Forrás: HíradóVilágKép

Japán: A felkelő nap országa nepfelkeltétől napnyugta utánig ( egy munkanap krónikája)

2005. március 4. 12:05Körkép és kórkép Japánból

Észak és Dél konfliktusa után forduljunk Kelet felé, pontosabban a Távol-Kelet felé, kalandozzunk az egyik legtávolabbi pontra, Japánba.

A korábbi rohamos fejlődés, az irigyelt munkaintenzitás falán mintha még ott is repedések mutatkoznának. De hogyan élnek, hogyan dolgoznak a világ egyik legfejlettebb gazdaságában? Egyik kedvenc írómtól elorozva – következzék egy termelési, sőt túltermelési regény, kisregény, sok-sok képpel illusztrálva. Egyszóval a felkelő Nap Országának egy napja – napkeltétől bőven napnyugta utánig… Ennek jártunk utána Rácz László operatőr és Benda Lajos rendező kollégámmal.

Egyik nap olyan, mint a másik. Ki tagadná ezt a maholnap 130 millió lelket számláló Japánban. Ahol a tornyosuló gazdasági gondokkal dacolva, már-már gépessé vált a munka és a teljesítmény kényszere. Kong, ásít, szinte üres az üzemcsarnok a Szuzuki gyár egyik hamamacui telephelyén, csak a legálmatlanabbak gyülekeznek hajnalok-hajnalán. Akad, aki még lebonyolít egy hajnali ébresztőhívást, mások már jó előre lepucolják munkaeszközeiket. Teljesen hétköznapi munkanapra készülődnek a végeláthatatlan üzemcsarnokban.A mindenre rálátó vezetői fülkében, az üvegfalakon túl már tart a brigádvezetők értekezlete. Ha valaki nem tudná, mi lesz ma a teendője, hogyan érvényesül a takkra pontos tervlebontás, annak még a fali teljesítmény-táblán is besulykolják a mai leckét, méghozzá óraműpontossággal. Amikor megszólal az óra, elkezdődik a nap nyitánya, a közös torna. Aki késésben van, sietve a brigádjához fut, elvégre a reggeli gimnasztika valahol az üzemi összeforrottságot is jelképezi errefelé. Ez előtt pedig meg kell hajolni.Ez pedig már a Jubin Kjokuin. Vagyis visszaszámlálás a Japán Posta középvezetőinek ünnepélyes munkakezdésén. Mert a reggel, az nyakkendőben is reggel. É az összetartozás előtt itt is meg kell hajolni. Torna a postán – egyszerű igazgatóktól le az osztályvezető-helyettesekig. Ebben a körben sokan ismerik egymás fölmenőit, hiszen a postamesteri poszt – de még onnan lefelé is – olyan kiváltságos pozíció, amely legtöbbnyire apáról fiúra száll, egész dinasztiák bokázták vagy pedálozták be magukat a korántsem megbélyegzett állami alkalmazotti körbe.Soha nem késő a meghajlást, a tiszteletet, a hierarchia-gimnasztikát gyakorolni. Előre postások, hajrá ma is – no meg a közösen skandálandó jelszó: fékezzük meg a selejtet – STOP! Az egyik legelőkelőbb környékbeli iskolában, a Keio-n is közös tornával – kezdődik a nap. Korán van, hosszúak az árnyak. De ezt szinte senki sem veszi észre rajtunk kívül. A zene a megszokott, a sorakozó rendben, a gyakorlatot a kisujjukból is kirázzák. Egyenruhában, egyforma sapkában, egyöntetű ütemben, egybeforrva. Nehogy azt higgyék, bárki is kilóg a sorból – még a tanárok is ott ropogtatják a gerincüket – csak hátul.A Keio Jocsisa általános iskolát majd másfél évszázaddal ezelőtt alapították. Ma Japán egyik legpatinásabb és legdrágább magániskolája. A frissítő gyakorlat végén üde, kétfős oszlopban jön a bemenet, folyik a menet, majd a tanmenet, ugyanilyen rendben. Késni errefelé sem szokás. Aztán kezdődik az óra. Osztály vigyázz, és mindenki vigyáz is, őrzi az elitképző tekintélyét. Jó reggelt! – köszöntik egymást mester és tanítványai. A meghajlást nem lehet elég korán gyakorolni, a tanártól csak biccentés jár, a tanárnak meg jelentés.Jelentem, ez a jó nevű iskola jól számolt: a számítástechnika és az angol nyelvoktatás lehet annak záloga, hogy a nebulók is „felsőbb osztályba léphessenek”. Ezt ellenőrizendő, benyitunk egy osztályba.

