Forrás: Híradó VilágKép

Az iraki választások után

2005. február 25. 12:11Irakban az első demokratikus választások után tovább kóstolgatják a demokrácia ábécéjét. Egyszóval most az elnök, az alelnökök és a miniszterelnök megválasztása van napirenden. Csak ezután kerülhet sor arra, hogy megszülessék az új alkotmány és azt népszavazáson el is fogadják. Közben az egész térségben változatlanul érződik a régi háborús tűzfészkek és válsággócok újbóli fölforrósodása.

A most következő összeállításban Al Ghaoui Hesna és a felelős szerkesztő, Kovács László boncolgatja az iraki fejleményeket.

Lángba borult olajkutak, lángoló indulatok – ez ma Irak, sőt az egész térség egy hónappal az iraki választások után.Rafik Hariri volt kormányfő meggyilkolása alaposan felkorbácsolta az indulatokat Libanonban, ahol egyre nő a félelem egy újabb polgárháborútól.

Mások a merénylet miatt egyre élesedő amerikai-szíriai konfliktust szemlélik aggodalommal. Nem került le a napirendről az iráni atomfegyvergyártással kapcsolatos amerikai vád sem, és az iráni külügyminiszter körútja sem segített abban, hogy az európai vezetők dűlőre jussanak Teheránnal az urán dúsítással kapcsolatban. Egy ilyen helyzetben az egész régió sorsára nézve vízválasztó lehet, hogy az iraki voksolással milyen politikai erők kerülnek kormányzati pozícióba.A hatalmi kártyák kiosztása sok meglepetést nem ígér, hiszen a leadott közel nyolc és fél millió szavazat 48 százalékát zömmel a vallásos síita pártokból álló Egyesült Iraki Szövetség söpörte be. Így a nemzetgyűlés 275 székének a többségét, körülbelül 130-at az

Ali asz-Szisztáni nagyajatollah által támogatott pártszövetség képviselői kapják. Győzelmük fölényes, de nem felhőtlen: az ország 70 százalékos síita lakosságát tekintve várakozáson alul maradt a támogatottságuk. A rájuk leadott voksok száma az önálló kormányzást sem biztosítja. A voksolást hazafias kötelességüknek tekintették az ország lakosságának közel egyötödét képviselő kurdok. Ez meg is mutatkozott az eredményekben, hiszen a szavazatok 26 százalékával a második helyen végzett az Egyesült Kurd Koalíció. Sikerük annak is köszönhető, hogy a nagyobb kurd mozgalmak félretették a rivalizálást és közös platformon indultak. Képviselőik várhatóan 70 helyet kapnak a nemzetgyűlésben, ahol autonóm északi területekért és egy föderatív államot biztosító alkotmányért lobbiznak majd. Az amerikaiak támogatását élvező, világi programmal induló ideiglenes miniszterelnök, Ijad Allavi pártja 14 százalékkal lett harmadik a voksoláson. A megszerzett 40 képviselői széknél azonban feltehetően jóval többre számított Bush amerikai elnök.Igazi fejfájást azonban a rendkívül alacsony szunnita részvétel okozhat, amely nem csak a meghirdetett bojkottnak és a rossz biztonsági körülményeknek köszönhető. Az indulók ugyanis nem alkottak közös listát, a sok apró szunnita párt pedig nem tudta megszerezni a szükséges 31 ezer szavazatot a képviselői székhez. Márpedig a főként szunnita szervezésű ellenállás miatt az ország biztonsága főként rajtuk áll vagy bukik. Az alkotmányozási eljárásba is létérdek bevonni a szunnita erőket, hiszen elég erejük van ahhoz, hogy megbuktassák az új alkotmány jóváhagyásáról októberben tartandó népszavazást. Az első feladat tehát az elnök megválasztása. A kurdok máris jelezték, hogy igényt tartanának a posztra. Ez esetben a két elnökhelyettes szunnita illetve síita lenne. Igazán kulcsfontosságúnak azonban a kormányfői szék számít, amire persze a voksoláson győztes síiták saját jelöltjüket, Ibrahim Dzsafárit állítják. Az átmeneti kormány elnök-helyettese nem tartozik a keményvonalas vallásos síiták közé, bár egyesek Iránhoz fűződő titkos kötelékkel vádolják.A szövetségesek egyik legnagyobb aggodalma pedig éppen Teherán befolyása az országra, ami a jövőben nem is zárható ki.Az iraki összetartozás eszméje és a nacionalizmus jóval erősebb a síita-szunnita tudatnál. A kérdés inkább az marad: mennyire lesz képes az új kormány Washingtontól függetlenül működni – egy amerikai katonák által megszállt országban, ütőképes iraki hadsereg, rendőrség híján? És mit tesz, ha Amerika a Szíriára és Iránra irányuló retorikai fegyverét éles fegyverre váltja?

