Forrás: Világgazdaság

Magyarország

A kormányfő üzenete a kommunizmus áldozatainak emléknapján

[2005-02-25]

„Magyarország a rendszerváltással elkezdte a jövőt, de másfél évtized kellett ahhoz, hogy le tudja zárni a múltat. Mert mindehhez arra volt szükség, hogy a történelem a nemzet közös nevezője legyen, és ne világnézeti alapon más és másképp elbeszélt események krónikája. Az új Magyarország akkor születhet meg, ha szembenézett a régivel: azzal, amely aktívan szerepet játszott a Holocaustban, és azzal, amely sok százezer honfitársunk életét tette tönkre, vagy vette el a kommunista diktatúra évei alatt.

Áldozat és áldozat között nincs különbség, mint ahogyan zsarnokság és zsarnokság között sincs: mindegy, hogy bal-, vagy jobboldali eszme kisajátításából született-e meg.

A ma élő magyarok nemzedéke nem felelős a múlt bűneiért, de kötelességünk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk. Ez demokrataként, a szabad Magyarország polgárként jogunk, hazafiként kötelességünk, emberként pedig becsületbeli ügyünk.

Az ország miniszterelnökeként, az új baloldal politikusaként és apaként fejet hajtok a kommunista diktatúra minden áldozata előtt.” Gyurcsány Ferenc (Klubrádió)

Comments are closed.