– Ne haragudjon, megmondaná, hogy mikor, hány éves korban kezdenek angolul tanulni?Itoki Ogi tanárnő:- A mi iskolánkban már az első osztályban elkezdjük az angol nyelv oktatását, vagyis hatéves korban. A fiúk is, a lányok is. De akkor még csak egy órájuk van, kéthetente egy alkalommal tanulnak angolul. Aztán harmadiktól, vagyis 8-9 éves kortól már hetente egyszer van angol órájuk.

Minden jel arra mutat, a gazdasági globalizáció korparancsa zene a japán füleknek is. A Keio iskola egyébként egy teljes oktatási hálózat alapláncszeme: aki megfelelő óvodából érkezik, itt vérteződik tovább, a Keio alsó- és felső középiskolájában emelkedhet föl egészen a szuperelőkelő Keio Egyetemig. Elég egy pillantást vetnünk az alapozásra, az elemi számítástechnika legelemibb eszköztárára. Megdöbbentő a kép. Itt minden nebulónak külön laptop dukál, a rossz tanulóról is az a sejtésem, ha a számunkra furcsa hieroglifákkal is, de a számítógépet játékosan kezeli, már-már középiskolás fokon.Kedvenc tanáruk, akit a részben tévén nevelkedett srácok csak de Niro becenéven emlegetnek, istenien bánik a diákokkal. Szinte logikus, valaha ő is itt kezdte… Nos, miben különböznek a többi iskolától?

Szuzuki Cugumasza, számítástechnika tanár: – Ez egy általános iskola, ugyanakkor magániskola.- Ez mit jelent: jobb, mint egy átlagos, normális iskola, már ami a laptopok ellátottságát illeti?- Ügyelünk, hogy a diákok úgy nőjenek föl, hogy természetesnek érezzék az információs társadalom áldásait.- E szerint jó esélyük lesz majd bejutni egy jó egyetemre?- Nagyon remélem, az az álmom, hogy egyszer majd az én iskolám vezeti a statisztikát, vezető lesz.- Vezető… Nos, Ön is ebbe az iskolába járt?- Igen.- És meddig szándékozik itt maradni?- Én kisiskolás korom óta járok ide, és amíg a világ világ, itt is dolgozom.- A Keio-tól menne nyugdíjba isl?- Igen, ez az álmom.

Csak azok a Keio iskolások futhatnak be később, persze az obligát egyenruhában, akiknek netán különórája, tanulmányi versenye volt, vagy más, csakugyan igazolható elfoglaltsága, amellyel az előkelő iskola hírnevét öregbítette.

Fukukava Tadaaki iskolaigazgató: – Az az úgynevezett egymásra épülő, összefüggő oktatási rendszer, amely az óvodától kezdve az alsó- és felső tagozatos iskolán, a gimnáziumon át az egyetemig egyöntetű, – csak az képes fölkészíteni a diákokat a már említett önálló, tudatos munkára. Egyfajta személyes döntésre, vezetésre neveljük őket. Ez az oktatás alapelve – bármelyik iskolai fokozatról legyen is szó. Már az óvodában azon igyekszünk, hogy a gyerekek elsajátítsák az alapokat, amelyeket a további iskolai fokozatok a célnak megfelelően részletesen kidolgoznak, vagyis a szükséges tantárgyakat az alapokra rétegezik.

