Forrás: MNO

Gyurcsány Ferenc országértékelő beszéde

2005. február 15. 14:27

MNO

Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony!

Tisztelt Országgyűlés! Politikustársaim, itt, a Házban, honfitársaim határon innen és túl!

Az elmúlt két évben hagyománnyá vált, hogy a politikai évad kezdetén a miniszterelnök az Ország Házában, a kormánypártok és ellenzék előtt, válaszra és kritikára is lehetőséget adva beszédet mond az ország helyzetéről, a Köztársaságról.

Ezt a fiatal – talán túlságosan is fiatal – hagyományt szeretném folytatni.

Alig hiszem, hogy akadna köztünk bárki, aki ne tudná hosszan sorolni, ami megkülönbözteti egymástól a szociáldemokratát, a konzervatívot és a szabadelvűt. Többeket hozna azonban zavarba, ha azt kellene sorolni, mi közös bennünk.

Engem a hely és az idő is arra int, hogy elsőként azt vegyem számba, miben hiszünk – mi közösen.

Mert ugye, hölgyeim és uraim az itt ülők egyike sem vonja kétségbe, hogy valamennyien hazafiak, demokraták és európaiak vagyunk? Igen, mi valamennyien.

Hazafiak vagyunk. Elkötelezettjei a nemzeti összetartozás megerősítésének, a nemzeti érdek bátor képviseletének, a magyar kultúra gyarapításának, és annak, hogy Magyarországon végre megint többen szülessenek, mint ahányan eltávoznak közülünk.

Demokraták vagyunk. Hiszünk a jog, az Alkotmány erejében, a hatalom megosztásában és ellenőrzésében, a szabadon szerveződő és független civil társadalomban.

Európaiak vagyunk. Az antikvitás, a zsidó-keresztény kultúra, a felvilágosodás örökösei. Alapértékeink: a szolidaritás és a verseny.

Teret akarunk biztosítani a tehetségesnek, a szorgalmasnak, de nem hagyjuk magára a gyengét, az elesettet, a szegénységbe születőt.

Sok-sok gyötrő vita ellenére hiszem, hogy mindannyian osztjuk a hazafiasság, a demokrácia, az európaiság értékeit. Ezek vallását és vállalását politikai riválisainktól nem vitatjuk el. Ezek az értékek nem elválasztanak, hanem összekötnek bennünket.

Tisztelt Országgyűlés!

Az elmúlt napokban újraolvastam elődeim programadó beszédeit, azokat, amelyek itt hangzottak el a Házban, és azokat is, amelyek e falon kívül. Újraolvastam az ellenzék replikáit is.

A szövegekből nem áll össze a valóságos, az igazi, a hétköznapjaiban élő Magyarország képe. Az elemzések itt is, ott is féloldalasak, helyenként sematikusak. A nagyotmondás akarása sokszor erősebbnek bizonyult az igazmondás képességénél.

A fiatal hagyomány ezen részét nem kívánom folytatni. Nem kívánom, mert nem gondolom, hogy honfitársaink jobban hisznek nekünk, mint saját szemüknek, vagy hétköznapi tapasztalataiknak.

Magyarországnak felelős politikusokra, nem pedig a féligazságok és a hamis adatok romló árujával házaló erőszakos politikai kereskedőkre van szüksége.

Sokat töprengtem, és hosszasan mérlegeltem, hogy kimondjam-e, de kimondom, hogy Magyarország és a magyar politika az elmúlt több mint fél évtizedben rossz útra tévedt. A rendszerváltás nagyszerű, felemelő eszményei elhalványultak, bepiszkolódtak.

A nemzeti és politikai közösség megosztottá vált. A politikai küzdelem az emberek többségének szemében kétes értékű, felelőtlen hatalmi játszmává silányult, az okos közéleti vitát felváltotta a kommunikációs gügyögés.

A politikát lassan leváltja a politikai kommunikáció.

A politikai rivális tisztelete helyébe a sértő személyeskedés lépett, a kritikát felváltotta a rágalom, az elemzést a propaganda. A riválisból ellenség lett, a szövetségesből csatlós.

A politika felemészti a társadalom függetlenségét, a hatalmi célok az emberek szemében önmagukért valónak tűnnek.

A versengő politikai pártok és támogatóik szemében az erény szemfényvesztéssé, a kompromisszum gyengeséggé, a hiba bűnné torzult.

A rendszerváltás nagyszerűsége milliók szemében elenyészni látszik. A közös nemzeti teljesítmény felett érzett büszkeség a hatalmi önérdek, és a leegyszerűsítő hazugságok csapdájába esett.

Tisztelt Politikustársaim,

Értelmiségi Barátaim és Kritikusaim!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Múltunk, és benne az elmúlt tizenöt év történései dermesztő erővel tartanak fogságban bennünket. Kár a körülményekre hivatkozni, hiszen azok mi magunk vagyunk. Itt az ideje hátrahagyni egyre elviselhetetlenebb közéleti, politikai terheinket. Merjünk nemet mondani felhalmozott féligazságainkra és velünk élő hazugságainkra!

