Forrás: 168 ÓraÁldozat – Engesztelés

2005/8 – Kultúra

Jolsvai András

Az emlékezésnek van most itt az ideje.Emlékezésnek a hatvan év előtt elveszettekre: mindazokra, akiket legyilkoltak egy szörnyűséges eszme nevében, mindazokra, akiket bomba pusztított el, akik megfagytak az orosz hómezőkön, vagy éhen vesztek a gettókban, akiknek életét egy esztelen háború vette el, azokra a száz- és százezerekre, akik negyvenöt gyilkos telén haltak meg, pedig sokan közülük ma is élhetnének még, itt lehetnének közöttünk.

Emlékezni muszáj.

És emlékezni sokféleképpen lehet. A Magyar Zsidó Múzeumban megrendezett tárlat persze csak egy az emlékezések sorában, jelentősége mégis túlnő önmagán. Nem csupán egy gesztus, egy főhajtás, egy jeladás, de fontos művészeti esemény is. A meghívott művészek láthatóan komoly kihívásnak tekintették ezt a feladatot, s nemcsak hogy új műveket alkottak e kiállításra (elenyésző kivételtől eltekintve), hanem a – persze tágasan értelmezett – témához is hűek maradtak: ezért aztán a kiállítás tényleg több lett, jóval több, mint a legkiválóbb kortárs festők seregszemléje.

Dávid Katalin művészettörténész a megnyitón arról beszélt, milyen fontos szerepük van a szimbólumoknak egy emberi közösség életében. (Jogosan és aktuálisan, hiszen e művek is bátran merítettek évezredes és modern szimbólumokból egyaránt, az engesztelés és az áldozat témakörében.) Azt mutatta be, milyen veszélyes lehet, ha a közösség nem beszéli vagy félreérti a szimbólumok nyelvét, meg azt, milyen erőt adhat, ha igen.

Hogy mennyire így van, megmutatja e kiállítás is, mely

– mindezeken túl – szimbóluma lehet összefogásnak, emelkedett, közös emlékezésnek.