Az antiszemitizmus ellen Erdélyben
2005. március 9., szerda 19:56
Az erdélyi antiszemitizmus ellen tiltakozott nyílt levélben a romániai magyar értelmiségiek egy csoportja.
Az aláírók szerint az utóbbi hetekben több egyértelmű jele is volt annak, hogy újfajta, Magyarországról importált antiszemitizmus próbálja ki magát Erdélyben.
Ezért úgy vélik, a tágabb nyilvánossággal is meg kell értetni a jelenség súlyát. A nyílt levelet nem sokkal azután fogalmazták meg, hogy a múlt hét végén az Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselő kolozsvári előadása ellen tiltakozók csoportjából – helyi fültanúk szerint – antiszemita bekiabálások is hallatszottak.
MR