Cselényi László
Az Uránia igazgatóját jelölik a Duna TV élére
2005. február 17. 12:50Utolsó módosítás: 2005. február 17. 12:54
Cselényi Lászlót, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatóját jelölte csütörtökön a Duna Televízió elnökének a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége – közölte a testület több tagja az ülést követően.
A társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium még délelőtt megkezdi tanácskozását; a jelölt akkor nyeri el négy évre a tisztséget, ha ez a testület is legalább kétharmados aránnyal bizalmat szavaz neki. Háromnegyed éven belül ez a negyedik elnöki pályázat a közszolgálati médiumnál, de most először sikerült a kuratóriumi elnökségnek jelöltet állítania a tisztségre.
Név nélkül nyilatkozó testületi tagok közölték, hogy éppen a médiatörvényben előírt kétharmados – a nyolctagú testület esetében hatvoksos – szavazataránnyal döntött az elnökség a harmadik fordulóban a jelöltállításról. Mint mondták, az első – előminősítő, erőfelmérő – szavazási kört követően ketten maradtak versenyben, az utolsó körben már csak a legtöbb voksot maga mögött tudó Cselényi László neve került a szavazólapra a tizenkilenc pályázóé közül.
A kuratóriumi elnökség először tavaly május 20-án döntött a pályázat kiírásáról, miután a szükséges kétharmadnál eggyel kevesebb, azaz a nyolcból öt tag támogatta azt a javaslatot, hogy a nagykuratórium négy évvel hosszabbítsa meg Pekár István mandátumát. A pályázatok elbírálása során július 20-án, majd szeptember 17-én és harmadik nekifutásra, december 15-én sem tudott elnökjelöltet állítani a kuratóriumi elnökség. Pekár István tévéelnök négyéves megbízatása tavaly szeptember 22-én járt le; azóta ügyvezető irányítja a közszolgálati médiumot.
Cselényi László a nyolcvanas években települt át Erdélyből, nevét főleg Sütő András vejeként, illetve a „89-es romániai forradalomról készülő magyarországi televíziós közvetítések során nyújtott segítsége kapcsán ismerhették meg. Cselényi 2002-ben, pályázaton nyerte el az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatói székét, közvetlenül előtte a Duna Televízió filmrendező-szerkesztője volt. A televízió vezetésére neve már 2000-ben, Sára Sándor leköszönő elnök utódjaként is felmerült.
A kuratórium tagjai
A Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma jelenleg 31 tagú: az elnökségbe a Fidesz és a szocialista párt javaslatára három-három, az MDF és az SZDSZ indítványára egy-egy tag került tavaly, négyéves mandátummal. A médiatörvény szerint emellett 23 társadalmi delegált is helyet kap egyéves mandátummal a testületben: a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatai, a történelmi egyházak – a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – és a többi egyház, valamint az emberi jogi országos szervezetek egy-egy tagot delegálhatnak kategóriánként.
Az irodalom, a színház-, a film-, az előadó-, a zene-, a tánc-, a képző- és az iparművészet, valamint a kultúra egyéb területén működő országos szakmai szervezetek három, az oktatási és a tudományos országos szakmai szervezetek két kurátori helyen osztoznak. Egy-egy helyre delegálhatnak az újságírók országos szakmai, érdekképviseleti szervezetei, a környezetvédők, természetvédők, állatvédők országos szervezetei, a nők, a gyermekek és az ifjúság országos érdekképviseleti szervezetei, a testi állapotuk miatt súlyosan hátrányos helyzetűek országos érdekképviseleti szervezetei, valamint a sport országos érdekképviseleti szervezetei. A szomszédos országokban működő magyar szervezetek képviselői hét tagot, a szórványmagyarságot a Magyarok Világszövetségében képviselni jogosult testület egy embert küldhet a kuratóriumba.
MTI/hvg.hu
::Kapcsolódó anyagok:
Még mindig nincs elnökjelöltje a Duna TV-nek Tizenkilenc pályázó a Duna Tv elnöki posztjára Egyedül a Duna TV kap több állami forrást jövőre