Forrás: Hírtv

Bush megérkezett Európába

Dátum: 2005. Feb. 21., Monday, 10:42

Rovat Külföld

George Bush, az Egyesült Államok elnöke ma a belga királlyal és Verhofstadt miniszterelnökkel tárgyal. Délután a belga főváros koncerttermében mond beszédet, amelyben a várakozások szerint az új amerikai Európa-politikát vázolja fel. Az amerikai elnök kedden részt vesz a NATO és az Európai Unió csúcsértekezletén.

A brüsszeli városvezetés türelmet és megértést kért a kettős csúcsértekezlet idejére, mert a rendkívüli biztonsági intézkedésekkel együttjáró forgalomkorlátozások és a készülő amerikaellenes tüntetések miatt közlekedni alig lehet majd a belga fővárosban.

George Bush először jár majd az Európai Unió központjában – előző elnöki ciklusa alatt nem találkozott egyszerre, együtt az unió vezetőivel. Az éppen emiatt történelminek aposztrofált csúcsértekezleten azonban jelentős, konkrét megállapodás nem várható. Az álláspontokat érintő elmozdulás azonban igen, minden bizonnyal a Közel-Kelettel kapcsolatban. Európa a jövőben hajlamosabb lesz a palesztin érdekek mellett az izraeli álláspontra is figyelni, míg az amerikaiak – nem utolsósorban Európa sürgetésére – jobban figyelhetnek majd a palesztin érdekekre Izrael támogatása mellett.

A kettős csúcs uniós ülésén kap majd szót Gyurcsány Ferenc, kilenc másik kollégájával együtt. A magyar kormányfő az Ukrajnával kapcsolatos uniós álláspontot fejti majd ki, aminek furcsasága az, hogy Magyarország az egyeztetések során mindenképpen azt szorgalmazta, hogy Kijev számára egyértelmű uniós perspektívát mutasson fel Brüsszel, de ezt a véleményt egyetlen másik tagország sem támogatta, így csak Ukrajna és az EU jószomszédi kapcsolatainak erősítéséről eshet szó. George Bush két napos brüsszeli útján Tony Blair brit miniszterelnökkel, és az új ukrán elnökkel, Viktor Juscsenkóval folytat kétoldalú megbeszéléseket. Utána Németországban Schröder kancellárral, Pozsonyban pedig Vlagyimir Putyinnal találkozik.

***

Ezrek tüntettek tegnap délután Brüsszelben az amerikai elnök és a NATO ellen.

A demonstrációt többször is eső zavarta meg. A résztvevők a többi között ‘Állítsuk meg Bush’-t feliratú táblákat vittek, valamint háborús és emberiség elleni bűnöket vetettek az elnök szemére. A tüntetések és a biztonsági intézkedések miatti útlezárások szinte megbénították a belga főváros közlekedését. Mára és holnapra újabb, és nagyobb megmozdulások várhatók.

A hír forrása: Hír TV

http://hirtv.hu/

A hír elérhetősége:

http://hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=40468

Comments are closed.