Sajnos nagyon hosszú a lista, bántóan hosszú. A beszéd keretei csak azt teszik lehetővé, hogy ennek egy szűk, bár mégis sok terhet jelentő részét mondjam el.

Nem igaz például, hogy az akarat felülírja a valóságot.

Nem igaz, hogy az állam mindenható, hogy a kormány előrébb való, mint az ember és annak minden erőfeszítése. Nem igaz, hogy a gondoskodó állam helyettesíti a teljesítményt, hogy a gazdaságban a versenynél fontosabb a kormányzati támogatás, hogy a piacot legyőzi az állami elosztás.

Nem igaz, hogy a piac államosítható, és nem igaz, hogy a társadalom piacosítható. Nem igaz, hogy a magára hagyott piac tökéletes, vagy hogy a piac igazságérzetünket kielégítően osztja el a javakat.

Nem igaz, hogy a verseny és a szolidaritás kizárja egymást. És nem igaz, hogy a magántulajdon rossz és a köztulajdon mindig jó, vagy ugyanez fordítva.

Nem igaz, hogy a múlt lezárásának őszinte szándéka a politikai leszámolás igényével kell, hogy párosuljon.

Nem igaz, hogy Trianon után a magyar nemzet régóta kívánt és mindenki számára elfogadható lelki megnyugvásához csak a közjogi egységesítésen keresztül vezet az út, és hogy a nemzeti érdek érvényesítésének eszköze a sértődött bezárkózás.

Nem igaz, hogy bármely részakarat többségéből felépíthető a sokféleséget magába foglaló nemzeti egység.

Nem igaz, hogy emberi létezésünk teljes lehet a jóra törekvő hit nélkül, és az sem, hogy a hithez, a vallásokhoz és az egyházakhoz fűződő viszony nem lehet része a demokratikus és nyilvános vitának.

És végül nem igaz, hogy nap, nap után túlléphetünk korábbi önmagunkon. Nem igaz, hogy négyévenként lehet eszményeket váltani és nem igaz, hogy a kollektív felejtés erősebb a kollektív emlékezetnél.

Tisztelt Honfitársaim!

Rajtunk múlik, hogy merre megyünk tovább. Rajtunk múlik, hogy tudunk-e változtatni, merünk-e megújulni. Elsősorban rajtunk, politikusokon. Mert nekünk van megújulni valónk.

De ezt az országot nem csak a pártok választott politikusai, parlamenti és önkormányzati képviselői vezetik. Az ország vezetése ezrek, de sorsa milliók kezében van.

Magyarország jövője a boldogulni akaró, dolgozni szerető milliók kezében van.

Azt kérem tőlük: váltsunk irányt és váltsunk sebességet!

Csináljunk egy jobb Magyarországot!

Őszinte szóval, jóhiszeműséggel, felelősséggel és ebben, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ne kössünk kompromisszumot!

Pár hónappal ezelőtt azzal a nagyra törő szándékkal fogadtam el a Magyar Szocialista Párt jelölését a miniszterelnöki feladatra, hogy megújítjuk a magyar politikát, hogy megújítjuk Magyarországot. Tudtam, korábban többször is mondtam és írtam, hogy ehhez először meg kell újítani a magyar baloldalt.

Az elmúlt félév a baloldal újjászületését hozta. Nem mindig könnyen, nem minden konfliktus nélkül. De ez korántsem csupán a mi ügyünk, nem csak a magyar baloldal belügye.

Mert ami történt, az reményt ad arra, hogy a hosszabb ideje mozdulatlan magyar politika végre felfrissül.

A rendszerváltozás tiszteletreméltó politikusai tizenöt éve hurcolnak magukkal akkor megnyitott, de máig lezáratlan vitákat. Túl sok régi seb maradt máig beforratlan.

Az új baloldali generáció nagy esélye, hogy egyszer és mindenkorra lezárja ezeket a vitákat.

Hogy büszkén ünnepelje “56 forradalmát, vállalja annak baloldali örökségét. Hogy rendezze a közéletet egy évtizede mételyező ügynökkérdést. Hogy kimondja azt, ami Európában természetes: állam és egyház elkülönül egymástól. És hogy félreérthetetlenné tegye: nem engedi összekeverni a hazafiságot a nacionalizmussal, hogy a bezárkózó dacpolitika helyett a határok nélküli európai közösségben hisz.

Látom, ma már tisztán látom a magyar baloldal, és látom Magyarország felemelkedését.

Tisztelt Országgyűlés!

A szocialisták és szabaddemokraták koalíciója csaknem három éve, kormányom négy hónapja irányítja az országot. 2002-ben jóléti, demokratikus és modernizációs fordulatot ígértünk. Szociális és politikai békét. Nyugalmat és biztonságot. Közbiztonságot, létbiztonságot és jogbiztonságot.

Teljesítményünk végső mérlegét majd a választók vonják meg. Ez az ő elvitathatatlan privilégiumuk. Nekem nem több a dolgom, mint segíteni a mérlegkészítés nehéz, helyenként ellentmondásos feladatát.