– Lehet-e egy alkotmányban összehozni rövid egy év alatt, ameddig újra sor kerül a népszavazásra, a síitákat, szunnitákat és a kurdokat Irakban?

Balogh András professzor, ELTE: – Mindenképpen elkerülhetetlen, hogy azokat a vallásközösségeket, nemzeti etnikai közösségeket reprezentálja egy új hatalom, amelyek létét el kell ismernie egy demokratikus rendszernek. Itt eljutottunk egy nagyon általános problémához, amellyel nagyon sok ország szembe találja magát, nevezetesen azzal, hogy egy nemzetileg, vallásilag heterogén államban mennyire lehet megteremteni a többségi elvre épülő alkotmányos politikai rendszert. Irak esetében eleve az Egyesült Államok valamennyi szövetségese, s meg kell mondani, a térség valamennyi országa kizárta annak a lehetőségét, hogy Irakkal ne, mint egységes állammal számoljanak a jövőben.

– Azt mondják, hogy Irakban a békének több áldozata volt, mint az azt megelőző rövid háborúnak, vagy még korábban, a 90-es Öböl-háborúnak… Honnan verbuválódik Ön szerint az a réteg, amely képes gyilkolni a saját nemzete soraiban, miközben azok kenyérért állnak sorban vagy vízért?

Tálas Péter igazgató, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem: – Az egyik, az nyilvánvaló azok a nemzetközi terroristák, akik a határ lezáratlansága miatt részben a környező országok, Szíria és Irán korábbi támogatása révén bejutottak Irakba, és akik valóban tulajdonképpen destabilizálni akarják a jelenlegi rendszert. A másik kategóriát én sokkal inkább az mondanám, ilyen polgárháborús jellegű fegyveres erőknek tekintem, ami tulajdonképpen Irak jövőjével kapcsolatos harcok. Hihetetlen nagy hatalomváltásnak vagyunk tanúi. Eddig ugye a kisebbségi szunniták vezették alapvetően Irakot, és ennek a választásnak a nyomán gyakorlatilag a síita többség került hatalomra, s mivel a szunniták nem mentek el ugye a választásra, ezért hihetetlenül felülreprezentált lett a kurd kisebbség is. A harmadik kategória, ami a fegyvereseket illeti, azok pedig azok a fegyveres csoportok, kisebb fegyveres szervezetek, amelyek kimondottan az Amerikai Egyesült Államok, illetve a külföldi katonai jelenlét miatt tiltakoznak, illetve ezeket támadják.

– Valószínűnek tűnik, hogy Amerika sokáig fogja felügyelni a demokrácia fejlődését nemcsak Irakban, hanem a régióban is, hiszen a minap hallhattunk Condoleezza Rice miniszter-asszony körútja után jelzéseket, amelyek figyelmeztetőként foghatók fel Damaszkuszban is és Teheránban is. Talán mind a két országban önkéntelenül is érzik a veszélyt, mert voltak kísérletek valami szövetségi egyezmények, tárgyalások, esetleges kapcsolatok felvételére. Hogyan látják Önök az iraki demokrácia fejlődésének a lehetőségeit, hogy ha egy ilyen térségben számos újra felmelegített válsággóc van kibontakozóban?

