Forrás: MNOA lopakodó Gyurcsány és a kommunizmus
2005. február 25. 15:59
Udvardy Zoltán
Hát ismét visszalopakodott. Ahogy már ezt Medgyessytől is megszokhattuk. Visszasurrant, mint valami tolvaj. Jó korán, hogy észre ne vegye valaki, hogy ki ne fütyüljék, hogy meg ne dobálják öntelt ábrázatát rothadt paradicsommal.
Zárt teremben megválasztott, legitimitás nélküli politikus a kommunista terror emléknapján: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.
A szituáció szinte az unalomig ismerős az Antigoné óta. Hogy hatalomra kerül a zsarnok, hogy győz, hát persze, ugye miért is ne győzne. De itt van az a temetetlen halott. Itt fekszik az a halott, és hát ugye el kéne földelni, és vannak túlélők is, a nagy halott túlélői.
Mert túlélők mindig vannak.
Százmillió halottnak, a kommunista diktatúra áldozatainak mindig vannak túlélői. Ezek elnémítására – mint számos más országban is, számos esztendőn keresztül -, hazánkban negyven éven át, s az elmúlt két esztendőben újra, számtalan kísérlet történt. Hiába.
Mert temetetlen halottak még mindig vannak. Miként a pompás orosz filmalkotásban, Tengiz Abuladze Vezeklés című művében, ahol magát a diktátort kaparja ki tíz körmével a sírból egy asszony, akinek az édesapját tette tönkre és gyilkolta meg a rezsim: kikaparja a földből, mert a föld szerinte nem fogadhat magába egy ilyen senkiházit, s igenis ne nyugodjon békében.
Hát ne nyugodjanak békében, s a bukott rendszer makacsul újra és újra visszatérő örökösei ne élvezzék nyugodtan hatalmukat. Ezt az akaratot, a föld alá rejtett százmillió áldozat elementáris erővel feltörő átkát érezte Medgyessy, aki csak a jól bevált KGB-s módszerekkel, hajnalban mert az MSZP jogelődje és elődpártja által kivégzett, törvényes miniszterelnök, Nagy Imre hamvainak közelébe lopózni. Ezért merte még koszorúját is csak a kora reggeli órákban, lopva a sírkertbe csempészni az előző miniszterelnök, s ezért ódzkodik e napon a közszerepléstől Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsány, akinek mindenről a Holokauszt jut az eszébe: hiszen erről szól a hétszázezer elhurcolt magyarra, s a ki tudja, hány százezer megnyomorított honfitársunkra való emlékezés napján kiadott, mindössze hétmondatos nyilatkozatában. Könnyű szerep: ebből nem lehet baja. Bármiről van szó, ő erről beszél. Meg arról beszél a szocialista politikus, hogy ő újbaloldali (lassan anyósa, Apró Piroska is azzá válik), és szociáldemokrata. Mintha nem a szocializmus megvalósításán ügyködő ávós pribékek verték volna agyon például Ries Istvánt, a volt szociáldemokrata igazságügy-minisztert.
Kínos nap ez a mai az éppen izzadtan szociáldemokrata álcába préselődő szocialista párt számára. Az eszme, aminek a közvagyonból elsíbolt személyes gazdagságukat (és micsoda gazdagságot!) köszönhetik, diszkréten, jól elrejtett pincékben legyilkolta az ország lakosságának egy részét, bebörtönözte egy másik, igen tekintélyes részét, kísérletet tett a teljes magyar középosztály fizikai megsemmisítésére (ez is holokauszt, Gyurcsány Ferenc!), s egészen 1989-ig származás szerinti előnyöket vezetett be a továbbtanulásban (ez is numerus clausus, Gyurcsány Ferenc!)
Lopakodva, bejelentés nélkül érkezett meg ma reggel Gyurcsány Ferenc a Terror Házához, az Andrássy úton (ezúttal talán nem fagyizott) s még arra sem vette a fáradságot, hogy miniszterelnökként betérjen oda néhány percre.
Idáig jutottunk ismét: félnek, sunyítanak és lapítanak.
Ahogy Csoóri Sándor írta, hátha csak elmúlik majd ez a nap is.
Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005
