Forrás: Origo

Spacey aláz, Deneuve mélabús – helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról

2005. február 14., hétfő, 22:30

A hétvégén további sztárdömpinggel és vegyes filmfelhozatallal folytatódott az 55. Berlinale. Catherine Deneuve rutinos fesztiválvendégként reklámozta rutinszerű melodrámáját, Scarlett Johansson helyett be kellett érnünk Dennis Quaiddel, a közönséget levette a lábáról a páneurópai életérzés, Kevin Spaceyvel kapcsolatos pozitív előítéleteinket pedig ideje újragondolni. Folytatódik helyszíni beszámolónk a német fővárosból.

Madame Deneuve, népírtás Ruandában

A pénteki nap legnagyobb kritikai sikerét a várakozásoknak megfelelően az 1994-es ruandai népirtás történetét feldolgozó Hotel Rwanda aratta. Paul Rusesabagina, aki hoteltulajdonosként több, mint ezer ember életét mentette meg személyesen is megjelent a film bemutatóján az őt alakító friss Oscar-jelölt Don Cheadle-lel együtt. A humanitárius hősre mindenesetre ügyet sem vetett a hotel előtt Keanu Reevesre várakozó tömeg, és a film meleg nemzetközi fogadtatása sem változtat azon a tényen, hogy a 11 évvel ezelőtti afrikai genocídium idején a nemzetközi politika nem avatkozott be a tragédiába. A rendkívül érdekes sajtótájékoztatón az alkotók fokozottan hangsúlyozták a film aktualitását, hiszen hasonló helyzet bármikor kialakulhat újra az afrikai kontinensen, például Szudánban.

Az európai fesztiválok veteránjának számító Catherine Deneuve André Téchiné szerelmesfilmjét (Les Temps Qui Changent) kísérte el Berlinbe, filmbeli partnere Gérard Depardieu nélkül. Az évtizedes szerelem története langyos fogadtatásban részesült, és közelébe sem érhet a két francia színészlegenda 25 ezelőtti közös filmjének, Az utolsó metró-nak. A még mindig bámulatosan gyönyörű Catherine ritkán osztogatta a mosolyát és két cigaretta között, meglehetősen rezignáltan azt is kifejtette, hogy abszolút nem hisz a film témájául szolgáló örök szerelem létezésében.

Egyesült Európa

Feltűnően gyenge az idei amerikai felhozatal a berlini fesztiválon, melynek oka az Oscar-díjkiosztó időpontjának előrehozatala. Ennek megfelelően a versenyprogramba lényegesen több európai alkotás tudott beférkőzni, nem minden esetben méltán. Bukott az olasz versenyfilm, a Provincia meccanica, és a két francia alkotás közül az imént említett Les Temps Qui Changent is (a másik, a nagy reklámkampánnyal beharangozott De Battre Mon Coeur S”Est Arreté-ot a fesztivál végére időzítették). Az egyesült Európával kapcsolatos egyre divatosabbá váló életérzés azonban elég embert tudott megmozgatni ahhoz, hogy a fesztivál első lincshangulatú tömegelése alakuljon ki a One Day In Europe (Egy nap Európában) sajtóvetítése előtt, amelyet a mindenre felkészült szervezők azonnal megoldottak egy pótvetítéssel. Hannes Stöhr filmje Moszkvában, Isztambulban, Spanyolországban és Berlinben játszódik a Galataseray és a Depor moszkvai focimérkőzésének idején. A szerkezetében Jim Jarmusch Éjszaka a földön című filmjére, hangulatában pedig olyan nemrégiben sikert aratott alkotásokra, mint a Lakótársat keresünk vagy a Good bye, Lenin! emlékeztető film egyszerű receptre épül: vegyünk pár vaskos nemzeti sztereotípiát és a kultúrális különbségekből adódó helyzetkomikumot, majd garantált, hogy együtt nevet Európa. Az ötlet ebben az esetben tökéletesen bevált, az orosz-angol, török-német, spanyol-magyar és német-francia fura párosok rengeteg hahotára adnak okot, és Scherer Péter (Kontroll, az utóbbi négy Jancsó-film) bájos alakításának köszönhetően azt is megtudhatja a kontinens, hogy a magyarok bár kissé balekok és nem áll tőlük távol a szuicid hajlam, de alapvetően mélyérzésű, intelligens nép. A vetítés végén könnyes szemmel öleltük keblünkre a mellettünk helyet foglaló spanyol újságíró-delegációt. A filmnek mindenesetre szép, egész Európára kiterjedő közönségsikert jósolhatunk, ha berlini díjakat nem is.

Hol vagy, Scarlett?

A versenyprogram egyik meglepő darabja Paul Weitz (Amerikai pite, Egy fiúról) In Good Company című édes-bús komédiája egy családapáról, aki hirtelen azon veszi észre magát, hogy új főnöke húsz évvel fiatalabb nála, és ráadásul kamasz lányát is meghódítja. A korkülönbségből adódó fura helyzet a rendező előző filmjére, az Egy fiúról-ra emlékeztet, szerencsére a minőség is.

