Oktalanság

sofar, 2005. február 21. 23:25  JNA24 médiafigyelő, MNO Add comments

Forrás: MNO

Oktalanság

Csontos János jegyzete

2005. február 22. 0:05

Csontos János

A Sorstalanságra nem adtam volna kétmilliárdot. Ennek a produkciónak hat-hétszáz millióból ki kellett volna jönnie. A művészi fiaskóra borítsunk fátylat – a tételes elszámolás azonban még várat magára. Ezt a sürgősen elvégzendő feladatot (hiszen a több milliós nagyságrendben elszivárgott pénzekkel kapcsolatban hivatalosan elhangzott, hogy “mulasztás történt”) a friss kultuszminiszter tűzpróbájának tartom.

Nem tudom, ki hogy van vele: engem bánt a Sorstalanság című magyar szuperprodukció nemzetközi (németországi) fiaskója. Hiába nyilatkozza azt Kertész Imre, hogy ő egyetlen nemzethez tartozónak sem sorolja be magát – én önkényesen besoroltam őt a magyar nemzethez. S hiába tudok a XX. századból legalább száz, vitathatatlanul jobb magyar regényt mondani, mint a Sorstalanság – Kertész Nobel-díját személyes elégtételként éltem meg: kárpótlásnak a magyar kultúrnemzet (azon belül is a mostoha sorsú magyar irodalom) halmozott megaláztatásaiért. És azt is gondoltam: ha már elkerülhetetlen egy hamisítatlan esszéregény demonstratív megfilmesítése – akkor az minél “ütősebb” legyen. Méltó a díjhoz, méltó legalább a kismesteri teljesítményhez.

A Sorstalanságra persze nem adtam volna kétmilliárdot. Nem adtam volna egyet sem. Akárhogy számolom: ennek a produkciónak hat-hétszáz millióból ki kellett volna jönnie, és akkor már mindenki sztárgázsit kapott. Igaz, nem lett volna hozzá dagályos, másodvirágzását élő Morricone (még emlékezhetünk, milyen gazdag poénforrás volt a másik Koltay, a Gábor által a szittya Árpád vezérnek honosított égszínkék szemű Franco Nero); s a Pilisben méregdrágán felépített koncentrációs tábor helyett is megtette volna az autentikus történelmi helyszín Auschwitzban – viszont bizonyíthattak volna a virtuóz magyar zeneszerzők. S ha már Kertész nem jött ki a páratlan tehetségű Szász Jánossal, lehetett volna nem elsőfilmes rendezőt is találni a projekthez a gazdag hazai kínálatból. (Ha azért esett a választás az operatőrként valóban zseniális Koltai Lajosra, mert Oscar-bennfentesként nagy a lobbiereje Hollywoodban, elhibázott volt a logika: a filmes teljesítményt nem pótolja, s nem is előzheti meg a menedzselés.) Igazán sajnálatos, hogy egy ilyen összmagyar ügyet hitközségi nívóra szállítva kezeltek – ám milliárdnyi állami pénzből megtámogatva.

Abban bízhattak: ha remekmű születik, senki nem fog emlékezni a kínos részletekre. De nem született remekmű. Sőt. Ha hihetünk a csalódott német visszhangnak (s a németek végképp nem vádolhatók azzal, hogy az antiszemitizmus vádjától való páni félelmükben akár egy jottányit is engednének esztétikai elvárásaikból), ezt a költségvetési milliárdot az alkotók – méltatlan produkciót hozva létre – lényegében eltékozolták. A németek egyetlen árva díjra sem méltatták a Sorstalanságot. Ha Magyarországon egészséges, önkritikus szellemi élet van, ezt a filmet nem is lett volna szabad külföldre engedni. Pláne nem Németországba, ahol – épp a holokauszttal való igényes szembenézés miatt – a puszta témaválasztás nem felhőzi el programosan a tekinteteket; Kertész Imre kultuszáról pedig azért beszélhetünk, mert más, friss szemszögből mutatta meg a német bűntudat alapjául szolgáló társadalmi kataklizmát. Ez persze mellékesen azt is jelenti, hogy a forgatókönyvíró Kertész enyhén szólva nem tudott felnőni a regényíró Kertészhez – egy ilyen kódolhatóan félresikló kísérlethez azonban a hozzáértők nem adhatták volna úgyszólván számolatlanul nehezen kiperkált adóforintjainkat.

A berlini fesztiválblamázs intő jel: a Sorstalanság filmváltozatát oktalanság volna további nemzetközi seregszemlékre erőltetni. Nincs kétségem afelől, hogy – miként a Berlinale versenyprogramjába is be lehetett a produkciót az utolsó pillanatban szuszakolni – némi lobbizó képességgel akár egy-két másodvonalbeli fesztiváldíj is elintézhető, megszervezhető. Mi azonban már tudjuk, hogy ez úgysem érne semmit. A művészi fiaskóra mindannyiunk közös érdekében borítsunk fátylat – a tételes elszámolás, a számlák igazolása azonban még várat magára. A magam részéről én ezt a sürgősen elvégzendő feladatot (hiszen a több milliós nagyságrendben elszivárgott pénzekkel kapcsolatban hivatalosan elhangzott, hogy “mulasztás történt”) a friss kultuszminiszter, Bozóki András tűzpróbájának tartom. Szívből remélem, nem fog megpörkölődni.

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.