Forrás: Világgazdaság

Vélemény

Feng shui fegyverekkel

[2005-03-10]

A Kínával szembeni uniós fegyverembargó feloldása körüli csatározás tipikusan olyan vita, amelyben megítélésem szerint a főszereplők közül senki nem azt mondja, amit igazán gondol. Az elvek és a praktikum áthidalására tett verbális kísérletek egy része már-már nevetségesen szánalmasra sikeredik.

Kezdjük néhány adattal: az Európai Unió Kínába irányuló fegyvereladásai a 2002-es 210 millió eurós szintről 2003-ra 416 millióra növekedtek, vagyis csaknem megduplázódtak. Ezen belül Franciaország 105-ről 171 millió euróra, Nagy-Britannia pedig 79-ről 112 millió euróra növelte fegyverkivitelét. Tegyük hozzá rögtön, hogy e szállítások formailag teljesen törvényesen zajlottak, hiszen az 1989-ben elrendelt embargó nem vonatkozik a „nem halálos” fegyverek egy részére.

Persze ha ekkorát lehet „kaszálni” a „nem halálos” fegyverekkel, elképzelhetjük, milyen „haláli” jó üzlet lehet ezeknél jóval veszedelmesebb fegyverekkel kereskedni egy olyan országban, amelynek 12,6 százalékkal megnövelt idei védelmi költségvetése hozzávetőlegesen 30 milliárd dollárt tesz majd ki. Nem véletlen tehát, hogy a védelmi iparban is vezető EU-hatalmak fővárosaiban (Párizsban, Londonban, Berlinben) az embargó valamiképpen történő feloldása mellett érvelnek. Már amennyire lehet érvelni mellette, mert az azért egyöntetű uniós vélemény, hogy Kína – minden látványos gazdasági fejlődése ellenére – azért még felettébb messze van az EU emberjogi standardjaitól. Ez pedig azt jelenti, hogy sajna még nem lehetne feloldani ezt a születésétől kezdve az emberi jogok érvényesüléséhez kötött szankciót.

Az elvek és a praktikum áthidalására tett verbális kísérletek egy része már-már nevetségesen szánalmasra sikeredik. „Ha nem importálhatnak, megcsinálják maguk. Ezért ha mi adjuk el nekik a fegyvereket, akkor talán nem kezdik el gyártani azokat, s öt év múlva nem lesz meg a gyártáshoz szükséges saját technológiájuk” – próbált érvelni az embargó feloldása mellett a Financial Timesnak adott interjújában Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter. A miniszter asszony szavait nem hivatalosan alighanem harsány kacaj, hivatalosan viszont egy Európának küldött komoly figyelmeztetés követte Washingtonban, ahol évek óta pontosan tudják, hogy a kínai kutatás-fejlesztés bevett módszere mások technológiájának „ellesése”, s ahol az ilyen nyilatkozatok kapcsán szívesen emlékeztetik az unió képviselőit a morális felsőbbrendűségükhöz való következetesebb ragaszkodásra.

Persze Amerika könnyen beszél – keseregnek Európa embargóellenes fővárosaiban: vezeti a fegyvereladási világranglistát, szemrebbenés nélkül kereskedik a baráti diktatúrákkal, sőt bizonyos értelemben szemet huny még a felett is, hogy Izrael fegyvert ad el Pekingnek. Most nem is beszélve persze a Tajvan védelmét biztosítani hivatott amerikai fegyverexportról. És ha már Tajvan került szóba: az embargóellenes európaiak érvelését alighanem gyengíti az a kínai parlament előtt lévő úgynevezett elszakadásellenes törvény is, amelynek értelmében Peking – legalábbis elméletileg – akár fegyveres úton is biztosíthatja a szigetország „Kínához tartozását”.

Maga Kína egyébként azt állítja: számára csupán gesztusértékű, diplomáciai siker lenne a Pekingben csak egyszerűen „hidegháborús maradványként” emlegetett uniós embargó eltörlése, igazából nincs is szüksége fegyverekre. Ennek némileg ellentmondani látszik az a tény, hogy a fegyvervásárlási világranglistát viszont már évek óta Kína vezeti, és hogy az Egyesült Államokban a magas technológiákat érintő kémbotrányok negatív hőseinek rendre a kínaiak bizonyulnak.

Bármit mond is Peking, a kérdés igazából az, hogy az Európai Unió az elkövetkező hónapokban végül hogyan oldja fel az embargókérdés kapcsán felmerülő anomáliákat. Látszólag rém egyszerű lenne a dolog: 1998 júniusa óta ugyanis az EU-nak van egy a fegyverexportra vonatkozó etikai kódexe, amelynek második kritériuma „Az emberi jogok tiszteletben tartása a célországban” címet viseli. Ennek értelmében nem adható ki fegyverre vonatkozó exportengedély, ha fennáll a veszélye annak, hogy az eladott fegyverek a belső elnyomás eszközévé válhatnak; különös óvatossággal kell eljárni olyan államok esetén, amelyekben megállapítható az emberi jogok komoly megsértése.

Vagyis a kódexnek a konkrét számonkérést és átláthatóságot biztosító megerősítése esetén feloldható lenne az embargó – érvelnek az unióban.

Hogy ennek ellenére miért nem megy mégsem a dolog? Azért, mert sokan úgy gondolják, a nagyok egyszerűen megszegnék a kódex előírásait. S ami roszszabb, tehetnék ezt minden következmény nélkül. Miként teszik oly sokszor más területeken.

Comments are closed.