Forrás: HíradóA Zsidó Világkongresszus főtitkára arra szólította fel egy New York-i nemzetközi zsidó-keresztény találkozó résztvevőit, hogy imádkozzanak a betegeskedő II. János Pál pápáért.

Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára hétfőn arra szólította fel egy New York-i nemzetközi zsidó-keresztény találkozó résztvevőit, hogy imádkozzanak a betegeskedő II. János Pál pápáért.

A több mint 40 ortodox és ultraortodox rabbi, továbbá bíborosok és katolikus püspökök részvételével zajló találkozó második szimpóziumának kezdetén Singer, aki maga is rabbi, felszólította a zsidó és katolikus vallási elöljárókat: ki-ki a maga hagyományai szerint imádkozzék a pápa felgyógyulásáért és jó egészségéért – mondta el telefonon az egyik szervező a francia hírügynökségnek.

A találkozó résztvevői külön közleményben emlékeztek meg II. János Pál pápának a zsidók irányában tett gesztusairól: 1986-os látogatásáról a római zsinagógában, Izrael Államnak a Szentszék által történt 1993. decemberi teljes elismeréséről, az egyházfő 2000-ben tett szentföldi látogatásáról, amikor ellátogatott a Jad Vasem holokauszt-emlékhelyre, és imádkozott a jeruzsálemi Siratófalnál.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.