Egy leendő vezetőnek sohasem árt sietnie, ha nem akarja lekésni a menetrendszerű előrelépést. De vissza a gyárba, cseng az óra, kezdődik a munka Hamamacuban, a Suzuki összeszerelő üzemében. Épphogy csak vége a tornának, mindenki elfoglalja a helyét, szinte elkezdődhetne a visszaszámlálás. A gépezet menten ellenállhatatlanul felpörög, a szalag mellett gyengébbek kedvéért még egy külön tábla is mutatja, a 3-as szerelőszalag kettővel előbbre tart, tizennégy helyett már tizenhatot termelt. Aztán pillanatokon belül megindul a futószalag, és vele párhuzamos sebességgel, mit ne mondjak, kényszeres gyorsasággal, megindul a hajtás, napestig. A fejlődés, miként a futószalag megállíthatatlan, az óra ketyeg, a munkásoknak muszáj lépést tartaniok – gyalogolnak is szinte megállás nélkül az épülő motor csodák mellett.

– Nos, mondja csak, Önnek mennyi szabadsága van egy évben?Nisio Tamio szerelő: – Mindent beleértve körülbelül húsz nap.- És a szabadsága idején elmegy olykor nyaralni valahová? – kérdezem a tolmács segítségével.- Hááát, azt nem nagyon, de olyankor otthon segítek. Ritkán fordul elő, de erre mindig szükség lehet!- És mondja csak, miért határozott úgy, hogy a Suzukinál fog dolgozni?- Tizennyolc éve dolgozom a vasas szakmában, úgy számítottam, mikor ide beléptem, hogy a vállalat szépen gyarapszik, van jövője, hát ezért.- És meddig majd akar itt dolgozni?- A nyugdíjig szeretném, ha itt számolnának velem.- Innen menne nyugdíjba majd?- Úgy van.

A művezetők mintha már sürgetnének, emberünk lemaradhatott a tervteljesítésben. Sürget a tempó, gyors ütemben zajlik a kész autók ellenőrzése is. Emitt egy felirat, rajta magyarul is, meg a világ más pontjain gyártók nyelvén az utasítás – hiába, a Suzuki ma már világcég.Odakint, egy hátsó udvaron maga a ránk váró kereskedelmi igazgató suvickolja a vadonatúj Swiftet, abban a kiváltságban van ugyanis részünk, hogy – egészen kivételesen – pár percre leleplezik a legeslegújabb modellt. Ezt most már nálunk is elkezdték gyártani.

– Nos, milyen változásokat várnak attól, hogy Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lett?Hirotaka Ono igazgató: – A magyarországi telep lehet a regionális kivitelünk alapvető központja. És nemcsak az Európai Unió tagországai felé, hanem az egész világ irányába képesek leszünk onnan exportálni. Méghozzá azért, mert az Uniónak számos országgal van kereskedelmi megállapodása. Így például latin-amerikai országokkal, Izraellel és más egyéb országokkal is. Tehát így próbálunk meg „magyar” termékeket exportálni nemcsak az Unióba, hanem a világ többi térségeibe is.

Hátul lepel alatt egy másik díszpéldány, odakint meg tömegével a futószalagról zsír-újonnan legördült kínálat. Mintegy „behajózásra” várnak, arra, hogy trailer-re kormányozzák őket, hogy maholnap a világ legkülönbözőbb pontjain dicsőíthessék a japán autóipar fejlődésének megállíthatatlan lendületét. Elég egy pillantást vetni a vagy 12 milliós Tokió, vagy a többi japán megapolisz mindig zsúfolt forgalmára, hogy rádöbbenjünk a távol-keleti ország gazdasági túlfűtöttségére. Az elmúlt években némiképp mégis lassuló föllendülés, no meg az ázsiai pénzügyi válság reformlépéseket parancsolt a japán kormányra is. Egyik elsődleges feladatuk, a japán postának, vagyis ország-világ egyik legnagyobb közintézményének magánosítása. Tokió 23. kerületében járunk, a Nihonbasi postahivatalra vagyunk hivatalosak. A bejáratnál az ország első postahivatala alapítójának szobra. Maidzsima Iszoka megérdemli, gondolja itt mindenki, végtére is ő fektette le a gazdasági óriás legnagyobb óriáscégének alapjait. A 280 ezer embert foglalkoztató, amúgy piros színnel jelképezett óriásvállalat magánosítása még a kormányfő szerint is 2005 legeslegfőbb feladata. Alighanem okkal látja így.