Nézzük meg, mit sikerült megtenni, és mit nem!

Azt mondtuk, hogy növeljük a jövedelmeket, a nyugdíjakat, igazságosabbá tesszük a család- és lakástámogatást, új munkahelyeket teremtünk.

Az eredmények bíztatóak és tanulságosak. Ma az átlagos jövedelmekért 24%-kal, az átlagos nyugdíjakért 20%-kal többet vásárolhatunk, mint 2002 elején. A nettó keresetek ebben az időszakban 70-ről 102 ezer forintra emelkedtek, a nyugdíjak 43 ezer forintról átlagosan 63 ezer forintra. Ezt kár vitatni. Aki nem hiszi, járjon utána.

A családtámogatás igazságosabb lett. A mindenkit elérő családi pótlék összege közel 40%-kal, vásárlóereje 17%-kal magasabb, mint három éve. Egy kétgyermekes család ma 13 400 forint családi pótlékot visz haza a tizenharmadik havi családi pótlékkal együtt. Ugyanez a szám három évvel ezelőtt 4 ezer forinttal kevesebb, 9400 forint volt. A lakástámogatást ma sokkal inkább a rászorulók kapják, és nem azok a magas jövedelmű családok, akik közös forintjainkat inkább ingatlan-befektetésre használták.

A Fészekrakó program a magyar lakáspolitikában áttörést jelent. A gazdagoktól elvettünk, a rászorulóknak adtunk. Jól tettük? Igen, jól.

Felemeltük a szociálpolitikai támogatást, ma két gyerek mellett 1,7 millió forint helyett 2,4 millió forint jár. Megelőlegezzük ezt a kedvezményt a még meg nem született, de megígért gyermekekre, adunk a használt lakás megvásárlására is, és ha meg valakinek nem futja saját lakásra, akkor támogatjuk a lakásbérlést. Büszke vagyok, hogy megtettük.

Persze, a saját tulajdonú lakáshoz ma is pénz kell. Nem is kevés, jól tudom. De ma kevesebb, mint 2002 előtt. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az, kérem, álljon ide, és mutassa be számításait!

Ma a korábbi éveknél többet költünk a közalkalmazottak és köztisztviselők bérére, a nyugdíjakra, a családtámogatásra és az otthonteremtésre, mint bármikor korábban. Sőt. Közös költéseink igazságosabbak is. A rászoruló többet, a tehetős kevesebbet kap.

Bevezettük a tizenharmadik havi nyugdíjat és annak esedékes részét a nyugdíjasok kérésének megfelelően két részletben fizetjük ki, az első felét idén már márciusban. Tudjuk, sok még az adósságunk az idősekkel szemben. És én azon leszek, hogy folyamatosan és fokozatosan törlesszük a mindenkori kormányok tartozását. Tiszteljük a kort, és tiszteljük az elvégzett munkát. Ami jár, az jár!

Soha, hölgyeim és uraim, soha Magyarországon annyi autópálya nem épült, mint ma. Épül az M7-es, az M5-ös, az M3-as, az M6-os, és nem feledkezünk meg a 4-es útról. Mindez sok pénz, nagyon sok pénz.

Mindezzel egy időben csökkentettük az átlagos adókat. Tudom, hogy ebben is vita van közöttünk. Beszéljünk hát világosan! Ma minden 100 forint nemzeti jövedelemből 39 forint az adóbevétel. Három-négy évvel ezelőtt ez a szám 1 forinttal több volt. Kérem, ellenőrizzék. Aki mást mond, attól tartok, nem mond igazat.

Az átlagos jövedelemmel rendelkező munkavállalók 2002 elején minden 100 forintból 26 forint személyi jövedelemadót fizettek. Ma ennél 4 forinttal kevesebbet, 22-t. Újra kérem, ellenőrizzék! Attól tartok, hogy aki mást mond, az nem mond igazat.

Persze, a dolog nem ennyire könnyű. Ahogy sorolom a számokat, számításba veszem az elmúlt évek teljesítményét, akár büszke és elégedett is lehetnék. Mégsem vagyok az.

Mert ami nagy lépés a politikának, az csak apró gyógyír az embereknek. Ráadásul felejthető gyógyír.

Hallom és értem hangjukat, amikor azt mondják, mégsem élünk elég jól. Tudom, hogy még több kellene. És ez a mai politika egyik legnagyobb ellentmondása. Rengeteget tettünk, mégsem jutottunk elég messzire. Ez a legékesebb bizonyítéka annak, hogy az eddig folytatott politika változatlanul nem folytatható.

Kérdezhetnék – miként hallom, kérdezik is -, hogy ugyanakkor miből futotta minderre? Nos, ideje van az őszinte beszédnek. Részben növekvő teljesítményünkből, gyarapodó nemzeti jövedelmünkből, részben pedig hitelből. Igen, hitelből. Van, aki fennhangon keresi, hogy hol van az a hitel, amit az elmúlt években vettünk fel. Kár keresni, megmondom: milliónyi magyar polgár megnövekedett havi jövedelmében, az autópályák aszfaltjában.

