Forrás: HVG

Kérdés: mikor?

Szíria kész kivonni katonáit Libanonból

2005. február 24. 15:25Utolsó módosítás: 2005. február 24. 15:25

Az amerikai és francia nyomástól szorongatott Szíria jelezte, szándékában áll kivonni csapatait a szomszédos Libanonból, de nem közölte, hogy mikor. A libanoni kormány feje úgy vélekedett, hogy destabilizálná hazáját, ha olyan gyors ütemben vonnák ki onnan a szíriai csapatokat, amilyenben az Egyesült Államok követeli.

Megfigyelők szerint a külügyminisztérium nyilatkozata a határidő hiánya ellenére lényeges hangsúlyváltozást jelent a szíriai külpolitikában, hiszen Damaszkusz hivatalosan öt éve egyszer sem beszélt Libanonban állomásozó csapatai kivonulásról, csupán átcsoportosításáról. A legutóbbi bejelentés egy ilyen átcsoportosításról Bejrútban hangzott el, a szíriai külügyi közlemény megjelenésével szinte egyidejűleg.

A szíriai külügyi nyilatkozat szerint a további csapatkivonásokat folyton egyeztetni kell Libanon kormányával, és csak olyan ütemben szabad végrehajtani, ahogyan a libanoni hadsereg és belbiztonság szolgálat fokozatosan képessé válik a szíriai katonák távozásával keletkező biztonsági vákuum betöltésére. A nyilatkozat – feltehetőleg a szíriai csapatkivonást sürgető külföldi hatalmak nyomására célozva – figyelmeztet: „negatív fejleményekre vezethet, ha folytatódnak a Szíria és Libanon elleni provokációk”. A szíriai külügyminisztérium szerint minden érintettnek ártanának az ilyen „negatív fejlemények”, legkivált Libanonnak.

Omar Karami, a Szíria-barát libanoni kormány feje úgy vélekedett, hogy destabilizálná hazáját, ha olyan gyors ütemben vonnák ki onnan a szíriai csapatokat, amilyenben az Egyesült Államok követeli. Karami szavai szerint Szíria libanoni befolyása különben sem ott állomásozó csapatain múlik. A két ország szorosan egybefonódott politikai, gazdasági, társadalmi téren is, és a lakosság nagy része is ragaszkodik a szoros szíriai-libanoni kapcsolatok fenntartásához – mondta a libanoni kormányfő. Szíria kötelezettséget vállalt az arab országok által közvetített 1989-es taífi megállapodásban arra, hogy fokozatosan kivonja katonáit Libanonból. A folyamat elhúzódása miatt már az ENSZ Biztonsági Tanácsa is foglalkozott az üggyel, és határozatban követelte nemrégiben a kivonás gyors végrehajtását.

Különösen felerősödött a Szíriára gyakorolt külső nyomás a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő ellen elkövetett február 14-i merénylet óta. Haríri azok közé a libanoni ellenzéki politikusok közé tartozott, akik hangosan követelték a szír csapatkivonást. Ennek ismeretében sokan a szír titkosszolgálatot gyanúsították Haríri megölésével. Damaszkusz szerint viszont Izraelnek állt érdekében, hogy válságot robbantson ki egy merénylettel Libanonban.

A szíriai külügyi nyilatkozat is kitért a Haríri elleni merényletre, és felajánlotta a szíriai hatóságok segítségét a tettesek, illetve a megbízók felkutatásához.

MTI

::Kapcsolódó anyagok:

  Amerikai támadás indulhat Szíria ellen?  Újabb szankciókat tervez Szíria ellen Washington   A szíriai elnök a sógorát nevezte ki a katonai hírszerzés élére  Beláthatatlan fejleményektől tart a szíriai értelmiség

Comments are closed.