Kobajasi Naoto a cég osztályvezető-helyettese. A 2005-ös kampány egyik fontos kimunkálója. Most éppen üzleti partnereihez indul, hogy miközben a japán posta szeretne gyorsítani, ő az új reklámkampányt próbálja nagyobb még nagyobb sebességfokozatba helyezni. Kobajasi, neve szó szerinti fordítása szerint „a kiserdei egyenes ember,” igazi szalaliman, az angolból japánosított szóval bérből és fizetésből élő kismenedzser, jól ismeri az üzleti világ praktikus emeltyűit. Amúgy 37 éves, felesége óvónő, két gyerekük van, neki természetesen ez az első munkahelye és alighanem az utolsó is. Percre pontosan érkezik, jenre pontosan számol, elvégre feladata is a profit utolsó század százalékáig kiadott.De ez itt és most, némi túlzással azt mondhatom, a megvilágosodás pillanata. Üzlet és üzletfél tudja, hogy a posta most induló új – talán csak szerintem – kármentő programja milyen sikerrel kecsegtet. Amerikai futam – némi japán fölhanggal. Amerikai sztár – japán pedigrével. A minta csakugyan amerikai, a kampány kényszeresen felpörgetett, így emberünk máris rohan tovább, a következő számba jöhető üzletfélhez. A japán posta a csőd szélén áll, semmi erőfeszítést nem takaríthat meg, hogy akár a legkeményebb karcsúsítás, vagy négyfelé bontás árán megmenthető legyen.Kobajasi osztályvezető már a következő helyszínen kilincsel, el kell adnia az új ötletet. Talán nem felejtette el a reggeli testgyakorlás fő jelszavát: „A Te szíved az állami postaszolgálat biztonságáért dobog.” Mindez híven tükrözi a legnagyobb japán közszolgálati cég összes gondját-baját. Elvégre a 280 ezer alkalmazottat foglalkoztató és majdnem 25 ezer postahivatalt üzemeltető japán posta kulcsintézmény. Túlnyomó része már eddig is magán – szerződéses kézben működik, vidéken a rossz nyelvek szerint ők a pártok legnagyobb pénzfelhajtói. Ha valaki meg akarja reformálni a politikai porondot, – akkor bizony ütött az óra, – át kell rendeznie a gazdasági kulisszákat is. Nincs mese, a korparancs előtt bizony meg kell hajolniok. Merthogy a tervezett és meglehetősen radikális reform a már-már feudális struktúrákat, az örökölt pozíciókat hozta végveszélybe.

– Hogy sikerültek a tárgyalásai?Kobajasi Naoto: Mint a karikacsapás…- Mostanában minden napja ezzel telik?- Igen.- Miről szól ez az Icsiró kampány?- A játékos, Icsiró, ugye beállította a világrekordot, és most szervezzük számára a szurkolók bíztató újévi képeslap-üdvözleteit.- Naponta hány tárgyalása van?- Naponta úgy négy-öt.- És most elégedett?- Igen, elégedett vagyok, megyünk tovább előre, a siker irányába.

A siker iránya a Kakas Éve. A posta igyekszik kihasználni az ünnephez kapcsolódó üzleti lehetőségeket. Japánban óriási divatja van a névjegycserének, minden társalgás köszönés utáni legelső kelléke. A megkapott névjegy tulajdonosának illendő üdvözlőlapot küldeni és kész is az ötlet. Legalább száz kolléga örökíti ezt meg, az esemény számunkra valóban meglepő helyi súlyt kap. Kakaskodjunk – képeslapon. A reggeli tévéműsor ünnepelt tinisztárjai, a Vu lányok, meg Macuura Aja, az egyik itteni megasztár énekesnő ott tollászkodik a színpadon. A Postamamut sorsa pedig megpecsételődni látszik. A majd másfélszázados intézményt föl kell darabolni. Hiába forgalmaz ma már két és fél milliárd eurót, az újító szándékú kormányfő szerint reformra szorul.Miközben Japán egyre feszítőbb versenyt fut – ma már a térség kis sárkányaival is – a kormány elszánta magát a megújulásra. Koidzumi miniszterelnök a legutóbbi kabinetcserék során leghatékonyabb pénzügyi emberét külön megbízta a főcsapás, a postareform felügyeletével. A 2007-től 10 évre tervezett átalakítás nyomán bealkonyulhat a félfeudális posztörökléseknek, a pártok tisztátalan finanszírozásának…Mire befejeznénk villám helyszín-tanulmányunkat, koraeste lesz. Kobajasi főpostás, a cégcsoportos szállítási osztály helyettes vezetője ugyanolyan lendülettel ér vissza hivatalába, ahogy kora reggel a szemünk láttára nekilódult a tervteljesítésnek. Maradt még némi papírmunkája.

