Forrás: Index

Az unió Tanácsának soros luxemburgi elnöksége a nagy ellenkezés láttán visszavonta a javaslatot. Továbbra is napirenden van a holokauszttagadás büntetése.

Az önkényuralmi jelképek uniós tiltása azután merült fel, hogy Angliában Harry herceg, a trónörökös második fia, botrányt okozott horogkeresztes partijelmezével. Az unió Tanácsának soros luxemburgi elnöksége, részben német európai parlamenti képviselők nyomására, gyakorlatilag azonnal napirendre is vette a javaslatot.

Luxemburgi és brüsszeli illetékesek ugyanakkor végig hangoztatták, hogy annak meghatározása, hogy pontosan mi minősül önkényuralmi jelképnek, már az egyes államokra maradt volna, az eltérő történelmi tapasztalat, az eltérő érzékenységek miatt.

Végül ebből sem lett semmi: a bel- és igazságügyi miniszterek múlt csütörtöki találkozóján legalább hét tagállam (Olaszország, Nagy-Britannia, Lettország, Németország, Finnország, Dánia és Magyarország) ellenezte a javaslatot, arra késztetve a luxemburgiakat, hogy visszavonják azt.

Az uniós javaslat bukása nem érinti az érvényben lévő állami szabályozásokat. Magyarországon – egy 1993-as törvény alapján – továbbra is tiltott marad a horogkereszt, a nyilaskereszt és a vöröscsillag közretétele.

Egy határozattervezet azonban továbbra is büntethetővé tenné a holokauszt tagadását (konkrétan a „tömeggyilkosságok, emberiség elleni bűncselekmények és háborús bűnök nyilvános méltatását, tagadását vagy trivializálását”). A tervezet így most visszakerül a szakdiplomaták alkotta munkacsoport elé.

Szlankó Bálint (Brüsszel)

Comments are closed.