Forrás: MNO

Tóta W. haveromnak

2005. február 24. 19:01

Joó István

Egy Index-beli haver alternatív Semjén Zsolt-értelmezésére netán egy alternatív Tóta W. Árpád-értelmezés a célravezető felelet. Ezt pedig legkonzervatívabban levél formájában lehet megkísérelni. Isten velünk! (“S ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”)

Kedves haverom,

szelíd leszek hozzád, a haver szó amaz értelme szerint, mely a héberben a felebarát jelentésre megy vissza. Pedig vakvilággá röpített írásodban (A kereszténydemokrácia és a férfiklimax, Index, február 23.) homoerotikusra magyarázod egy fiatal korosztályok érdekében szóló politikus talán túlzottan pikírt, de körülbelül sajnos reális mondatát. S ami ennél még irtóztatóbbnak tűnik, ugyanott ezt is megkockáztatod: “Ami viszont a halálkultuszt illeti… ha jól emlékszem, az SZDSZ jelképe három madár. Nem pedig egy megfeszített hulla.”

Hadd mentegetőzzem egy kicsit tovább a szelídségemért. Nos, elfogult vagyok irányodban, hiszen öcsém keresztneve is Árpád, és, fogadni mernék, hogy a te mobilszámod is 06-tal kezdődik. De sok szál köt össze minket ezeken túl is. Például süvölvénykoromban engem is kényszeres, gusztustalan gondolatok tartottak fogva és ragadtattak “közszereplésre”. Hogy csak egyre utaljak, tolószékes, drága gimnáziumi osztályfőnökömre perverz vicceket fabrikáltam, megbotránkoztatva a III. b nálam normálisabb “többségi társadalmát”… Ma már úgy látom, az én “pubertársam” sokszor maga a sátán volt. Hiszen “a szív teljességéből szól a száj”, állapítja meg a Biblia. Szánalmas magán-hőskor volt ez: rázott a röhögés, amikor nem kellett volna, verspróbálkozásaim némelyike pedig akartan, tudottan istengyalázás volt. Ezek a fajta dolgaim akkor is összefűznek veled, ha megtagadtam mindegyeket. Mert: tudom, milyen ízzavarosnak lenni, ifjúságom jól ismerte a szellemi fekália “zamatát”, még ha oly szellemessé, mint te, a szóban forgó műfajban nem válhattam is… Lévén, hogy huszonhárom évesen hitrejutottam. Ha ez nem történült volna így, talán még derülnék az efféle kiszólásodon is: “az isteni akarat valamikor képes volt dugás nélkül is gyermeket nemzeni” (Isten és koton; Index, jan. 28.).

Jól tudod, sok hasonlót citálhatnék, ha kedvem lett volna fölkészülni belőled, ellened. De, gondoltam, inkább megszólítlak, Tóta W. Árpád kollégám. És megkérdezem, tudod-e, hogy Az, akit te megfesztített hullának látsz és elektronikusan izzó betűid hatalmával hullának is láttatsz, mit jelent ki Magáról János jelenéseiben?: “Ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő, pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké, Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.”

Persze abból, hogy elküdtem ezt a zanzásított evangélimot neked, nem képzelem, hogy nyomban el is érkezik hozzád. De reménykedem, hogy már útban van feléd! Ez a reményem egy másik reményből következik, éspedig abból, hogy talán nemcsak a pénzmag miatt billentyűzöd közzé ilyen típusú írásaidat, hanem – fájdalomból is. Te ne ismernéd József Attila kiáltását: “de nékem pézt hoz fájdalmas énekem”? Miért ne bújhatna meg a te vígadozó modorú Isten-, egyház-, illetve zsidó-keresztény értékgyalázásaid mögött fájdalom?

Mondjuk az elgennyedt BOSSZÚ-érzeté. Mondjuk a HIÁNY-érzeté… Ezt vibrálja nekem a képernyő, ha Tóta W. Árpád fonákul egyházias publicisztikáira tévedek. És itt a remény gyökere. Te is megérthetsz, Árpád, ha felütöd (persze most még összerezzensz ettől a szótól) a Szentírást az Apostolok cselekedeténél. Közelebről ott, ahol az anyaszentegyház ellen lihegő, keresztényüldöző Saulus – Pál apostollá lényegül…

Kívánom neked, hogy ami fáj, minél előbb jó véget érjen. Addig pedig majd csak kibírjuk valahogy.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.