– Mindjárt vége a munkanapnak, nehéz volt, kemény nap volt?Kobajasi Naoto főpostás: – Élvezettel csináltuk.- Ilyen hajrában hány órát dolgoznak naponta?- Ráhúzunk, vagy 7-8 órát.- Hány napot hetente?- Többnyire hétfőtől-péntekig.- Mikor szokott szabadságra menni és mennyi egy évben?- A szombat és a vasárnap jobbára szabad, azután a fizetett ünnepnapok, a hosszú újév, no meg a nyári szabadság, ez többnyire pár nap.- Gondol arra, hogy a gyerekei postássá váljanak?- Azt most már a gyerekek döntik el, rájuk bízom a választást.- Most, hogy vége a munkanapnak, mik a további tervei?- Ma új kolléga érkezett, partyt rendezünk a tiszteletére.

Lassan beesteledik. A zöld zászlós reklámemberek egy újfajta távoktatási rendszer diadalát hirdetik. A Shibuya kerületben sűrűsödik az utca, telítődik a forgalom, aki teheti, frontot vált, a munka élvonalából a háztartás frontszakaszaira siet. Vagy mégsem? A legtöbben már immunisak a reklámfertőzésekkel szemben, mit sem törődnek a rájuk zúduló fényreklámokkal.De ne gondolja senki, hogy közeledik a nap vége. A legtöbbek még túlóráznak, a kivételezettek kiegészítő, netán szórakoztató foglalatosságot űznek, a háziasszonyok, mint mindenütt, megkezdik a második-harmadik műszakot, a diákok meg dzsukuba, vagyis kiegészítő iskolába, extra előkészítő kurzusra mennek. Ennek legújabb és legkorszerűbb fajtája – hiába, Japán a technológia egyik csúcsa -, az elektronikus távoktatás.Az egyik legelőkelőbb távtanodában tekintélyes a tanárkínálat. Ez a különleges iskola délután háromtól „pótvizsgáig”, szóval általában este tizenegyig, szükség esetén éjfélig tart nyitva. A botladozó diák itt kamera lévén közvetlen kapcsolatba léphet és interneten válogathat az osztályának és tantárgyának legjobban megfelelő távoktatók közül. Mármint akkor, ha szimpatikus korrepetálóra bukkant és az éppen nincs más rossz tanulóval elfoglalva, kapcsolatba lépnek. Képben, hangban. Az összes tanár előtt kamera, természetesen a diák is internetes videotelefonról jelentkezik, így látják-hallják egymást, kezdődhet az e-oktatás. A tanító néni vagy bácsi – többnyire többletjövedelemre számító egyetemista -, kikérdezi a leckét, megoldja a házi feladatot, akárha elmagyarázza a bonyolultabb képleteket. A tanuló szülei utóbb befizetik az internetes tandíjat.Itt nemcsak a diák, a tanár teljesítményét is osztályozzák. Pontozzák aszerint, hányan hívták és hány órát adott. A legsikeresebb tanár itt Nakamura úr. Az idős pedagógus matematikára specializálódott, úgy látszik, benne bíznak a legtöbben, így ő keres itt a legjobban. És a siker – lásd a dicsőségtáblát – természetesen elmaradhatatlan.Az anyagi sikert alighanem a távoktató sikerintézmény igazgatói irodája példázza. Az előtérben halk zene, bujkáló biztonsági őrök, eredeti szuperfestmények, de meglepetésünkre a főnök karosszéke mellett is egy impresszionista remekmű hivalkodik.

