Forrás: MA[cikk] Elfogatóparancs Charles Zentai ellen – 18 éves zsidó megöésével gyanúsítják
A Perthben élő 86 éves Charles Zentai nyomára a Magyarországon tavaly júliusban beindított Utolsó Esély művelet keretében bukkantak a jeruzsálemi Wiesenthal-központ nácivadászai. Charles Zentait azzal gyanúsítják, hogy a magyar hadsereg tisztjeként 1944. november 8-án egy budapesti katonai lágerben részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember meggyilkolásában, akinek holttestét kövekkel terhelve dobták a Dunába.
2005.03.03 12:31 MTI
Nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását rendelte el a Fővárosi Bíróság (FB) Charles Zentai (Zentai Károly), Ausztráliában élő, feltételezett háborús bűnös ellen – erősítette meg a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője az MTI-nek a Magyar Nemzet információját, hozzátéve, az erről szóló végzést csütörtökön kapták kézhez.
‘A (Fővárosi) Bíróság meghozta az ez irányú végzését’, melyet csütörtökön kaptunk kézhez, a testület ‘a végzésben elrendelte az elfogatóparancs kibocsátását’ – mondta Ács Tibor. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt héten indítványozták az FB katonai tanácsának, hogy a kiadatási eljárás keretében bocsásson ki elfogatóparancsot Zentai Károly volt zászlós ellen.
Közölte, a bíróság feladata, hogy megküldje a bűnügy iratait az igazságügy-miniszternek, a kiadatás kérdésében ugyanis neki kell döntenie. Elmondta, nem tudja, hogy a bíróság elküldte-e már az iratokat az elfogatóparanccsal együtt a miniszterhez.
Hozzátette: sem a bíróságnak, sem pedig a minisztériumnak nincs kötelezettsége arra, hogy a Budapesti Katonai Ügyészséget tájékoztassa, mikor postázta, illetve mikor kapta meg az iratokat. Sem a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán, sem az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályán nem kívántak nyilatkozni az ügyről.
Az elfogatóparancs jogintézményével kapcsolatos általános igazságügyi minisztériumi tájékoztatás többek között azt tartalmazza, hogy a kiadatás az államok közötti olyan bűnügyi jogsegély, amelynek folytán az egyik állam a területén tartózkodó személyt büntetőeljárás lefolytatása céljából a másik államnak kiadja. Ha külföldön tartózkodó olyan terhelt ellen kell büntetőeljárást lefolytatni, akivel szemben kiadatásnak van helye, a bíróság az ügyész indítványára elfogató parancsot ad ki.
Az eljárás háborús bűntett miatt indult
A miniszteri döntést követően a kiadatási kérelmet, és a vonatkozó nemzetközi egyezmény által előírt mellékleteket az Igazságügyi Minisztérium megküldi az illetékes külföldi hatósághoz. A külföldi hatóság a kiadatás kérdésében hozott döntéséről a magyar Igazságügyi Minisztériumot tájékoztatja. A kiadott személy átadásának lebonyolításáról pedig az Interpol gondoskodik.
A törvény egyértelmű rendelkezést tartalmaz a nyilvánosság tájékoztatására a büntetőeljárásban, amikor kimondja: a sajtó részére a nyomozás befejezéséig a nyomozó hatóság külön jogszabályban erre feljogosított tagja, valamint az ügyész adhat felvilágosítást. Ennek megfelelően az Igazságügyi Minisztérium folyamatban lévő büntetőeljárás esetén konkrét kiadatási ügyekben nem adhat tájékoztatást – közölte a szaktárca az MTI-vel. Charles Zentai ügyében február 21-én indítványozta elfogatóparancs kiadását a katonai ügyészség.
Az ügyészségi szóvivő akkor elmondta: a bíróság dönt arról, hogy kibocsátja-e az elfogatóparancsot. Ha ezt megteszi, utána az igazságügy-miniszternek kell dönteni, hogy kéri-e diplomáciai úton az ausztrál hatóságoktól Charles Zentai kiadatását.
‘Maga az eljárás háborús bűntett miatt indult, ami a Btk. 165. szakaszában szabályozott egyéb háborús bűntett címszóba illik és el nem évülő bűncselekmény’ – mondta Ács Tibor szóvivő.
A Perthben élő 86 éves Charles Zentai nyomára a Magyarországon tavaly júliusban beindított Utolsó Esély művelet keretében bukkantak a jeruzsálemi Wiesenthal-központ nácivadászai.
Charles Zentait azzal gyanúsítják, hogy a magyar hadsereg tisztjeként 1944. november 8-án egy budapesti katonai lágerben részt vett egy 18 éves zsidó fiatalember meggyilkolásában, akinek holttestét kövekkel terhelve dobták a Dunába.