Börtönbüntetés a zsidókat szidalmazó német politikusnak
február 17. 21:30
[MTI]
Egy év börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön egy helyi szélsőjobboldali vezetőt Németországban, de az ítélet végrehajtását az illető büntetlen előéletére hivatkozva próbaidőre felfüggesztették. A 26 éves Claus Cremert Bochumban állították bíróság elé uszítás vádjával. A vádirat szerint tavaly júniusban egy tüntetésen azzal vádolta meg a zsidókat, hogy úgymond helyeslik a kiskorúak megrontását. Cremer a Talmudra hivatkozott, ám az ítélet indoklásában az szerepel, hogy a vádlott nem pontosan idézett, és a kijelentéseket a szólásszabadságra való hivatkozás sem menti, mivel az emberi méltóság megsértésének esetéről van szó.
Cremer a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) észak-rajna-vesztfáliai szervezetének helyettes vezetője, és Bochumban másokkal együtt egy zsinagóga megépítése ellen tüntetett.