Ambiciózus szociális és modernizációs politikát folytattunk. Növekvő jövedelmek, emelkedő nyugdíjak, család- és otthonteremtési támogatások, fejlesztések, döntően útépítés jellemezte az elmúlt éveket. Mindezt csökkenő adók mellett.

Beszéljünk világosan! Három lehetőség van: vagy csökkentjük a nyugdíjakat és a jövedelmeket, vagy növeljük az adókat, vagy elfogadjuk, hogy kiadásaink egy részét hitelből finanszírozzuk. Nincs negyedik út. Illetve ami van, az a féligazság, a félrevezetés, a szédelgés útja. A meghaladott kádárizmus hamis illúziójának útja. Én erre az útra nem lépek!

Mert költéseink bizony megviselik közös számláinkat. Befizetett adóforintjaink nagy részét a köztisztviselők és a közalkalmazottak jövedelmére, nyugdíjakra, családi pótlékra, abból pedig fogyasztásra költjük.

Így persze nem mindig jut elegendő beruházásra, és ez rontja versenyképességünket. Emiatt is van, hogy a munkahelyek száma nem gyarapszik olyan tempóban, mint szeretnénk. Sokan vannak, akiknek nem jut a munka biztonságából, s többen, mint amit el tudnánk fogadni, és többen, amennyivel nyugodtan együtt tudnánk élni.

De nézzük ezúttal is a tényeket is! Több munkahely van, mint 2002-ben? Igen. Van annyi, mint amennyit szeretnénk? Sajnos nincs. Ma a munkahelyek megőrzése és újak teremtése a legfontosabb közös ügyeink egyike.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Az elmúlt években követett politikánk alapján ma döntően kétirányú kritikával állunk szemben. Egyrészt azt vetik a szemünkre, hogy választási ígéreteink egy részét nem teljesítettük, másrészt ostoroznak bennünket a gazdaság állapota miatt.

Hát, öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Választási programunk szociális esszenciáját a 100 napos programok adták. Teljesítettük? Igen. Az infrastruktúra-fejlesztés gerince az autópályák építése. Több autópálya épül, mint bármikor korábban a magyar történelemben? Igen. Demokrácia-csomagunkban azt ígértük, hogy visszaállítjuk a parlament heti ülésezését, és tiszteletben tartjuk az ellenzék jogait. Megtettük? Meg.

Ugyanakkor van olyan része a három évvel ezelőtti vállalásainknak, amelyet nem úgy tudunk teljesíteni 2006-ig, miként ígértük. Van, amit azért nem, mert nem futja közös jövedelmünkből. Ezért ma még nem lehet az összes szív- és érrendszeri betegség elleni gyógyszert ingyenessé tenni.

Az eredeti tervektől eltérően tudjuk csak bevezetni a megígért ápolónői hűségjutalmat és az eredetiektől eltérő módon tudjuk segíteni a középiskolásoknak az autóvezetői jogosítvány megszerzését. Ha nem így tennénk, összedőlne a költségvetés, vagy radikálisan emelni kellene az adókat. Én egyiket sem vállalom. Mondják, Önök ezt szeretnék?

És van olyan választási vállalás is a múltból, amely méltatlan vádra adott válaszként született, és mára a magyar politika populista szent tehenévé vált.

Ezek közül a legemlékezetesebb a gázárak ügye.

Jól emlékszünk az igaztalan vádra, amelyet öles plakátok is hirdettek. Mit mondott az akkori kormánypárt? Azt, hogy ha Medgyessy Péter kormányra kerül, akkor 50%-kal emelni fogja a gázárat.

Erre az otrombaságra a kampányban egyszerű válasz született, igen, talán túlságosan is egyszerű: “Nem lesz gázáremelés”. Medgyessy Péter kormánya tartotta magát ehhez. Addig tartotta, amíg tarthatta a gazdasági egyensúly veszélyeztetése nélkül. Több mint egy évig nem nyúlt hozzá az árakhoz. Amikor a világpiac hatásaitól már nem lehetett megóvni a magyar piacot, akkor fokozatosan, a szegények és a kevésbé tehetősek számára csökkentett terheket jelentő, úgynevezett szociális tarifát vezetett be. Felelősen és szociálisan érzékenyen cselekedett. Nem tette kockára a gazdaság egészének stabilitását. És nem követte a kádárizmus mostanában új reneszánszát élő politikáját sem, nem próbálta meg a határokon útját állni a világpiacnak, és nem fedezte a veszteséget a költségvetésbe befizetett adóforintjainkból.

Kormányom az elmúlt hónapokban a szociális tarifa rendszerét a gázárak mellett a villamos energia árára is kiterjesztette. Helyesen tettük? Igen. Az ország érdekében cselekedtünk? Igen!

Azt kérem, vessünk véget a leegyszerűsítő hazugságok és féligazságok romboló versenyének.

Beszéljünk a gazdaságról! De most tegyük inkább a tények alapján.

