Forrás: HVG

Nyomásgyakorlás

Bush libanoni kivonulásra szólította fel Szíriát

2005. február 17. 19:18Utolsó módosítás: 2005. február 17. 19:22

George W. Bush európai szövetségeseivel kívánja nyomás alatt tartani a damaszkuszi kormányt, de nem állítja, hogy a volt libanoni elnök, Rafík Haríri hétfői meggyilkolásához köze volt-e Szíriának.

George Bush elnök közölte, az európai szövetségesek támogatását fogjakérni, hogy ennek érdekében nagyobb nyomás alá helyezzék a damaszkuszi kormányt. Bush elnök abból az alkalomból nyilatkozott a sajtónak, hogy John Negroponte diplomatát, az Egyesült Államok bagdadi nagykövetét, volt ENSZ-nagykövetet nevezte ki a hírszerző szervek munkáját felügyelő és összehangoló nemzeti hírszerzési igazgató (DNI) nemrég létrehozott posztjára.

Az elnök kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy nem tudja, Szíriának volt-e köze Rafík Haríri volt libanoni elnök meggyilkolásához. Az Egyesült Államok – tette hozzá – támogatja azt a kezdeményezést, hogy nemzetközi vizsgálatot folytassanak le Hariri meggyilkolásának az ügyében. Jövő heti látogatása alkalmával az európai szövetségesek támogatását fogja kérni: vegyék rá a damaszkuszi kormányt arra az ésszerű döntésre, hogy az ENSZ 1559. számú határozatának megfelelően vonja ki katonáit a szomszédos Libanonból, és segítse elő a demokratikus és szabad választások megrendezését az országban. Az elnök kijelentette, hogy Szíria nem tart lépést a tágabb közel-keleti térségben végbemenő haladással, a demokrácia menetelésével.

A volt libanoni kormányfő ellen elkövetett robbantásos merénylet után az Egyesült Államok “sürgős konzultációkra” hazarendelte damaszkuszi nagykövetét. Iránról szólva Bush elnök közölte: a diplomácia eszközeivel akarja meggyőzni Iránt arról, hogy nukleáris fegyverkezési ambíciója elfogadhatatlan, és európai látogatásán ezért közös stratégia kidolgozását fogja javasolni a szövetségeseknek Teherán terveinek meghiúsítására. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok megvédi Izraelt, amennyiben Irán veszélyeztetné biztonságát.

Washingtonban úgy vélik, hosszabb távon Iránt jelenti a nagyobb veszélyt nukleáris ambíciói miatt, rövidtávon viszont Szíria árthat többet a térségben. Amerika, ahogy Bush fogalmazott, azt várja Szíriától, hogy szüntesse be a terrorizmus támogatását, a bukott bagdadi rezsim Szíriában tartózkodó híveit pedig toloncolja ki Irakba.

MTI

::Kapcsolódó anyagok:

  Amerikai támadás indulhat Szíria ellen?  Merényletben meghalt Rafik Hariri volt libanoni kormányfő   Újabb szankciókat tervez Szíria ellen Washington   Irán és Szíria szövetséget kötött   Orosz-szíriai közeledés  Az ENSZ BT libanoni csapatkivonásra szólította fel Szíriát

Comments are closed.