Forrás: Magyar Rádió

A rendező elégedett a Sorstalanság fogadtatásával

2005. február 24., csütörtök 10:55

A Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült filmet, a Sorstalanságot immáron két filmszemlén is bemutatták. Az alkotást nagyszerűnek tartó vélemények mellett az átlagost megfogalmazók is elhangzottak, papírra kerültek az elmúlt hetekben.

– Koltai Lajos Sorstalanság című filmje óriási siker itthon. Példátlan gyorsasággal több mint 150 ezer ember látta.

– Éppen átléptük a 150 ezret, mondja Koltai Lajos a film rendezője.

– Most jött haza Berlinből. Ott hogyan fogadták?

– Nagyszerűen fogadták, rendkívül nagy volt az érdeklődés. Nagyon későn kerültünk be a versenybe, és ezért aztán idő sem volt, hogy felkészüljünk, meg azoknak sem, akik fogadták a filmet, de hirtelen nagy érdeklődés alakult ki. Az előre elhatározott vetítéseken kívül, azt hiszem, 5 pluszvetítést kellett tartani. Olyan újságírói vetítésen is voltam személyesen, és nem hallomásból mondom, ahol ültek a földön, és a végén visszamenve akkor is ott voltak, mert ilyenkor mindig azon izgul az ember, hogy a végén vajon mi lesz? Egyébként volt még egy ilyen újságíró vetítés, ahol nem fértek be két terembe, és egy harmadikat kellett nyitni, plusz két extravetítés, plusz egy másik extravetítés, és a fesztivál napján, tehát a díjkiosztás napjának az estéjén késő éjszaka is kezdődött még egyszer a film, ami már a közönségnek ment.

– Az újságírók is szétszedték.

– Több mint negyven interjút adtam, ha jól tudom, de már számolni sem tudtuk – se szegény Kertész Imre, se a kisfiú, akivel együtt dolgoztunk – Nagy Marcellről van szó. Borzasztó sokat dolgoztunk, de miután a világ minden sarkából, Kínától Ausztráliáig mindenki kíváncsi volt a filmre, és általában úgy kezdődött, hogy valami véleményt mondtak, és az sosem negatív volt, hanem általában megköszönték a filmet, aztán kezdtünk beszélgetni. Mindenki megtette azt a minimumot, hogy megnézte, mielőtt beszél a filmről.

– Mondja, akkor miért olvassuk itthon azt hogy fanyalogtak a kritikusok kint?

– Én úgy gondolom, miután a regény megítélése sem volt egyszerű dolog, rendkívül sokféleképpen ítélték meg, és nem volt kevés a negatív hang, ha jól emlékszem, ezért gondolom, hogy egy elkészült filmben még inkább zavar van, ha meg kell ítélni. A film szerintem elért egy olyan nagyságrendet, hogy érdemes róla beszélni, és én ezt tartom a legfontosabbnak. Berlin tulajdonképpen arra volt jó, hogy ez a hihetetlen nyilvánosság, ami elé kerültünk, megnyitotta az utakat a világ felé, azt hiszem, a világ minden tája felé. Nagy a kíváncsiság, ennél többet egyébként nem lehet elérni ilyen rövid idő alatt.

– De a berlini kritikusoktól is idéztek rossz véleményeket. Ezt minek tudja be? Van egy olyan lobbi, amelyik ezt a filmet nem akarja…

– Én nem mernék ilyet mondani, ezt nem tudom. Megmondom őszintén, nem foglalkoztam vele, úgyis arra gondoltunk, és mondjuk, a jóakaróim, a barátaim arra figyelmeztettek, hogy ezeket ne hallgasd, te csináltál egy filmet, amelynek megvan az értéke, tudjuk, hogy hova kell helyezni, legalábbis egypáran tudjuk, és aszerint gondolkodunk erről a filmről és a jövőjéről is. Most például a fesztivált kezdték ki, mert egy konvencionális irányba megy a fesztivál, sztárokat akar látni, Nagy Marcell pedig még nem olyan sztár. Még ugyan lehet belőle, de nyilvánvaló, az sok időt vesz igénybe. Minden esetre ez a film ilyen módon nem nagyon érdekel, hogy nem hoztunk senkit – hogy mondjam? – az “üzletbe”, de elfogadtuk ezt a helyzetet, mert nekünk ez a nyilvánosság sokkal többet ért, úgyhogy nem kutatom, hogy a kritikák miért ilyenek, hogy miért olyanok, vagy mi van mögötte. Azt hiszem nem is érdemes ezzel foglalkozni, úgy sem tudnám megfejteni, de ez most nem az én dolgom, szerintem.

– A nézőszám mindenképpen bizonyítja, hogy óriás siker a film. Most elindul vidékre. Azt mondta, hogy mindenhová elkíséri a filmet. Miért? Lubickolni akar?

– Nem, egyáltalán nem, hanem azért, mert kérnek rá. Az a minimum, szerintem gesztus értékű minimum, hogy az ember megjelenik egy olyan helyen, ahol kíváncsiak a filmjére, és ha kérdést akarnak feltenni, akkor felteszik. Azon túl, hogy jön velem Marcell is, és miután ezek diákvetítések elsősorban, úgy gondolom, hogy jó, ha látják az ő arcát, mert nagyon ritka az, hogy az ember talál egy arcot egyáltalán, amely közvetíteni képes ezt az egyébként nagyon bonyolult és hosszú valamit, tehát amit ő megtesz ebben a filmben. Ebben a pillanatban nem csinálok mást, mert az a dolgom és a kötelességem, hogy a filmmel legyek – ezt ugyanolyan fontosnak tartom, mint megcsinálni. Ez még bőven a film része, és én szívesen megyek.

Lengyel Anna

Comments are closed.