Mit látunk? A magyar gazdaság 2001-től fokozatosan lassult. Ezt a folyamatot 2003-ban megfordítottuk, ma újra 4% körül van a növekedés. Az infláció alacsonyabb, mint bármikor az elmúlt húsz évben.

A keresetek vásárlóértéke a 2002 és 2003-as évek történelmi szárnyalását követően tavaly megtorpant, idén újra 3-4%-os növekedést várunk. A pesti tőzsde rekordteljesítményt mutat, a forint erős, tudják: véleményem és a magyar gazdaság sok fontos szereplőjének véleménye szerint túlságosan is erős.

A sok-sok mutató közül kettő nagy odafigyelést és hozzáértést igényel. A külső és belső egyensúly számai valóban nem adnak okot az elégedettségre. Ez akkor is igaz, ha a költségvetés kiigazításában az elmúlt három évben Európában is példa nélküli eredményeket értünk el. De jól tudom, van még tennivaló. Tudjuk, és tesszük a dolgunkat, és megyünk tovább a konvergencia programban kijelölt úton.

A következmények mellett kell beszélnünk az okokról is!

Nem kell ahhoz alapos közgazdasági tudás, hogy lássuk, a gazdaság egyensúlyi problémái mögött az állam elmúlt években tanúsított növekvő szociális szerepvállalása áll. Sokat költöttünk és ez megterhelte az államkasszát. Tudják, úgy van ez, mint otthon: ha a jövedelmünkből többet költünk, mint amennyi van, a hónap végén a szomszédba szaladunk, vagy szalajtjuk a gyereket kölcsönkérni. Azt kérem kritikusainktól, beszéljenek végre világosan! Mondják meg, hogy kritikájuk melyik elemét vegyük komolyan! Növeljük az állami kiadásokat, vagy csökkentsük azokat?

Figyelek a szavukra. Így aztán egyszerre hallom az állami kiadások növelésének ismétlődő igényét és a költségvetési hiányra hivatkozó, de indokolatlan és túlzó válsághangulat gerjesztését. Dönteniük kell. Felelősen dönteni, mert a gazdaságról szóló beszédben, a felelősség tekintetében nincs különbség ellenzék és kormány között.

Dönteniük kell tehát Önöknek is, hogy a politika mozgatórugója a hangulat- és indulatkeltés vagy a felelősségvállalás.

Én döntöttem: megfontolt lépésekkel a gazdasági növekedés fenntartását, a jövedelmek ehhez igazított emelését, az egyensúly fokozatos, de határozott megteremtését támogatom.

Mértéktartással, de elszántan. Elszántan és felelősséggel.

A gazdaságpolitikai fordulat mellett történt persze más is az elmúlt időszakban. Több mint 130 év után eltöröltük a sorkatonai szolgálatot. Megígértük, megtettük.

Sok-sok ösztönzéssel támogatjuk, hogy szomszédos falvak, települések mind teljesebb együttműködésben oldják meg közös feladataikat, tartsák fenn együtt oktatási, szociális intézményeiket.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Nem vitatható, hogy a rendkívül tagolt magyar településszerkezet, az ehhez illeszkedő önkormányzatiság és intézményi struktúra ma sokszor lehetetlenné teszi, hogy magas színvonalú oktatási és szociális szolgáltatást nyújtsunk, hogy versenyképes tudást adjunk gyermekeinknek, hogy gazdaságosan és hatékonyan gazdálkodjunk javainkkal.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Van olyan iskolánk, ahol tíznél alig több gyermek tanul, és az iskolapadból kikerülők közül egy évtizede senki nem jutott el egyetemre, főiskolára. Gyermekeink nem ezt érdemlik.

A változás, a fejlődés kulcsa az együttműködésben van.

Jogos ugyanakkor a kérdés: mit ér a modernizáció, a hatékonyság növelése, ha ezt a falvak lakói sokszor az élet beszűküléseként élik meg? Ha a modernizáció kényszere alatt az az érzés alakulhat ki a hétköznapokban, hogy kiürül a falusi élet, akkor valamit rosszul teszünk.

Ahol megszűnik az iskola, ahol bezár a posta, ahova nem megy az autóbusz, ott – gyanítom – nem kérnek a mi modernizációnkból.

Ezért kell összeegyeztetni a jövő szempontjait a jelen igényeivel. A falu nem lehet vesztes. Nem azt javaslom, hogy maradjon minden a régiben. Túlságosan könnyű volna, megúsznánk egy konfliktust. Nem azt kérem, hogy álljuk útját a fejlődésnek. De azt igen, hogy a falvak szerepének, életének megváltozása ne jelentsen egyet az elszegényedéssel.

Hogy ahol megszűnik egy iskola, ott legyen napközi fiataloknak és időseknek. Ahol bezárnak egy postát, ott alakítsunk közösségi tereket, ahova nem megy a Volán, ott legyen lehetőség falubuszokat munkába állítani, amely iskolába viszi gyermekeinket, munkába a felnőtteket, amely hazahozza a gyógyszert a városból az idősebbeknek.

