Forrás: HVG

Ukrajna és az EU

A magyar kormányfő is részt vesz Bush megbeszélésén

2005. február 19. 10:40

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is bekerült abba a szűkebb csoportba, amelynek tagjai – európai állam- és kormányfők – a jövő keddi rendkívüli EU-csúcsértekezleten egy-egy témában tájékoztatják George Bush amerikai elnököt az Európai Unió álláspontjáról.

A pénteken Brüsszelben nyilvánosságra került információk szerint Gyurcsány az ukrajnai helyzetről, Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatairól beszél majd a csúcsértekezleten. A kedd délutáni USA-EU-csúcs rendkívül rövidre szabott (másfél-két órásra tervezik), így nyilván lehetetlen lett volna, hogy mind a 25 EU-tagország vezetője hosszas beszédet mondjon. E probléma megoldására találta ki Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az Európai Unió soros elnöke azt a rendszert, hogy 10 kiválasztott témában egy-egy állam-, vagy kormányfő ismertesse az EU álláspontját. Mélyreható vitára még így sem lesz lehetőség az amerikai elnök és európai kollégái között.

A brüsszeli illetékesek a jelek szerint eleve igyekeztek a konszenzusos kérdések közül válogatni: így például az EU-vezetők által felvezetett témák listáján nem szerepel az éghajlatváltozások megakadályozását célzó kiotói egyezmény, vagy a Kínával szembeni EU-fegyverembargó feloldásának kérdése (mindkettő vitát okoz az Atlanti-óceán két partja között.) Igaz, ott lesz Irak (erről Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök beszél majd Bush előtt), vagy az EU és Irán kapcsolatai, az iráni atomprogram korlátozását szolgáló európai kezdeményezések, amelyeket Gerhard Schröder német kancellár vezet majd elő.

A felszólalók között lesz Jacques Chirac francia elnök, aki az európai integrációról, Tony Blair brit miniszterelnök, aki a közel-keleti békefolyamatról, és Bertie Ahern ír miniszterelnök, aki Oroszországról beszél majd. José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök az Izraelnek és arab szomszédainak nyújtott európai gazdasági segítségről, Jan Peter Balkenende holland kormányfő a terrorizmus elleni harcról, Göran Persson svéd miniszterelnök az ENSZ szegénység elleni Millenniumi Programjáról, Wolfgang Schüssel osztrák kancellár pedig a balkáni helyzetről vázolja majd az Európai Unió véleményét. Bár Silvio Berlusconi olasz kormányfő (az Egyesült Államok egyik leghűbb szövetségese az iraki háború idején) nem szerepel a pénteken nyilvánosságra hozott tízes listán, a kiszivárogtatások szerint elképzelhető, hogy ő is felszólal majd, méghozzá a transzatlanti kapcsolatok témakörében.

MTI

::Kapcsolódó anyagok:

  Putyinnal is tárgyal Gyurcsány Moszkvában  Az Európai Parlament EU-tagságot sürget Ukrajnának  Magyarország támogatja Ukrajna csatlakozását  Magyarország támogatja Ukrajna uniós törekvéseit

Comments are closed.