Forrás: MNO

Szíria májusig kivonulhat

2005. március 10. 0:05

Magyar Nemzet

Szíria májusig végrehajtja a teljes csapatkivonást Libanonból – jelentette be a CNN hírtelevízióban Damaszkusz washingtoni nagykövete. A kivonulás azonban aligha mehet végbe a feszültség erősödése nélkül, hiszen a libanoni lakosság jelentős része ellenzi azt. Félő, hogy a közrendet is felügyelő katonák távozása zavart kelt a kis tengerparti országban.

Még a májusi választások előtt kivonja katonáit Szíria Libanonból – nyilatkozta a CNN hírtelevíziónak Imad Musztafa, Damaszkusz washingtoni nagykövete. A diplomata tudatta, hogy a csapatkivonás már meg is kezdődött, majd igennel válaszolt a kérdésre, hogy valamennyi katona és titkos ügynök távozik-e a közel-keleti országból. „Először is hadd köszönjem meg Bush elnöknek, hogy aggódik Libanonért és a méltányos és szabad választásokért. Bush elnök figyelmét most már a palesztin területek valóban szörnyű megszállására, illetve a szíriai és libanoni területek izraeli megszállására összpontosíthatja, mivel mi kivonjuk a csapatainkat” – mondta a nagykövet.

Több mint félmillióan tüntettek mindeközben Damaszkuszban a szíriai elnök, Bassár el-Aszad mellett és a libanoni amerikai beavatkozás ellen. A tömeg az elnök arcképével díszített transzparenseket hordozott. Néhol amerikai zászlókat égettek, a rohamrendőrség óvintézkedésként barikádokat vont az amerikai nagykövetség köré. A tüntetők elítélték a nemzetközi nyomást, ami Szíriára nehezedik annak érdekében, hogy vonja ki a Libanonban állomásoztatott csapatait. „Isten, Szíria, Bassár”, „Egy, egy, egy, Szíria és Libanon egy” – skandálta a tömeg.

George Bush amerikai elnök kedden szólította fel Szíriát, hogy még a tavaszi választások előtt vonja ki csapatait és titkos ügynökeit Libanonból. Szíria már bejelentette a csapatkivonást, de Aszad elnök csak annyit közölt, hogy kétszakaszos kivonulás várható. Bush elnök a nemzetvédelmi egyetemen elhangzott beszédében bírálta ezt az elképzelést, hangoztatva, hogy a libanoniak már ismerik az ilyen halogató taktikát.

Bush a Közel-Keletről szólva ezután a demokratizálódás fontosságára hívta fel a figyelmet. A radio.hu tudósítása szerint az amerikai elnök a Közel-Kelet változásaira, az afganisztáni és az iraki választásokra, a leendő egyiptomi választásokra, a palesztin-izraeli tárgyalásokra, a libanoni helyzetre utalva a többi között azt fejtegette, hogy új gondolkodásmódra van szükség, és demokratizálódás kell a tekintélyelvű kormányzás helyett. Mint fogalmazott, a libanoni népnek joga van hozzá, hogy a saját jövőjéről külső hatalmak befolyásától mentesen döntsön.

Az amerikai kongresszus több tagja mindeközben új szankciókat tervez Szíria, valamint a fegyverkezését segítő országok ellen, amenynyiben nem távozik Libanonból és nem hagy fel a terrorizmus támogatásával. Sőt, Sam Johnson amerikai szenátor az amerikai kongreszszus előtt azt mondta, személyesen szállna Szíria fölé, hogy atombombát dobhasson rá. A 74 éves republikánus politikus később viccnek nevezte felszólalását, mondván: nem gondolta komolyan.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.