Megölték a horvát elnök fiát Indiában
2005. március 7. 21:21
MNO
Megölték a horvát parlamenti elnök fiát Indiában; Vladimir Seks házelnök még hétfőn Indiába utazik a holttest azonosítása céljából – jelentette a Hina horvát hírügynökség nem hivatalos értesülésekre hivatkozva.
A parlamenti elnök fiának haláláról szóló hírek hétfőn kaptak szárnyra Zágrábban, annak nyomán, hogy Seks aznap váratlanul lemondta hivatalos izraeli látogatását. A halálhírt eddig sem a zágrábi parlament, sem a horvát külügyminisztérium nem erősítette meg.
Helyi sajtóhírek szerint a 25 éves, szociológus hallgató Domagoj Seksszel, aki több alkalommal, több hónapot töltött Indiában, gonosztevők végeztek, eddig tisztázatlan körülmények között. Motorkerékpárjának, úti okmányainak és 500 euró zsebpénzének nyoma veszett.
A fiatalembert február 25-én látták utoljára élve, holttestét a nyugat-indiai Goa környékén, Újdelhitől ezer kilométernyire az óceánból fogták ki indiai rendőrök – adta hírül a horvát sajtó Domagoj barátaira, útitársaira hivatkozva, akik állítólag azonosították a holttestét. (Klubrádió)
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005