Tudom azt is, hogy ennél több kell, sokkal több kell. Munkahely és munkahely. Csak a munka tarthatja meg a falu életét. Agrárfejlesztési programjaink, kis- és középvállalkozásokat támogató kedvezményes hiteleink lassan jutnak el vidékre. És ez akkor is igaz, ha ma több mint 60%-kal több pénzt fordítunk erre, mint három évvel ezelőtt.

Azon fogok dolgozni minisztereimmel a következő hónapokban, hogy több esélyt, több lehetőséget adjunk a falvaknak.

Tisztelt Országgyűlés!

Köztársasági Elnök Úr!

Házelnök Asszony!

Hölgyeim és Uraim!

Az előttünk álló hónapokban négy nagy feladatunk van.

Alakítsuk át adórendszerünket, hogy igazságosabb legyen a közteherviselés, hogy az több és jobb teljesítményre ösztönözzön, hogy lendületet adjon a gazdaságnak, és legyen elég jövedelmünk társadalmi céljaink megvalósításához.

Alakítsuk át a felsőoktatást, hogy gyermekeink tarthassák a tempót európai, amerikai és távol-keleti társaikkal.

Valósítsuk meg a “Nemzeti felelősség” öt pontos programját, cselekvéssel erősítsük meg nemzeti összetartozásunkat, vállaljunk több felelősséget a határon túl élő magyar honfitársainkért.

Végül a negyedik nagy csomag: alkossuk meg a következő évtized nemzeti fejlesztési programját annak érdekében, hogy versenyképes, erős és összetartó legyen a magyar gazdaság és társadalom, növekedjen a hétköznapok biztonsága, az élet kiszámíthatósága.

Munka, otthon és biztonság – akarja ezt a patkó jobb és baloldala egyaránt. Hogy ne silányítsuk a szlogenek versenyévé a Magyarország által kívánt jövőt.

Hogy a szavak küzdelme helyett a tettek versenyét jelentse az előttünk álló parlamenti év.

A felsőoktatási reformot, a Magyar Universitas programot megalapozó törvényt heteken belül a Tisztelt Ház elé terjesztjük. A program bírja a felsőoktatás reprezentatív szakmai testületeinek támogatását, a kormány pedig, ahogy ígérte, tartja a szavát.

Ahol kollégiumot, oktatási épületet, könyvtárat építünk ott várost és térséget is fejlesztünk. Modern tudásközpontok jönnek létre, lerakjuk a XXI. századi tudásipar alapjait. Egyetemeink és főiskoláink a következő évtizedben egyre több külföldi diákot fogadnak, akik fizetni fognak azért, hogy hazavihessék a magyar tudáskincs egy-egy darabkáját.

Hölgyeim és Uraim!

170 milliárd forintot fogunk fordítani minderre, többet és átfogóbb programot készítünk, mint amit valaha a magyar felsőoktatás látott.

Igen, Hölgyeim és Uraim! Bármennyire fájdalmas, és bármennyi emberi tragédiát okoz, muszáj bevallani: a hagyományos magyar ipar egy része menthetetlenül leépül, nem tudjuk megvédeni. De helyébe léphet a tudást, a tehetséget előtérbe állító modern, sikeres Magyarország, ha van merszünk, bátorságunk és képességünk nemcsak a múlton, a múlt kényszerű megváltoztatása okozta konfliktusok miatt sírni, hanem változtatni, egy új Magyarországot megalkotni.

Elkezdődött az adóreform. Elkezdődött a kétkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével, amely már ebben a hónapban közel ötezer forinttal hagy többet az átlagos és az alatti jövedelmű adófizetők zsebében. Ezzel egy időben, igaz csak átmeneti időszakra, a legjövedelmezőbb szektortól, a bankoktól nagyobb hozzájárulást kértünk közös céljainkhoz.

Folytatjuk hát, amit elkezdtünk.

Az a célunk, hogy az év közepére részletes és pontos tervünk legyen a tennivalókról, aztán cselekedjünk olyan gyorsan, ahogy azt felelősen lehet.

Mi megfontolunk minden olyan lépést, amely az igazságos közteherviselést és a versenyképesség növelését szolgálja. Amit tudunk, azt már ebben az évben, illetve 2006 elején bevezetjük.

A sikertelen kettős népszavazási kezdeményezés üzenetét megértettük. Konkrét lépéseket kell tennünk a Kárpát-medencei térség gazdasági fejlesztése érdekében, hogy mindenki boldogulhasson szülőföldjén. Jogszabályi és intézményi változtatásokkal méltányossá, egyszerűvé tesszük a bevándorlási, letelepedési és honosítási folyamatot. Bevezetjük a határátlépést megkönnyítő nemzeti vízumot. Közjogi tartalmat adunk a határon túli magyarság fogalmának, és útlevelet adunk a határon túli magyaroknak. Támogatjuk a határon túli magyarok szervezeteinek kulturális önkormányzásra, önigazgatásra, autonómiára vonatkozó igényeit. Mindezt úgy, hogy továbbra is a párbeszéd marad a legfontosabb eszköz, párbeszéd a határon túli magyar szervezetekkel és a szomszédos országok kormányaival.

