13 ezer dollárba kerül a megtermékenyített petesejtet
2005. február 17., csütörtök, 12:08
Két román rendőrségi csoport is nyomoz a bukaresti „gyermekgyárnál”, azaz a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó Global Art klinikánál. A román fővárosba fagyasztott állapotban küldött ondósejteket a klinika Romániában gyűjtött petesejtekkel kombinálja össze, ezeket pedig – szintén lefagyasztva – juttatja vissza a feladónak. A magzatot a bukaresti klinikával együttműködő külföldi intézetekben ültetik be a spermát szolgáltató férfi partnerének méhébe.
Bár már két rendőrségi csoport is nyomoz az ügyben, egyelőre nem világos, hogy milyen jogszabályok alapján lehet felelősségre vonni a külföldi megrendelésekre mesterséges megtermékenyítést végző intézetet. Mint a csütörtöki román lapokból kiderült, a román országos rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztálya hivatalból indított nyomozást az üggyel kapcsolatos sajtóhírek alapján, a fővárosi rendőrkapitányság nyomozói viszont az ügyészség megkeresésére láttak munkához.
Az ügyet nemrég a BBC News robbantotta ki egyik híradásával, amelyben bemutatott egy olyan bukaresti klinikát, amely külföldi megrendelésre dolgozik. Eszerint a román fővárosba fagyasztott állapotban küldött ondósejteket a klinika Romániában gyűjtött petesejtekkel kombinálja össze, ezeket pedig – szintén lefagyasztva – juttatja vissza a feladónak. A magzatot a bukaresti klinikával együttműködő külföldi intézetekben ültetik be a spermát szolgáltató férfi partnerének méhébe. Tizenkét megtermékenyített petesejtért a megrendelőnek 13 ezer dollárt kell fizetnie.
A klinikát 1998-ban hozta létre Illya Barr izraeli orvos. A BBC-nek akkor elmondta: azért végzi Romániában ezt a tevékenységét, mert jogi szempontból ott a legkevésbé szabályozott a mesterséges megtermékenyítés témája. Az eredeti híradásból az is kiderült, hogy elsősorban a bukaresti egyetemeken tanuló lányok vállalkoznak a műveletre, így egészítve ki keresetüket. A klinika 200 dollárt fizet a felajánlott petesejtért.
Az egészségügyi minisztérium ellenőrei azonnal lecsaptak az ügyre. Vizsgálataik során kiderítették: a Bukaresti Közegészségügyi Hivatalnál nincs bejegyezve a BBC News híradásaiban emlegetett Global Art Kft. Nyilvántartásba vettek viszont 2002-ben Global Medrom Kft. elnevezéssel egy nőgyógyász-szakorvosi rendelőt, melynek címe megegyezik az internetes honlapokon hirdetett Global Artéval. Az említett címen azonban két napig hiába kopogtattak, csak egy hét múlva nyertek bebocsátást.
A továbbiakban azonban ellentmondó értesülések láttak napvilágot azzal kapcsolatosan, hogy büntetendő cselekmény folyik-e az említett klinikán. A közegézségügyi hivatal illetékesei ugyanis csupán a cégtábla és az órarend hiányát, a hulladékelszállítás, valamint a fertőtlenítési folyamat hiányosságait kifogásolták a „gyermekgyár” néven elhíresült klinikán tartott helyszíni ellenőrzés során. Emiatt 20 millió lejes bírságot róttak ki.
A hivatal egyik vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a cég aktáit rendben lévőnek találták, az azokban megjelölt kódok szerint a Global Art klinikának jogában állt mesterséges megtermékenyítést végezni. Csakhogy egy nappal korábban Mircea Cinteza egészségügyi miniszter egy televíziós beszélgetésben úgy vélte: a Global Art klinika tevékenysége emberi szervekkel való kereskedelemnek minősül, és a cég vezetőire kettőtől hét évig terjedő börtönbüntetés róható ki. A miniszter egy 1998-as törvényre hivatkozott, amely előírja: az emberi szervek, szövetek felajánlása csak a felajánló beleegyezési nyilatkozatával és a minisztériumi transzplantációs bizottság jóváhagyásával történhet. A tárcavezető úgy véli, hogy a szabályozás a petesejt-felajánlásra is vonatkozik.
A parlament tavaly hozott törvényt a mesterséges megtermékenyítés szabályozására, ezt azonban Ion Iliescu volt államfő visszadobta, így a jogszabály szövegtervezetén ismét az egészségügyi bizottságok dolgoznak. Egyelőre tehát marad a fent nevezett, 1998-as transzplantációs törvény, ennek alapján az egészségügyi minisztérium keresetére a bukaresti törvényszéki ügyészség bűnügyi dossziét nyitott az ügyben, s a rendőrség bevonásával kezdett hozzá a cég könyvelésének ellenőrzéséhez.
Már jelentkezett is a hatóságoknál az első petesejtdonor, aki be akarja perelni a klinikát. Ez a tizenkilenc éves egyetemista lány vallotta be először, hogy a klinika számára petesejtet adott el. Azután nyilatkozott, hogy a beavatkozás után alig öt nappal súlyos alhasi panaszokkal és egyéb egészségi gondokkal beutalták a bukaresti egyetemi kórházba. Az ottani kezelőorvos szakvéleménye szerint valamennyi tünetet a petesejt-adományozás előtti hormonadagolás okozhatta. A lány annak ellenére be akarja perelni az intézet vezetőségét, hogy műtét előtt felvilágosították az esetleges következményekről.
(MTI)