Forrás: Világgazdaság

Magyarország

25 napos csönd a Tilos Rádióban

[2005-02-24]

Péntek éjféltől huszonöt napra elhallgat a Budapest területén 90,3-as megahertzen fogható Tilos Rádió. A médiahatóság még 2004. januárjában sújtotta harminc napos adásszünettel a rádiót, amiért 2003. december 24-én az egyik ittas műsorvezető azt mondta az éterben, hogy kiirtaná az összes keresztényt. A kijelentést követően jobboldali hajtóvadászat indult a rádió ellen, a Fidesztől a Jobbikig számos szervezet a rádió betiltását követelte, az ennek érdekében szervezett demonstráción izraeli zászlót is égetett a résztvevők egy szűk csoportja.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésének értelmében az elhangzott kijelentés miatt a rádiónak fel kell függesztenie adását. Mint arról korábban az Index is beszámolt, a közösségi rádió műsorszolgáltatási jogának harmincnapos felfüggesztését a Fővárosi Bíróság első fokon helyben hagyta, emellett az írásbeli utolsó figyelmeztetést megfogalmazó ORTT-döntést is helytállónak találták. Az elsőfokú ítélet szerint azonban a Műsorszolgáltatási Alap pályázataiból való kizárásra nem volt joga a médiatestületnek. (Index)

Comments are closed.