Topher Grace és Dennis Quaid az In Good Company sajtótájékoztatója előtt

A mostanában másodvirágzását élő Dennis Quaid és a feltörekvő fiatal tehetség, Topher Grace között remekül működik a film alapjául szolgáló kölcsönhatás, és kettősük a sajtótájékoztatón is lehengerelte az újságírókat, noha nem voltunk egyedül a hiányérzettel a film harmadik sztárját, a csodálatos Scarlett Johanssont illetően.

Kevin Spacey képtelen vállalkozása

Tiszteletét tette viszont Berlinben Kevin Spacey, aki tavaly éppen itt, a legendás Babelsberg filmstúdióban, nagyrészt német stábbal forgatta a szívügyévé vált Beyond the Sea-t. Spacey az utóbbi évtizedben sokakat lenyűgözött a Közönséges bűnözők-ben, a Hetedik-ben vagy az Amerikai szépség-ben nyújtott kultikus alakításaival, így nem csoda, hogy hatalmas várakozás övezte érkezését. Cinikus, fanyar humora a legviccesebb sajtótájékoztatót eredményezte (kivéve azok számára, akiknek a bugyuta kérdéseit szemérmetlen beégetéssel viszonozta), a közönség pedig imádta a lelkesedést, amivel filmjét felkonferálta. Sajnos utána láttuk a filmet. Eleve gyanús, ha egy filmbiográfia kapcsán hallhatunk valakiről először, de Bobby Darin swing-énekes élettörténe valójában egyáltalán nem is kívánkozott vászonra, ez feltehetően elkerülte Spacey, a rendező figyelmét  (Az Albino aligátor című film után ez volt a második rendezése). Spacey, a színész pedig bár figyelemreméltó ének- és tánctudásról adott tanúbizonyságot, szégyentelen ripacskodásával abszolút élvezhetetlenné tette a musicalt és a film készítésével kapcsolatos feladatok felhalmozása kapcsán valószínűleg olyan embere sem volt, aki szóvá tehette volna, hogy 45 évesen halálraítélt vállalkozás huszonéves karaktert alakítani.

Amit ma Berlinben megtudtunk…

Noha a belgrádi újságírónő szerint Catherine Deneuve nyilvánosan kiállt az egykori Jugoszlávia bombázása mellett, a díva határozottan cáfolta az értesülést és részt vesz a hamarosan kezdődő belgrádi filmfesztivál megnyitóján.

 

A zsüri legkapósabb tagja, a nem éppen szemérmességéről híres kínai színésznő, Bai Ling félállású szeretőként kívánja hasznósítani a nemrég elnyert Arany Ló nevezetű díját (a kínai Oscar).

 

Kevin Spaceynek esze ágában sincs újabb musicalt forgatni napjaink zenei sztárjainak életéről, noha az MTV-Germany eltévelyedett műsorvezetőnője a figyelmébe ajánlotta Robbie Williams és Marilyn Manson élettörténetét.

 

A gyerekszínészek sanyarú sorsát taglaló Childstar inspirációja nem más volt, mint Haley Joel Osment a Hatodik érzékből.

Apropó gyereksztárok, a Billy Elliotból ismert Jamie Bell szép nagyra nőtt és észak-angliai akcentusát is gengszterrapperesre cserélte.

További filmek és ami még következik

A fesztivál félidején már kezd feltűnni mindenkinek, hogy a hivatalos versenyprogram egyelőre egyetlen magasan kiemelkedő filmet sem tudott felmutatni, így teljes rejtély, hogy mely film kapja majd végül az Arany Medvét. A legjobb kritikákat idáig a hazai pályán induló német versenyfilm, az 1943-ban egy antifasiszta mozgalom tagjaként kivégzett lány története (Sophie Scholl – Die letzten Tage) kapta, de a témaválasztás miatt jó esélyekkel indul holnap a Sorstalanság is.

A Panorama szekció egyértelmű éllovasa a Childstar című független film, amely nagy adag iróniával és jobbnál-jobb ötletekkel dolgozza fel a Hollywoodban kitenyésztett gyereksztárok általában tragédiába hajló történetét.

Szerdán érkezik Wes Anderson és csapata (itt lesz Bill Murray és Angelica Huston is) az Édes vízi világ-gal, a hét végén pedig Will Smith a Randidoktor című romantikus komédiával.

Arthur Miller drámaíró halála miatt kétségessé vált lánya, Rebecca Miller részvétele a fesztiválon, aki férjét, Daniel Day Lewist rendezte a The Ballad of Jack and Rose című drámában, ám Day Lewis életműdíjban is részesül a fesztiválon, így valószínűleg holnap mégis megérkeznek Berlinbe.

Onozó Róbert

Berlin, Németország

[origo]