Ivasza Micugu iskolaigazgató: – Eredetileg a fölzárkóztatás céljából hozták létre ezt a „kiegészítő” oktatást. Vagyis valaha csak azok a tanulók vették igénybe, akik nem tudtak az általános oktatás követelményeinek megfelelni és ezért lemaradtak. Tulajdonképpen ugyanolyan oktatási lehetőség lett belőle, mint az általános iskola, azzal párhuzamos, ugyanazt tanítja. Végül is akik nem tudnak tanulni, nem jutnak semmire, viszont a jól tanulók is a rendszer „áldozatai” lesznek. Ennek korrigálására hoztuk létre ezt a modern intézményt. A mi iskolánk a jókat még jobbakká teszi, a rosszabbaknak pedig a tanulási problémák szerint egyéni segítséget nyújt. Mindenkinek más nehézségei vannak, azokat kell földeríteni és megoldást találni rájuk. Százféle programot kell tehát összeállítani, hogy mindenkit el tudjunk juttatni a sikerig. Hogy a jók még jobbak legyenek és a rosszabbak is fölzárkózzanak.

De ha még mindig nem volna elég késő, pedig most már tényleg ránk esteledett, hamarosan rádöbbenhetünk, hogy a jó tanuló holtig, a rossz tanuló félholtig tanul. A Tomas Dzsuku, vagyis kisegítő iskola késő este is apró csemetékkel van tele. Ez a régi iskolatípus: itt egy-egy apró fülkében személyesen találkozik tanár és kisdiák, többnyire négyszemközt. Akit – tételezzük föl – csak napközisként taszított ide a sors, netán a szülei dolgoznak még ilyentájt is, egy-egy nagyobb teremben maga birkózik meg az iskola által rárótt penzumokkal. Itt senkit sem kell hajtani, mert aki eredményre törekszik, annak bele kell húznia. És itt mindenki eredményre, dicséretre törekszik.Van aki még ilyenkor is, éjszakába nyúlóan a munkahelyén küzd a rárótt feladatokkal, van aki már kora, vagy inkább késő este végzett, ők sokszor a Roppongi Hills esti lazító körzetébe veszik az irányt. Igencsak sokan jó szerencséjüket az egyik errefelé legelterjedtebb szerencsejátéktól, a pacsinkótól várják. Ezek számunkra tán áttekinthetetlen, de meglehetősen egyszerű játékok keveseknek hoznak sok pénzt, sokaknak sok bosszúságot. Tán a tivoli és a félkarú rabló sajátos hibridje milliók szenvedélye. Sokan órákig merednek a monitorra, dobálják bele az értékes jenért vett játékpénzt, gyűjtik a gép által kiköpött golyókat, amelyből talont nyerhetnek vissza. Ezért cserébe kissé gyengébb értékű ajándéktárgyakat válthatnak be, amelyet aztán kívülálló, pláne kamera elől elzárt közeli helyeken még kevesebb készpénzre lehet visszaváltani. A szerencse forgandó, már merítik is a következő aprópénz kancsót, és a legtöbb szenvedélyes játékos számára igen gyakran feje tetejére áll a világ.

Ha valaki mégis látni, hallani szeretné még egyszer mai riportjainkat, megteheti mindezt az MTV honlapján… Ha pedig adásunkkal, netán az adásidővel kapcsolatban bármilyen észrevételük van, szívesen elvárjuk mindezt e-mail-címünkre.

Aki biztosabb szórakozásra, biztosabb sikerre, olykor tajt-sikerre vágyik, esténként menetrendszerűen egy-egy helyi lokálban köt ki. Olyannyira menetrendszerűen, hogy ez szinte a munkanap szerves része. Az igencsak hosszú nap után a dolgozók csoportosan lazítanak, igencsak barátságosan, erről a külföldi is meggyőződhet, és persze a helyi hagyományoknak megfelelően nemenként külön.Hogy mikor lesz vége? Egyszer biztos. Hosszú volt a mai termelési szakasz, de holnap is nap lesz, ott tornyosulnak a munka-hegyek, és a reggeli tornára ugyebár illik ismét fittnek lenni…

VilágKép