Egyoldalú nyilatkozatok helyett a sokoldalú együttműködés, a méltányos kompromisszumok hívei vagyunk.

Felemelő és embert próbáló feladat megalkotni a következő évtized modern Magyarországának fejlesztési programját. Tudom, hogy amikor ezer milliárdokról beszélünk, ott nagy veszélyek leselkednek ránk. Van, aki el sem tudja képzelni, mit is kezdhetnénk okosan és felelősen ennyi pénzzel, mások meg abba a hibába esnek, hogy azt gondolják: bizony, itt lesz már a Kánaán.

A tervezés kormányzati kötelesség, de közös társadalmi felelősség.

Céljaink egyszerűek és világosak.

Legyen több munkahely, több jövedelem, legyen mindenkinek fedél a feje felett, éljünk egészségesebben hosszabb életet, kiszámítható, biztonságos körülmények között, megőrizve és fejlesztve természeti és épített környezetünket.

Lám-lám, mindez belefér egy darab többszörösen bővített mondatba. De az út, ami odáig vezet, göröngyös. A neheze a célok megfogalmazása után jön. Olyan programokat kell megfogalmaznunk és végrehajtanunk, amelyekkel célt érünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Honfitársaim!

Engedjék meg, hogy egy-két példát mondjak arról, hogy minek van realitása a következő években. Nem kívánom Önöket untatni hosszú, részletekbe menő kifejtéssel. Mégis fontosabbnak tartom, hogy a fejlesztési program egy-két karakteres elemét most és itt bemutassam Önöknek, és ezzel elkezdődjön az a hosszú vita, amelynek végén 2005 őszén-telén azt mondhatjuk majd közösen: van egy világos képünk arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk, hogy ma már nemcsak képünk van erről, hanem tudjuk az oda vezető utat és eszközöket is.

Nézzük! A legfontosabb továbbra is az, hogy 300-350 ezerrel több embernek lesz munkája. Mindeközben jelentősen csökkenjen a bérek és a nyugdíjak lemaradása. Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor a következő években jövedelmünkből átlagosan mintegy 25%-kal többre fogja futni, mint ma. Mert nem alacsony bérekkel, hanem jobb teljesítménnyel kívánunk versenyezni. Ehhez versenyképes tudást kell szerezni, és az azt biztosító oktatási rendszert kell teremteni.

Oktatásunk színvonalát mérő Pisa-jelentés szerint ma huszonharmadikak vagyunk az európai nemzetek rangsorában. Az a célunk, hogy 2012-ben az első tizenkettőben legyünk. Ehhez fog hozzájárulni például az, hogy erre az időpontra négyből három érettségizőnek lesz legalább egy nyelvvizsgája.

Olyan gazdaság fejlesztésén dolgozunk, amely képes a mainál magasabb béreket adni, ráadásul több embernek. Gazdaságfejlesztési programunk olyan ágazatokra, szektorokra koncentrál, amelyek a modern világ hajtóerejét adják, és amelyek képesek lendületet adni Magyarországnak. Prioritásokból nincs ezer. Választanunk kell, mire koncentráljuk fejlesztési lehetőségeinket.

Én hét kiemelt fejlesztési irányt javaslok Magyarországnak: az informatikát és távközlést, a biotechnológia- és egészségipart, az üzleti és logisztikai szolgáltató-központokat, a járműipart, a turizmust, a környezetipart és a szórakoztatóipart.

Be kívánjuk fejezni a nemzeti gyorsforgalmi hálózat fejlesztését, azt reméljük, hogy a program végén a települések 90%-áról 30 percen belül elérhető lesz egy gyorsforgalmi út.

Elindítjuk a vasúi közlekedés átfogó korszerűsítését. Ennek keretében a modern elővárosi közlekedés megteremtése a legfontosabb feladat, továbbá azt a célt tűzzük ki, hogy a következő évtized végére nagyvárosainkat modern gyorsvasút kösse össze Budapesttel. Hogy egy példát mondjak: ez a gyorsvasút nem is olyan sokára a Pécs és a főváros közötti távolságot kevesebb mint másfél óra alatt fogja megtenni.

Igazságos, versenyképes és sikeres Magyarország a célunk. A fejlesztések eredményeként 2013-ra 10 hellyel javítani szeretnénk Magyarország pozícióját a nemzetek versenyképességi sorrendjében.

Nincsen sikeres Magyarország sikeres Budapest nélkül. A kormány partnere a főváros mindenkori vezetésének abban, hogy közösen kidolgozzuk és megvalósítsuk a mostaninál versenyképesebb, sikeresebb, otthonosabb, a hétköznapokban is biztonságot nyújtó és szerethetőbb Budapest fejlesztési programját. A politika eddig mintha elvette volna Budapestet a budapestiektől.

