Felszabadult rasszizmus
Csontos János jegyzete
2005. március 3. 12:33
MNO
Az ORTT panaszbizottságához fordult Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, mert sérelmesnek találta, hogy Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője a Nap-keltében riválisa politikai nézeteit indokolatlanul összefüggésbe hozta Kupper anyai nagyanyjának orosz származásával.
Ahogy a beadvány fogalmaz: „Távollétemben Bőhm András származásomra utalva utasította el politikai közleményem tartalmát.
Ezt a műsorvezető, Pallagi Ferenc nem igazította helyre. A vitát generáló, MTI által korábban közölt nyilatkozatomat torzított formában közölték, és abból vontak le hamis következtetéseket.”
Nem érdektelen rekonstruálni az inkriminált műsorrészletet. „Bőhm: (&) Én ezt azzal magyarázom, hogy egy személyes túlkompenzáció játszhatott bele, hogy Kupper András ezt fontosnak tartotta, hogy ebben az aspektusban is ő véleményt mondjon. Pallagi: Mit akart kompenzálni? Bőhm: Hát őneki a megbízhatóságát minden eszközzel igazolni kell, tehát most anélkül, hogy én szeretném ezt a Ki honnan jött? című fejezetet, de hát ő egy olyan családból jött, akik nem megszállásként élték meg, legalábbis szépen fogalmazva, 1945. február 13-át&” Én nem finomkodnék ennyire: megítélésem szerint Bőhm rasszista kijelentésre ragadtatta magát, ami egy magát liberálisnak nevező párt élvonalbeli politikusától különösen kínos.
Az affér kiváltó oka a „felszabadulásnak” nevezett történelmi esemény. Ebből már tavaly is származtak konfliktusok: Kupper nem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy a szovjet csapatok 1945 februárjában nem csupán véget vetettek a német megszállásnak Budapesten, de ez a mozzanat egyúttal a kezdete is egy másik, ötvenszer olyan hosszú fegyveres megszállásnak. Schiffer János akkor keresetlenül lenácizta Kuppert, s ezt a független magyar bíróság első fokon 400 ezer forintos, javító-nevelő célzatú bírsággal honorálta. Jött azonban az újabb február, a történelmi tények nem változtak, így Kupper véleménye sem; a felszabadulás-mítoszt ápoló baloldallal tehát a polgári párt frakcióvezetője megint szükségképpen szembe került. Bőhm, az isztriai Demszky Gábor szárnysegédje a Nap-keltében a hangulatkeltés érdekében nem restellte felállítani azt a sematikus tételt, hogy a szovjetek nagy része orosz, Kupper nagyanyja is orosz, Kupper tehát a saját vére ellen támad, mikor azt mondja, hogy az antinácizmust kötelezően össze kell kötni az antikommunizmussal. Ám a séma nem ilyen egyszerű: ha már a liberális mintájú vérvizsgálatnál tartunk, a frakcióvezető felmenői között nemcsak oroszok, de örmények, sőt grúzok is vannak. Ez utóbbi alapján netán már automatikusan le lehetne sztálinistázni is?
A baloldalon – igen helyesen – gyakran hangoztatják, hogy a fiúk nem felelnek az apák bűneiért. Éppoly antidemokratikus volna például Schiffert a Szakasits nagypapával összemosni, mint amit Bőhm művelt Kupper felmenőivel. Talán nem haszontalan az sem, hogy Kupper a kommunizmus áldozatainak emléknapján (amiről Demszkyék majdnem elfeledkeztek megemlékezni) történelemkönyveket ajándékozott Gy. Némethnek, Bőhmnek és Schiffernek: nézzék csak, 1945 februárja egyszerre volt fel- vagy megszabadítás („oszvobozsgyényije”) és megszállás. Nemcsak kenyeret hozott a pesti pincébe belépő orosz katona, hanem tetvet és szifiliszt is. Nemcsak megszabadították a fővárosi zsidóságot, de sokukat ki is semmizték, kitelepítették, meghurcolták. Sztálin antiszemitizmusa elviekben nem különbözik Hitler antiszemitizmusától&
Hogy Bőhm eszméi milyen talajra hullottak, azt jól mutatja a Klub Rádió Kupper-interjúja, ahol Orosz József Pethő-díjas műsorvezető már arról faggatta: gyerekkorában miért hívták Andrejnek, kommunista nagyapját halálra verték-e Csepelen az ötvenhatos felkelők, s fáj-e neki, hogy „Szovjetunió-béli származásúak” a szülei és nagyszülei. A válasz az volt: „Én pravoszlávnak vagyok megkeresztelve, Andrejként. Az egyetem elvégzése után pedig Andrásra változtattam meg a nevemet, merthogy magyarnak gondolom magam, itt születtem, magyarul vallok szerelmet, magyarul énekelek, ha jókedvem van: ezért gondoltam magamat inkább Andrásnak, mint Andrejnek.”
Talán ebben maradjunk. A felszabadult rasszizmust meg űzzük el, mert megszállta az ördög.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005