Forrás: Híradó Panoráma

A Hezbollah állhat a Haríri elleni merénylet mögött

2005. február 16. 16:21

Az izraeli kormány nem tartja kizártnak azt, hogy a libanoni síita szervezet hajtotta végre az akciót

Izrael nem zárja ki, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezet áll a Rafík Haríri egykori libanoni miniszterelnök életét kioltó merénylet hátterében – jelentette ki szerdán Londonban az izraeli külügyminiszter.

„Nincs végleges álláspontunk” a hétfői merénylet elkövetőinek kilétéről – tette hozzá az újságíróknak nyilatkozó Szilvan Salom. „Tudjuk, több politikai hatalom is azon van, hogy megakadályozza egy demokratikus intézményrendszer kialakulását Libanonban.” Salom azt is kijelentette, hogy „Szíriának a múltban már volt köze (libanoni) merényletekhez, egyike azoknak a hatalmaknak, amelyek határozottan ellenzik a demokrácia meghonosítását Libanonban”.

Marván Hamade libanoni ellenzéki politikus, egykori miniszter szerint föld alatti robbantás ölte meg Harírit. A közelben közmunkák folytak néhány nappal korábban, a merénylők pedig egy föld alatti alagútban robbanószerkezetet helyeztek el – mondta Hamade az an-Nahar című libanoni lapnak meg nem erősített értesülésekre hivatkozva. Ő maga is súlyosan megsebesült tavaly októberben egy merényletben, néhány száz méterre a hétfői támadás helyszínétől.

Egy szintén az an-Naharnak nyilatkozó nyugalmazott tábornok szerint a robbanásban keletkezett kráter mérete is arra utal, hogy a robbanószerkezetet a burkolat alatt helyezték el. Szulejman Frandzsi belügyminiszter előző nap úgy vélekedett, hogy 50-70 százalékos valószínűséggel autós öngyilkos merénylet volt a hétfői.

MTI/hirado.hu

Comments are closed.