Forrás: HíradóPanoráma

Öngyilkos merénylet Tel-Avivban: 5 halott, 65 sérült – az Iszlám Dzsihád vállalta

2005. február 26. 19:12A merénylő egy népszerű diszkóklub előtt robbantotta fel magát. A huszonéves sebesültek közül több állapota rendkívül súlyos

Az elkövető a Stage nevű klub bejárata előtt hosszú sorokban várakozó fiatalok között hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezetet.

A tettesen kívül négyen vesztették életüket. A sebesültek száma 65. Kórházi források szerint a sérültek túlnyomó többsége húsz év körüli, néhányuk állapota rendkívül súlyos.

Az Iszlám Dzsihád előbb – az al-Aksza Mártírjai szervezettel együtt – még cáfolta, hogy (mint az már az első híradásokban megjelent) ők követték volna el a merényletet, majd szombaton délután a szélsőséges palesztin szervezet egyik tisztségviselője vállalta a gyilkos akció elkövetését.

Mahmúd Abbász elnök vezetésével szombatra virradó éjjel válságtanácskozást tartott a Palesztin Hatóság, illetve a kormány. A tanácskozást követően Abbász nyilatkozatban hangsúlyozta: a Palesztin Hatóság nem marad közömbös az ilyen jellegű szabotázscselekményekkel szemben. „Üldözni fogjuk a felelősöket, le fogunk csapni rájuk, és megfelelő büntetést kapnak” – jelentette ki a palesztin elnök, aki azzal vádolta az öngyilkos merénylet szervezőit, hogy ki akarják siklatni a február 8-án létrejött tűzszünettel kezdődött békefolyamatot.

Az izraeli belbiztonsági miniszter szombatra virradóan katonai megtorló lépéseket helyezett kilátásba, amennyiben a Palesztin Hatóság, illetve a palesztin kormány nem képes ellenőrizni a biztonsági helyzetet. Gideon Ezra szerint a palesztinoknak az eddigieknél jóval többet kell tenniük annak érdekében, hogy megakadályozzák az ilyen terrorcselekményeket. A merénylet ellenére a párbeszédet a palesztinokkal folytatni kell – tette hozzá a miniszter.

Élesen elítélte a Tel-Aviv-i öngyilkos merényletet Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, és Kofi Annan, az ENSZ főtitkára is.

hirado.hu/MTI (fotó:BBC)

Comments are closed.