Forrás: Világgazdaság

Kultúra

Kavakos varázshegedűje

[2005-02-18]

Ha korszakos jelentőségű hegedűművészekre gondolunk, leginkább oroszok (David Ojsztrahtól Maxim Vengerovig) vagy izraeliek (Isaac Sterntől Itzhak Perlmanig) jutnak eszünkbe. Esetleg amerikaiak vagy éppen a Hubay Jenő, Zathureczky Ede és a napokban elhunyt Kovács Dénes nevével fémjelzett magyar iskola. Most azonban elérkezett az idő, hogy egy nagyszerű görög muzsikus nevét is megjegyezzük: a harminchét éves Leonidas Kavakos rendkívüli teljesítményével méltán került be a világ “tophegedűseinek” elit klubjába.

Szakmai körben rég felfigyeltek rá: 18 évesen megnyerte a nemzetközi Sibelius-hegedűversenyt, a 80-as évek végén Amerikában és Japánban aratott sikert, nem sokkal később a patinás BBC Proms koncertsorozatba és a Salzburgi Ünnepi Játékokra kapott meghívást. Azóta járja a világot, nagy fesztiválok szívesen látott vendége, lemezfelvételeivel is több díjat nyert.

Leonidas Kavakos évek óta gyümölcsöző munkakapcsolatban áll Nagy Péter zongoraművésszel, akivel az egyik legjobb európai független lemezkiadó, a német ECM felkérésére készítik CD-felvételeiket. A “magyar kapcsolat” másik fontos eleme együttműködése a Budapesti Fesztiválzenekarral. Kavakos tizenegy éve jött először Budapestre, hogy megszólaltassa Bartók ifjúkori hegedűversenyét. Később egy Paganini-concertót is eljátszott nálunk, sőt Helsinkiben és Torinóban is fellépett már Fischer Iván együttesével.

Örömünkre újra Magyarországon koncertezik: szombaton és vasárnap 19.45-től az új Nemzeti Hangversenyteremben Csajkovszkij Hegedűversenyét játszsza a Budapesti Fesztiválzenekarral. A két hangverseny műsorán Berlioz Római karnevál nyitánya és Sztravinszkij Petruskájának 1911-es zenekari verziója is szerepel. A karmester Charles Dutoit svájci dirigens lesz, aki 1977-től negyedszázadon át irányította a Montreali Szimfonikus Zenekart, s ezzel alapozta meg világhírnevét.

Február 19-20. 19.45, Nemzeti Hangversenyterem: a Budapesti Fesztiválzenekar koncertje, közreműködik Leonidas Kavakos, vezényel: Charles Dutoit.

Comments are closed.