Pedig Budapest ügyében van még mit tanulnunk az elődöktől, akik ezt a várost nemcsak az ország, de sok szempontból az egész térség, sőt, Európa fővárosává is tették. Ezért hozzuk létre újra a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, és fogalmaztuk meg a város vezetésével közösen az itt élők igényeire alapozott fejlesztési programot. Felújítjuk az utakat, rendbe tesszük a lakótelepeket, korszerűsítjük a panellakásokat, befejezzük a négyes metrót, és elkezdjük az ötödik vonal építését.

A magyar vidék komplex fejlesztése érdekében regionális programokat indítunk. Kiemelten kezeljük a Balaton térségét és a Tisza-völgyet.

Valamennyi nagyobb településen kiépül a csatornahálózat, és megtisztítjuk a szennyvizeket.

Öt éven belül minden településen az európai szabványnak megfelelő egészséges vezetékes ivóvíz lesz. Mindenütt kiépül a modern, szelektív gyűjtésen és újrahasznosításon alapuló települési hulladékkezelés.

A tengernyi társadalmi kihívás közül a legnagyobb és legösszetettebb feladatot a roma honfitársaink felemelése jelenti. A hétköznapok mély szegénysége, az előítéleten is alapuló kirekesztettség, a roma identitás megélésének ezernyi akadálya tornyosul előttük. Egy évtized múlva minden ötödik kisiskolás roma származású lesz. Az ő sorsuk a mi sorsunkká válik. Oktatás, munkahely és lakás. Ezek a kulcsszavak. Az apró lépések politikája nem folytatható. A következő évtized legátfogóbb társadalmi ügyévé kell tenni a roma integráció programját, a romák felemelése a készülő nemzeti fejlesztési terv legfontosabb horizontális célkitűzése lesz.

Tisztelt Országgyűlés!

Honfitársaim!

Nyissunk új lapot Magyarország történelemkönyvében!

Zárjuk le a rendszerváltás hosszú évtizedét! Sokat tettünk. Átalakítottuk jogrendszerünket, politikai berendezkedésünket, gazdaságunkat, tagjai lettünk a NATO-nak és az Európai Uniónak.

De egy dologgal még adósok maradtunk: zárjuk le lelkünkben az átmenet konfliktusait. Ne cipeljük tovább sérelmeinket, a politika, az emberi megosztottság és kicsinyesség zárványait.

Csak közös utunk van.

Közös a haza, közös a nemzet, közös Európa. Ellenségeink nem a parlamenti padsorokban, és még csak nem is politikai riválisaink szavazói között, hanem önmagunk tévhiteiben, félelmeiben, előítéleteiben vannak.

Nincs út visszafelé.

Magyarországot, a boldogulni kívánó, békében élni akaró embereket nem érdekli a magamutogató politikai hangoskodás. A haza nem politikai vádiratot, hanem cselekvést vár tőlünk.

Visszaadjuk az emberek hitét, hogy a közügyek róluk, az ő életükről, nem pedig a politikusok hatalmáról, egzisztenciájáról szólnak. Őszinteséggel tartozunk Magyarországnak. Nem ringathatjuk az országot abban a tévhitben, hogy az elveszett múlt helyreállítása vezet a sikeres jövőbe. Nem hazudhatjuk azt, hogy meg tudjuk állítani a nemzetek, a régiók, a városok és falvak, az emberek versenyét. Versengő világban élünk, amelyben a felemelkedés záloga a több tudás, a kultúra, a teljesítmény.

A kormány nem vállalhat lehetetlent. Nem képes arra, hogy megvédjen bennünket a versenytől, arra viszont igen, hogy segítsen versenyképesnek lenni. Aki pedig mindennek ellenére mégis lemarad, az számíthasson arra, hogy nemzeti, társadalmi közösségünk erős hálója megtartja.

Vége van a Kádár-rendszernek. Egyszer és mindenkorra. Hamis világ volt. Akkor is, ha azt hitte magáról, hogy jót akar.

Ma is vannak – még azok között is, akikről ezt 1989-ben nem gondoltuk volna -, akik a kádárizmus illúziókon alapuló biztonságát kérik számon ma rajtunk.

Ők a mozdulatlanság nyugalmát akarják.

Én a változás kiszámíthatóságában hiszek.

Vége van a rendszerváltásnak is, egyszer és mindenkorra. A 90-es évek vitái nem visznek előre bennünket.

Új Magyarországot kell építenünk. Igazságos és versenyképes Magyarországot. Új politikával, ha kell, új politikusokkal.

Igazságosság, versenyképesség, megújult politika. Ez a sikeres Magyarország programja.

Én készen állok erre. A baloldal készen áll erre. Kormányom és a kormány pártjai készen állnak erre.

Csatlakozzanak, csatlakozzatok hozzánk! Csináljunk egy nagyszerű országot! Hogy majd nyugodtan nézhessünk gyermekeink szemébe. Hogy elmondhassuk nekik: legyőztük magunkat, legyőztük múltunkat, hogy egy jobb jövőt teremthessünk.

Értük és magunkért.

Magyarországért!

A köztársaságért!

Kiadja a Nemzet Lap és Könyvkiadó Kft. © 2001-2005

Comments are closed.