Forrás: Híradó Panoráma

EU képviselet nyílik Irakban

2005. február 21. 18:19

A tervek szerint összesen több mint 700 bíró és rendőrtiszt képzését végzik uniós segítséggel az EU területén, illetve Irakkal szomszédos országokban

Bagdadi képviselet nyit az Európai Unió a külügyminiszterek döntése alapján, és ennek közreműködésével részt vesz iraki ügyészek, rendőrparancsnokok és bírák kiképzésében. Brüsszeli ülésén a 25 miniszter tárgyalt a közel-keleti kérdéskörről is, elítélve és nemzetközi kivizsgálásra szólítva a volt libanoni kormányfő elleni múlt heti merénylet ügyében, az izraelieket és a palesztinokat pedig a tárgyalásos út folytatására szólítva fel.

Az EU a George Bush amerikai elnökkel kedden tartandó brüsszeli csúcstalálkozó előestéjén tett gesztust Washingtonnak a bírák és ügyészek képzésének, illetve az azt felügyelő bagdadi képviselet megnyitásának bejelentésével. Az EU-nak az iraki háború óta ez lesz az első képviselete az országban, és létrehozása jelzi, hogy a szervezet kész az eddiginél nagyobb szerepet játszani az iraki demokratizálódás segítésében.

A most bejelentett tervek szerint összesen több mint 700 bíró és rendőrtiszt képzését végzik uniós segítséggel az EU területén, illetve Irakkal szomszédos országokban. Az év közepén kezdődő küldetést később a biztonsági helyzettől függően meghosszabbíthatják. Emlékeztetett az EU 320 millió eurós eddigi újjáépítési hozzájárulására, illetve további 200 millió euró kilátásba helyezésére is.

A külügyminiszterek elítélő nyilatkozatot adtak ki Ráfik Haríri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolásáról, és nemzetközi vizsgálatra szólítottak az ügyben. Leszögezték, az EU éberen figyeli majd, hogy a közelgő libanoni választások szabad és rendezett módon zajlanak-e, külföldi befolyásolás nélkül.

Az izraeli-palesztin viszonyt illetően elsősorban annak fontosságára hívták fel a figyelmet, hogy folytatódjék a kedvező előjelekkel újraindult párbeszéd, és a felek mozduljanak el a nemzetközi rendezési tervek irányában. A miniszterek a Gázai övezet elhagyásáról szóló döntés következetes végrehajtására sürgették Izraelt, de jelezték, hogy ezt csak egy átfogó folyamat kezdetének tekintik.

Azt is aláhúzták, hogy az átfogó rendezésbe Libanont és Szíriát is be kell kapcsolni. A cél, hogy egy független és életképes palesztin állam megteremtésével két független állam együttéléséhez jussanak – derül ki a miniszterek nyilatkozatából.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.