Forrás: Magyar Rádió

Hódmezővásárhelyi akció a külhoni magyarokért

2005. március 8., kedd 12:01

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás sokkja után Hódmezővásárhely önkormányzata a maga módján megpróbál tenni legalább valami gesztusértékűt a külhoni magyarokért.

Bárki megkaphatja Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgári címét, amennyiben határainkon túl élő magyarnak vallja magát. Lázár János polgármester szerint a lehetőség megteremtésére azért volt szükség, mert bár csupán gesztus értékű, de a városban a kettős állampolgárság mellett a szavazók kétharmada voksolt.

– Március 15-én adjuk át az első 1300 ilyen tiszteletbeli polgári címet, bizonyító oklevelet, illetve plasztikkártyát és egyben megnyitjuk azt az anyakönyvet, amely a Hódmezővásárhelyhez tartozást rögzíti. Úgy gondolom, hogy ma Magyarországon fontos annak kifejezése, hogy vannak olyan települések és vannak olyan emberek, akik az összetartozást és az egymás iránt való felelősséget a napi politika szintjénél fontosabbnak tartják – vélte Lázár János. Örülök annak, hogy sok határon túli polgártársunk, testvérünk ezt fontosnak tartja és jelzett vissza, hiszen Izraeltől az Amerikai Egyesült Államokon keresztül Nyugat-Európa számos országából érkeztek megkeresések, akik kérték a tiszteletbeli polgárok közé való emelésüket és természetesen a Kárpát-medencei magyarságból jó néhányan. Szerdán Zentáról a polgármester kollegám, Juhász Attila jön el, aki 500 zentai polgár kérelmét és aláírását fogja nyilvánosan átadni a hódmezővásárhelyi városvezetésnek.

Szlavkovits Rita

Comments are closed.