csukott szemmel őrjöng fent a színpadon, és egyetlen koncert alatt egy teljes ménesre való lószőrt elszaggat. Nem inkább ezzel a felfogással kívánt szembeszegülni, amikor visszafogta a korábbi „vadulást”?

– Talán igen, nem tudom. Egy biztos: nem szívesen néztem vissza a koncertjeimről készült felvételeket, ugyanis nem tetszett túlságosan, amit láttam és hallottam. Valami másra vágytam, jobb zenére. Amit most játszom, nem biztos, hogy jobb a korábbiaknál, de talán az lesz majd.

– Nem tapasztalt olyat, hogy a „vadulós” Lajkó Félixen nevelkedett közönség egy része elfordult öntől e változás után?

– Nem tudom, mert ezzel nem foglalkoztam. Nem szoktam azon gondolkodni, mit mondanak rólam az emberek, és nem stratégia alapján döntöm el, milyen irányba formálom tovább a zenémet. Ilyen szempontból meglehetősen magamnak való vagyok. Azt csinálom, ami nekem tetszik. A zenében legalábbis.

– Talán ez az oka annak, hogy Boris Kovactól Szabados Györgyig a legkülönfélébb muzsikusokkal játszott együtt, ám soha nem „horgonyzott le” egyetlen formációnál.

– Általában ezek a muzsikusok kerestek fel engem, és persze kedvem is volt velük zenélni. Amikor továbbálltam, mindig nehezteltek egy kicsit. Olyan viszont sohasem történt, hogy többé ne álltak volna szóba velem. Megértették, hogy a saját dolgaimat szeretném csinálni.

– Tolnai Ottó Magyar Örökség Díjának átadásán citerázott is. Bár ezen a hangszeren kezdett muzsikálni, a későbbiekben mintha teljesen a háttérbe szorította volna a hegedű. Miért tér vissza első hangszeréhez?

– Ezt kérte tőlem Tolnai Ottó, és nem is volt ellenemre az ötlet. Vannak, akik rajonganak a citeráért. Többek között én is. Csakhogy eddig úgy gondoltam, nem tudok elég jól hegedülni ahhoz, hogy két hangszerrel utazgassak a világban.

– Nekem a koncertjein nem tűnt úgy, mintha „nem tudna elég jól hegedülni”.

– Nekem igen.

– A „klasszikus”, zeneiskolákban tanított hegedűjátékhoz képest érzi így?

– Ahhoz képest, amit szeretnék.

– Miért, mit szeretne?

– Például azt, hogy miután elővettem a hegedűt, gond nélkül élvezhessem, amit játszok, és folyamatosan azt halljam vissza, amit érzek, s amit a zenéről gondolok éppen. A hegedűvel ugyanis van egy nagy baj. Az, hogy sok a hegedűs. Kialakult egy közmegállapodás arról, hogyan kell használni a hangszert. De ha valaki jobban utánanéz a dolgoknak, kiderül, hogy erről mindenkinek más az elképzelése. Sokan kezdenek újabban eredeti barokk hangszereken barokk zenét játszani. Nemcsak én, a többiek is kezdenek rájönni, hogy nem minden volt rossz, amit korábban elvetettek, s hogy a zenében is a divat diktálja, mi az éppen aktuális felfogás a hangszer használatának mikéntjéről. A barokk zenében számtalan olyan megoldás létezik, ami jóval egyszerűbb a mostaniaknál. Például léteznek külön technikák arra is, hogy ne fájduljon meg az ember nyaka játék közben. Az embert a zeneiskolákban manapság arra tanítják, hogy fogja a fejével a hangszert. Így könnyebben lehet játszani, csakhogy egy idő után meggémberedik az ember nyaka. Ezért aztán mindenféle felesleges segédeszközzel felszerelnek. Rakd ide ezt, rakd oda azt, és aztán könnyebb lesz játszani, mondják. Könnyebb is. Csak éppen nem szól!

– Ez úgy hangzik, mintha egyfolytában a hegedülés lehető legjobb módozatainak kiagyalásán ügyködne.

– A hegedű kapcsán már kezdek rájönni, mi a végső megoldás. Az, hogy a koncertjeimen is elkezdem használni a citerát.

– Tervez együttműködést újabb művésztársakkal?

– Mostanában már játszottunk is újabb zenészekkel. Például egy szabadkai ütőssel, és hazajött Izraelből egy budapesti furulyás barátom is, aki különleges, keleti hangszerekkel dolgozik. És Angliában is akad néhány elég jó indiai zenész.

– Eszerint lehet, hogy hamarosan szitárt is hallhatunk a Lajkó-koncerteken?

– Lehet. Sőt. Biztos. Mindenesetre a következő lemezünkön, amely áprilisban jelenik meg, a korábbi albumomon szereplő zenekarral játszom, amely ezúttal egy dobossal is kiegészül.

– 7 című korongja a múlt év végén jelent meg. Viszonylag gyorsan követi az újabb anyag, nem igaz?

– Jó akusztikájú termekben dolgozunk, ötletünk is van elég, úgyhogy a közeljövőben évi két albumot készülök megjelentetni. Vagy négyet.

– Évi négy album nem sok egy kissé?

– Nem.

– Tehát újabban mégis tetszik önnek a saját zenéje?

– Ebben az új világban vissza bírja hallgatni magát az ember, és gyakran rájön, hogy egészen mást játszik, mint amit elképzel. Olyan ez, mint a tükör. Amikor először belenéz az ember, teljesen mást lát, mint amit magáról gondolt. Aztán persze megpróbálja alakítgatni önmagát, ami viszont eléggé veszélyes játék, ugyanis közben igen könnyen el lehet laposodni. És persze az sem biztos, hogy az ember ki tudja alakítani saját magának azt a változatát, ami neki is tetszik. Az a lényeg, hogy semmi sem végleges. Kicsit meg kell nyugodni, és aztán el lehet kezdeni igazán jó zenéket csinálni. Nem igazán tudom elmondani, mi az, amit a fejemben hallok. De majd azt fogom játszani.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001