Forrás: Magyar Rádió

Hírösszefoglaló, 2005. február 26., 11 óra

2005. február 26., szombat 10:55

500420 olvasás

Tárgyalás helyett megint tüntetnek a gazdák

Az előzetes bejelentések szerint ezekben a percekben kezdődik a tiltakozó gazdák nagygyűlése a Kossuth téren. Korábban rendőri felvezetéssel 90 újabb munkagép érkezett a Felvonulási térre és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének jogi képviselője szerint még mintegy száz traktor indul útnak Bács-Kiskun és Vas megyéből. Tegnap este Németh Imre földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy a minisztérium addig nem tárgyal, amíg a tiltakozók az utcára akarják vinni a politikát és az egésznek zavarkeltés a célja. A miniszter a Kossuth Rádióban ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a csütörtökön kezdett megbeszélések alapján van esély a mielőbbi megegyezésre. Pásztohy András politikai államtitkár kijelentette, hogy akár elmaradhatnak a vasárnapra tervezett szakértői tárgyalások is, amennyiben nem lehet biztosítani az érdemi eszmecseréhez szükséges nyugodt légkört. Az államtitkár ezzel cáfolta Jakab István állítását, hogy már holnap ismét tárgyalóasztalhoz ülhetnek. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke korábban azt mondta, hogy szerinte a tárgyalások egy napra szakadnak meg.

Gyorsan elfogták az éjjeli merénylőt Izraelben

Az izraeli hadsereg néhány órával a tel-avivi öngyilkos merénylet után azonosította az elkövetőt és őrizetbe vett öt palesztint. Izraeli megállapítás szerint egy ciszjordániai egyetemista fiatalember robbantotta fel magát egy diszkóklub előtt, 4-en meghaltak, 65-en megsebesültek. Kijárási tilalmat rendeltek el az öngyilkos merénylő szülőfalujában, egy Túlkarmtól északra fekvő településen. Palesztin biztonsági források szerint a hadsereg által őrizetbe vett öt palesztin között van a merénylő két fivére és a település imámja.

Megint jól aludt a pápa

Nyugodtan telt a pápa második éjszakája a római Gemelli klinikán. A gégemetszésen átesett II. János Pál egészségi állapotáról várhatóan dél körül adnak újabb hivatalos tájékoztatást. Köln érseke elmondta: a katolikus egyházfő kórházi ágyán fekve is megerősítette azt a szándékát, hogy augusztusban részt vesz a kölni világifjúsági találkozón. Közben a világ vezetői és egyházi elöljárói együttérzésüket és aggodalmukat fejezték ki a pápa betegsége miatt.

Begyűjtik a mérgező paprikát

A vegyszerrel mérgezett étkezési paprika begyűjtésére kötelezte a forgalmazókat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A szervezet főosztályvezetője elmondta: bízik abban, hogy ma már a piacokon sem lesz kapható a Marokkóból származó fehérhúsú zöldpaprika. A hónap első felében 22 tonna fertőzött paprika érkezett az országba, a mérgezett zöldséget a Match és a Cora üzleteiben fedezték fel.

Árvíz-készültség a Zagyván

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Zagyván. Ez a figyelő-szolgálat megerősítését és a zsilipek, átereszek folyamatos ellenőrzését jelenti. A szakemberek abban bíznak, hogy a jövő hétre előrejelzett hideg idő lassítja az olvadást a Tisza környékén, de mindenesetre felállították a bel- és árvízi ügyeleti szolgálatot. Belvízvédelmi készültség van a Jász-Kunság több területén is.

MR

Comments are closed.