Balogh András: – Valószínűleg nem gyakorolna stabilizáló hatást Irakra. Meg kell mondani, hogy az Egyesült Államok kezdettől fogva, amikor meghirdette a terrorizmus elleni háborút, mindig is fölsorolt egy sor országot. Nemcsak Irakot, hanem többek között Iránt és Szíriát is, mint amelyek célpontok lehetnek, amennyiben nem történik radikális változás abban a politikájukban, amelyet az Egyesült Államok veszélyes és a világbékére káros politikának, tevékenységnek tartott. Az iraki kontextusban én annyit tudok mondani, hogy valószínű, hogy azzal, hogy több front nyílna, azzal, hogy a térségben másutt is az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek közvetlenül háborúba kellene bonyolódnia, ez valószínű, hogy erősen visszavetné az iraki konszolidációs folyamatot is. Nem beszélve róla, hogy a több frontnak a megnyitása valószínű, hogy nem kedvező a Közel-Keletnek az általános stabilitása szempontjából.

Tálas Péter: – Való igaz, magam is azt vallom, hogy az iraki belső stabilitást és Irak jövőjét döntően fogja befolyásolni a környezete. A döntő kihívás, vagy a nagy kihívás, ami előtt Washington áll, az szerintem a következő: vajon mekkora empátiával képes a washingtoni jelenlegi kormányzat odafigyelni olyan problémákra, amelyek mondjuk az irániakat foglalkoztatják, ami például a palesztin-izraeli kérdéssel összefüggő. Ami Iránt illeti, tudniillik az én olvasatomban van egy másik része a dolognak, nemcsak az Egyesült Államok biztonsága kulcskérdés, hanem Irán biztonsága is kulcskérdés, aki az utóbbi években egész egyszerűen úgy érzi, hogy az Egyesült Államok körbevette ezt az országot. Ilyen értelemben hadd mondjam azt, hogy kicsit szkeptikus vagyok például az Európai Unió javaslataival kapcsolatban. Tehát azzal kapcsolatban, hogy az iráni nukleáris program leállításáért cserébe ők, hogy úgy mondjam, békés célú atomtechnológiát nyújtanának Iránnak.

– Ez az egész mostani helyzet, ezek az üzengetések Amerika részéről a térség felé engem legalábbis emlékeztetnek Rolf Ekeus és a Hans Blix misszió előtti – hogy mondjam – politikai hangulatra, amikor ugye az ENSZ volt olyan helyzetben, hogy lépéseket tegyen és bizottságot küldjön a tömegpusztító fegyverek jelenlétének, meglétének, létezésének egyáltalán az ellenőrzésére. Mint hogyha most egy ilyen lépések előkészítése lenne folyamatban.

Balogh András: – Kétségkívül, hogy van hasonlóság, de én szeretném azt megjegyezni, hogy ha amikor őszintén beszélünk globális stratégiai kérdésekről, akkor nagyon világosan meg kell mondani, hogy a nyugati világnak, az atlanti világnak, amihez mi is tartozunk, vannak alapvető stratégiai céljai. Igenis, alapvető érdeke ennek az atlanti világnak, Észak-Amerikának és Európának az, hogy hosszú távra is biztosítsa az energiahordozóknak a viszonylag zavartalan kitermelését és eljuttatását. A kérdés most már csupán az, hogy melyek a legcélravezetőbb eszközök, hogy el tudjuk hárítani a gazdasági, a katonai, a környezetvédelmi és egyéb biztonságunkat fenyegető veszélyeket. Én egyébként azon a véleményen vagyok, hogy minden eszközt meg kell próbálni, amelyik elkerüli a krízishelyzetekből a háborúnak a kitörését, ugyanakkor eleve lemondani az erőszakos eszközöknek az alkalmazásáról, ez természetesen semmiféle stratégia által nem igazából elfogadható opció.

VilágKép

Comments are closed.