Forrás: Magyar Rádió

Palesztin sors: szabadságukat visszakapják, életüket nem

Elhangzott 2005. március 6-án

2005. március 9., szerda 19:22

A legutóbbi izraeli-palesztin csúcstalálkozó nyomán mintegy félezer palesztin foglyot engedtek szabadon az izraeliek.

– Megpróbálom összefoglalni az önök családjának a történetét, az ön férje tizennégy évet töltött el a börtönben, a fia négy és fél évet, egyik lányának a férje is börtönben volt tizenhat éven keresztül. Azon gondolkoztam, hogy ez egy elátkozott palesztin család, vagy pedig egy teljesen tipikus palesztin sors?

– Ez szinte természetes, mindegyik palesztin családban találunk 4-5 embert, aki börtönben van, azt is mondhatnánk, a palesztin nép hétköznapjai ezzel járnak együtt.

– Miért volt börtönben?

– Én politikus vagyok, izraeli katonai bíróságok ítélkeztek felettem igazságtalanul, zsarnoki módon, csak az volt a bűnöm, hogy a palesztin ügyért harcoltam, mint hozzám hasonlóan olyan sokan mások.

– Európában a nők elválnak a férjüktől, hogyha ilyen hosszú időre nem látják egymást, a palesztin nők hogyan viselik el, mi az, ami tartja egy palesztin nőben a lelket?

– A palesztin nőkre jellemző, hogy különösen elszakíthatatlan szálakkal kötődnek a férjükhöz, a gyerekeikhez és nem utolsósorban hazájukhoz. Ez nem más, mint saját magunk önfeláldozása, hétköznapi dolog nálunk, hogy a férjeink vagy a gyerekeink börtönbe kerülnek, vagy mártírok lesznek. Az emberrel együtt minden, ami emberi, a rabságban, a börtönben eltűnik, a szabadság, az érzések, az érzelmek. Egyetlenegy dolog segít, a türelem, az adja később az akaraterőt, és nagyon fontos, hogy mindenki, aki börtönben van, tűzzön ki maga elé célokat, ezekből fakad majd az optimizmus és a remény. Ez a leghatékonyabb gyógymód, amellyel el lehet viselni az embertelen körülményeket. Különösen nehéz volt számomra, amikor pont a legmostohább börtönben láttam viszont a fiamat, akit szintén utolért a sorsa, lehet, hogy furcsán hangzik, de nem rázott meg ez a találkozás, mert ő is a hazáért került oda, a nemzetnek pedig szüksége volt erre.

– Hogyan indul neki az életnek az a palesztin asszony, akinek bebörtönzik a férjét ilyen hosszú időre, tehát ki az, akire támaszkodhat, kitől remélhet segítséget?

– Sokat szenvedtem, én voltam az anya, az apa és a családfenntartó egy személyben, vannak ugyan intézmények, amelyek a hozzátartozókkal foglalkoznak, de a tőlük kapott segítség jóformán egy napra sem elegendő. Mindent, ami mozdítható volt, szép lassan eladogattam, ebből a pénzből tudtam felnevelni a gyerekeimet, mára már semmink sem maradt. Én világéletemben háziasszony voltam, a férjem korábban tanár volt, majd ingatlankereskedelemmel foglalkozott, minden, amit összegyűjtöttünk, odalett.

– Tizennégy évet töltött el börtönben az életéből, mi az, amit már nem lehet behozni?

– Amikor börtönbe kerültem, a gyerekeim gyerekek voltak, éppen hogy elindítottam őket egy jó úton, megtanítottam, hogyan viselkedjenek másokkal szemben, de ezt a munkát egyedül fejezte be a feleségem. Amikor tizennégy elteltével kiszabadultam, jószerivel felnőtt emberek voltak, ezt a veszteséget soha nem tudom bepótolni.

– Mit tud mondani egymásnak két ember tizennégy év eltelte után, amikor tizennégy évig nem találkoznak egymással?

– A lelki kötelék, a családi összetartozás megmaradt, ez segített elfogadni a helyzetet. Amikor a férjemet letartóztatták, hat hónapos terhes voltam a kisebbik lányommal, aki kamasz lett, amikor a férjem visszatért hozzánk.

– Egy házaspár élete folytatódhat tizennégy év kihagyás után?

– Egy feleségnek tudni kell begyógyítani a sebeit, és emellett mindent meg kell tennie azért, hogy segítsen az ellentétek feloldásában, a kimaradt évek után az apa és a gyerekek egymásra találásában. Úgy néz ki, hála a jó istennek, úrrá lettünk ezeken a nehézségeken, a gyerekek túl vannak az életük első szakaszán, az egyik lányom már a jogi egyetemre jár, a fiúk már megnősültek, de az egyik, aki tizenegy nappal ezelőtt szabadult a börtönből, még nőtlen.

– Miért szabták ki ezt a négy és fél éves börtönbüntetést önre?

– Azzal vádoltak, hogy fegyver volt nálam, és részt vettem az Izrael biztonságát veszélyeztető tüntetéseken, és a Palesztin Hatóság tagja voltam, pedig csak az egyik olajcégénél dolgoztam, soha nem voltam katona.

– Most 35 éves, mihez kezd, milyen lehetőségei vannak egy palesztin férfinek 35 évesen?

– A nulláról szeretném fölépíteni az életemet, minden tönkrement. Mi fiatalemberek félünk megnősülni, mert nem akarjuk a másikat bajba sodorni.

Marosi Antal

Comments are closed.