A Moszad egymillió dollárt fizet a listák nyilvánosságra kerüléséért?
Izraeli érdekeket szolgál és a magyar titkosszolgálatok meggyengítését célozza az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése, amelyért a zsidó állam egymillió dollárt fizet – állítja Kozenkai Jenő, a Kádár-rendszer III/II-es csoportfőnökségének egykori operatív tisztje, aki személyes adatokkal történt visszaélés gyanújával feljelentést tett a Political Capital (PC) ellen. Kövér László (Fidesz) volt titokminiszter szerint a politikai elemző cég hátterében álló SZDSZ stratégiai célja az ország nemzetbiztonsági kiszolgáltatottságának megteremtése.
Kozenkai Jenő a hvg.hu-nak eljuttatott feljelentés-indoklásában úgy fogalmazott: a rendszeresen napvilágra kerülő ügynöklisták mögött a Moszad áll. A zsidó állam hírszerző szervezete idáig 200 ezer dollárt fordított magyar ügynökök finanszírozására, és további 800 ezer dollárt ígért a magyar ügynökhálózat teljes feltérképezéséért. Az egykori kémelhárító már évekkel korábban maga tárta fel, hogy 1978 és 1985 között operatív tisztként dolgozott Csongrád megyében. Kozenkai neve is szerepel azon a listán, amelyről az összeállító PC március 2-án kérte Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalását. Az ombudsman megsemmisítette az átvett dokumentumokat.
(További részletek a Magyar Nemzet mai számában.)